A tolerancia talán soha nem volt ennyire hangsúlyos téma a közbeszédben, a médiában, mint ma. Mindent és mindenkit tolerálni kell, ezt halljuk éjjel-nappal. A szexuális másságot, a világnézeti és politikai különbségeket, az idegen kultúrákat, mentalitásokat, identitásokat. Mégis azt látom, hogy még soha nem volt olyan korszak, amiben ennyire intoleránsak lettünk volna társunkkal szemben, ha párkapcsolati problémákról van szó. Kétharmados a válási arány, és a válóperek 72%-át nők kezdeményezik, ezért első sorban őket akarom megszólítani az alábbiakban, de férfiakra is érvényes természetesen. Én egyre gyakrabban találkozom olyan nőkkel, akik teljes "magátólérthetőséggel" kritizálnak mindent, amit férfiak csinálnak, gondolnak, éreznek. Valamilyen magas lóról néznek le ránk, és megmondják, hogy milyenek legyünk - ne legyünk. Változzunk meg. Igy nem vagyunk elég jók a nőknek. Arrogáns módon tekintenek ránk, lenézően, gúnyolódva. Egy férfi még erre sem képes, egy férfi ilyen meg olyan, semmirekellő, fölösleges, kolonc, stb. Döbbenetes, hogy a feminizmus mellékhatásaként hová jutottunk el a férfi-női szövetség helyett. Szapulás, ócsárolás, megalázás. Nulla tolerancia a férfias viselkedéssel szemben. Az amugy is "toxikus", mérgező. Ki kell herélni minket, át kell alakitani minket, be kell törni és idomitani minket. Ha meg sikerült, akkor unalmassá válik a kasztrált férfi, hiszen nincs benne semmi izgalmas, olyan mint egy nő. Ehhez csak gratulálni lehet a feministáknak.

Sokat beszélgettem mostanában elvált nőkkel, akiket társkeresőkön ismertem meg. Alaptéma természetesen, hogy „miért váltál el”? Rengeteg ilyen történetet ismertem meg. A férjem megcsalt, elhanyagolt, felelőtlenül viselkedett, iszik, bántott, stb. Tehát elhagytam. Ez a logikus következtetés, más alternatíván el sem gondolkodnak. A mai emberek számára ez egy ok-okozat összefüggés, elkerülhetetlen következmény. Vannak hibái, amit már nem akarok tolerálni, ezért elhagyom. Sokszor meggondolatlanul, zsigeri indulatból adják be a válópereket. Ezért van a bíróságon is békítő tárgyalás, és 3 hónap előirt gondolkodási idő, hogy ne az irracionális indulat érvényesüljön, hanem a racionalitás. Hiába, mégis 20-25 ezren döntenek évente a válás mellett. Egyértelmű, hogy vannak menthetetlen, rossz kapcsolatok, ha egyik fél egyáltalán nem akar már együttműködni a házasság megmentésében, nem megy el családterápiára, vagy van már új társa, akivel együtt él. De számomra elképzelhetetlen, hogy a házasságok kétharmada ebbe a kategóriába tartozna. Tíz százalék alatt lehet a menthetetlen párkapcsolatok aránya. Családterápiás szakemberek szerint a válások 90%-a elkerülhető lenne, ha a felek időben hozzájuk fordulnának.

De nem teszik meg. Szemellenzős, elvakult módon, egyirányú utcát látnak csak, ami a válásba vezet. Pedig minden problémának van több megoldási lehetősége. Csak hát nincs tolerancia, kitartás, türelem, kompromisszumkészség. Van annál több harciasság, gyűlölet, egoizmus, butaság és kapzsiság. Nem értem a válópereket kezdeményezőket. Logikusan, racionálisan végig gondolva: ha valakihez hozzámentél, és gyereket vállaltál, akkor az nem lehet olyan rossz választás. Ismered a hibáit, és neked is vannak hibáid. Ki látott már tökéletes embert? Van persze egy határ, ami fölött már nem lehet és nem is kell a társadnak a hibáit elfogadd. A kérdés csak az, hogy hol van ez a határ. Mindenkinél máshol, tiszta sor. Csak van ebben a médiának is felelőssége. Naponta jelennek meg cikkek „mérgező kapcsolatok”-ról, amelyekből csak menekülni lehet. A toleranciahatár egyre lennebb kerül. Nem csak hogy elfogadott lett a gyakori válás, hanem normalitás, kétharmados többség. Nem azt kell megmagyarázni, hogy miért váltál el, hanem azt, hogy miért nem? Hol marad a gyerekek igénye és joga apára, anyára, ép családra?

Apa és anya inkább bevállalnak egy szörnyű válópert, ami anyagi katasztrófa, ami lelki katasztrófa mindenkinek, főleg a gyereknek. Bevállalják a kockázatot, hogy a válás után nem találnak jobb társat, és minden még csak sokkal nehezebb lesz. Csak meg kell nézni, hogy kik vannak a társkereső piacon 40 felett. Léha, alkoholista, szoknyapecér, lelkibeteg, perverz, anyuka pici fia, stb. Konkrét példa, tegnap beszélgettem egy háromgyerekes anyukával, akit társkeresőn ismertem meg több mint egy éve, és facebookon végig néztem a katasztrofális válásukat, a sárdobálást, a háborút. Ő közben persze próbált volna már új társat találni… volt egy férfi, akiről kiderült, hogy skizofrén, a másik akivel ismerkedett, meg borderline szindrómás. Ilyen a választék… ehhez képest a volt férje jobb választásnak tűnik. Megcsalta őt egy munkahelyi ismeretséggel. Elhanyagolta a családját. Iszik is néha. Ez legalábbis az anya elmondása. Lehet akár igaz is. De nem lett volna jobb azon dolgozni, hogy helyrehozzák a problémákat, és együtt maradjon a család? Három gyerekük van. Akik most elhanyagoltak, hányódnak, néha itt, néha ott, egyik szülő sem ér rá foglalkozni velük, mert háborúzni kell egymással. Megbocsájthatta volna a megcsalást? Igen. Elgondolkodhatott volna azon, hogy miért csalta meg a férje, mit tett ő vagy nem tett ezért? Igen. Elgondolkodhatott volna azon, hogy a férje miért tölt sok időt távol a családjától, mit tett ő vagy nem tett ezért? Igen. Elfogadhatta volna a férje hibáit, és figyelembe vehette volna, hogy ő sem tökéletes? Igen. Amennyire én ismerem az esetüket, nem történt semmi megbocsájthatatlan dolog kettőjük között. Csak ha a médiában sugallt „jobb a válás” irányt követjük, akkor érthető a válásuk. Esetükben senki nem járt jobban a válással, és az exférje a hibáival együtt is jobb választás lett volna, mint azok a férfiak, akikkel a válás óta megismerkedett. Ez csak egy példa a sok közül, de rengeteg ilyen példát láttam már, és keveset, amely a válás mellett szólna.

„A válás a második legnagyobb stresszhatás, ami egy embert érhet – az első a házastárs halála. Legmélyebb emberi kapcsolataink felbomlását nem lehet könnyedén átvészelni. A házasságba született gyerek érdeke és vágya is egyértelműen az, hogy a szülei együtt maradjanak, még némi konfliktusok és veszekedések árán is. Egy kutatás értelmében a válások kevesebb, mint 10%-a (más kutatások szerint alig 3%-a) vet véget erősen konfliktusos házasságnak. Ám az esetek túlnyomó többségében a válással csak a házasság ér véget, a konfliktus nem, az ugyanolyan hevesen – ha nem hevesebben – tombol tovább a gyerekelhelyezés, láthatás, tartásdíj, stb. kérdések miatt. A válások csak kis százaléka van valóban a gyerekek hasznára. (Minden kutatás arról számol be, hogy az intakt családban felnövő gyerekek jobban teljesítenek az iskolában, kevésbé válnak bűncselekmény elkövetőivé, később kezdik el a szexuális életüket, szorosabban kötődnek a szüleikhez, jobb általános testi és lelki egészségi állapotnak örvendenek, kevésbé esnek erőszakos bűncselekmények áldozatául, kevésbé fenyegeti őket a szegénység veszélye.) Az esetek túlnyomó többségében a válás okaként a felek a „boldogtalanságot” jelölik meg. Sok ember ugyanis nem veszi tudomásul, hogy egy rossz házasság is javulhat, ha időt és energiát szánnak rá. Az idő már önmagában is javító tényező, a permanens boldogtalanság rendkívül ritka. Egy kutatás arról számol be, hogy azoknak a házaspároknak a 86%-a, akik eljutottak a válás elhatározásáig, ám mégis együtt maradtak, öt éven belül jelentős javulásról számoltak be és jóval boldogabbnak érezték magukat.” https://ferfiakklubja.hu/fk_magazin/a_ferfi_utja/a_jo_valas_mitosza

Ranschburg Jenő mondta egyszer, hogy egy rossz házasságnál valóban jobb egy jó válás, ugyanakkor ő olyat még nem látott. Én sem. De sajnos láttam és átéltem két válást, aminek következményeként öt gyerek nő fel félárván, és magányosan élnek azóta is az érintett egykori házastársak, kevés eséllyel újrakezdésre.