A „Red pill” című filmet nézve sok ismerős tényt hallottam a feministák és férfijogi egyesületek képviselőitől. A legfontosabb érv, ami elhangzott, az volt, hogy: nem a gonosz férfiak elnyomása miatt vannak a férfi-női szerepek. Nem ezért vannak olyan szakmák és munkák, amit inkább férfiak végeznek. És nem ezért van az, hogy a nőknek a gyerekneveléssel kapcsolatos feladatai vannak előtérben. Hanem azért, mert ezek a szerepek felelnek meg leginkább a férfi-női biológiai adottságoknak. A feminizmus téves, paranoid feltételezése az, hogy a férfiak szándékosan kizárják a nőket bizonyos munkakörökből. Pedig hát nem. Nyugodtan mehetnének nők is bányába, útépítésre, kukásnak vagy favágónak. Csak nem mennek, mert sok ilyen veszélyes, fárasztó, testileg megterhelő munka van, amit nem bírnának. A férfiak felvállalják, és ezért kellene cserébe a nők a gyerekek megszülését és felnevelésének egy részét vállalják. De a feminista agymosás óta ezt sem akarják. Inkább férfiak ellen akarnak harcolni.

Semmivel nem könnyebb vagy nehezebb egyik szerep sem. És nem is fontosabb. A társadalom fenntartásához ugyanolyan lényeges a férfiak munkája, akik pl. infrastruktúrát építenek (utakat, házakat, közlekedési eszközöket) vagy termékeket állítanak elő (gépek, ipari és mezőgazdasági termelés) és ugyanolyan fontos a társadalmi reprodukció is, tehát a gyerekek szülése és felnevelése, amit csak nők tudnak megtenni. A férfi-női szerepek és munkamegosztás tehát teljesen ésszerű, biológiai okai vannak és csak a feministák paranójája miatt gondolhatja valaki azt, hogy a gonosz elnyomó férfiak miatt tartjuk fenn a női szerepeket. Persze, hogy sok nő számára fárasztó, egyhangú, vagy unalmas a gyereknevelés és házimunka. De ugyanolyan fárasztó, veszélyes és monoton sok munkahely is, ahol többségében férfiak dolgoznak.  Férfiak érintettek többségében a munkahelyi balesetekben, és ártalmas munkák miatti megbetegedésekben. A várható átlag életkorbeli különbség is azt mutatja, hogy férfiak vannak nagyobb megterhelésnek és stressznek kitéve, ami miatt átlagosan tíz évvel előbb halnak meg, mint nők. Sok férfi szívesen cserélné el a munkahelyét az otthoni munkával, amit a felesége végez, de nem teheti meg, mert el kell tartania a családot. És ha nem lenne ez az anyagi kényszer, akkor sem tudna gyereket szülni vagy szoptatni. Nem lehet a biológiai adottságokat és tulajdonságokat teljesen elszakítani a nemi szerepektől és „választhatóvá” tenni, mint ahogy a feministák és genderisták ezt megpróbálják. 

Van viszont egy terület - és ez a filmben is elhangzott -, ahol a férfiak vannak hátrányos helyzetben, kiszolgáltatva, jogfosztott állapotban: a válóperek és ehhez kapcsolódó gyerekelhelyezés során az apák esélytelenek a szülői jogaik megtartására. Elveszik tőlük a gyerekeket és súlyos tartásdíj előírásokkal ellehetetlenítik az életüket, elveszik az esélyüket az újrakezdésre. Ezen a területen annyira aránytalanul alakult a férfi-női jogok egyenlősége, hogy a feminizmus nem a nők esélyegyenlőségét harcolta ki, hanem átesett a ló másik oldalára, és a férfiakat hozta hátrányos helyzetbe. Ezért alakulnak meg egyre több országban férfi jogvédő szervezetek, hiszen a magas válási arányok miatt a férfiak többsége saját maga átéli és megtapasztalja az igazságtalan családjogi rendszert. Az érintett férfiak kezdenek egyre többen tiltakozni és szervezkedni, hogy érdekeiket érvényesíteni tudják. A feministák meg foggal-körömmel harcolnak ez ellen, mert érzik, hogy a kiharcolt jogaik veszélyben vannak. Az ők szemszögükből visszalépés lenne, ha elveszítenék a válások során kialakult előjogaikat. Ebből is látszik, hogy a feministák soha nem az egyenlőségért harcoltak, hanem a női hatalomért, előjogokért. Az esélyegyenlőség csak puszta frázis számukra, jól hangzó lózung. Pedig saját érdekük lenne a családjog területén elfogadni a férfiak elvárásait (pl. váltott elhelyezés), mert rengetegen vagyunk, akik megtapasztaltuk és átéltük a válásunk során a férfiak hátrányos helyzetét, és emiatt az egész feminizmust megkérdőjelezzük és egyre több nőellenes szerveződés jön létre ebből a válások által kitermelt ellenmozgalomból. A feminizmus saját magának és a nőknek is árt azzal, hogy joghátrányban tartják az elvált apákat.

Sajnos egyelőre nagyon alacsony a férfiak jogérvényesítő képessége ezen a területen. Köztudott, hogy a családgondozók, gyámhivatalok, bírók többsége nőket pártoló nő, és az elvált férfiak ezért esélytelennek érzik magukat, és nem harcolnak végig több évet, hogy érvényesítsék szülői jogaikat. Reméljük, ez változni fog. Az ilyen tényfeltáró dokumentumfilmek, mint a „Red pill” fontos szerepet játszhatnak ebben.  A film további érdekessége, hogy egy ex-feminista nő készítette, és egyik főszereplője, Warren Farrell is a feminista mozgalomban kezdte pályafutását, azonban később rájött, hogy mennyire káros és manipulatív, megtévesztő a feminizmus. A férfimozgalmak egyik fontos támogatója lett a „The Myth of Male Power” című könyvével. Ezzel segített rengeteg tévhitet eloszlatni, mert a feministák hamis elméleteket, legendákat gyártanak arról, hogy nők vannak még mindig elnyomva, ők az áldozatok és férfiak a tettesek. Könnyű statisztikákat manipulálni és adatokból hamis következtetéseket levonni. Ha például valamilyen szakmában kevesebb nő van, akkor a feministák ebből arra következtetnek, hogy ez csakis a férfiak dominanciája miatt lehet. Holott az is lehet, hogy azért van kevesebb nő egy szakterületen, mert az nem vonzó számukra, és nem akarnak ott dolgozni, mert stresszes, veszélyes, testileg megterhelő, stb. Az ilyen feministák által gyártott hazugságok közül a három leggyakoribban ismételgetett az, hogy: 1.nők és férfiak nem egyforma fizetést kapnak ugyanazért a munkáért. 2.nők kevesebben vannak vezető pozícióban nagy cégeknél és a politikában. 3.csak nők lehetnek családon belüli erőszak áldozatai.Ezekben a kérdésekben a feministák tökélyre fejlesztették a hamis adatok, illetve az adatokból levont hamis következtetések terjesztését.     

A film mindkét oldalt egyenlő arányban mutatja be és hallgatja meg, de összességében a feminizmus tűnik fel negatívabb szerepben. A filmben megjelenő, tüntető, nyilatkozó feministák agresszívan és hisztérikusan lépnek fel, míg a férfijogi aktivisták nyugodt, békés módon nyilatkoznak. Több eset is bemutatásra kerül, ahol az agresszív feministák megakadályozzák, hogy konferenciákon előadást tartsanak a férfijogi aktivisták, vagy elmondják a véleményüket. Aki megnézi ezt a filmet, az megérti a femináci kifejezést, és látni fogja, kik a valódi tettesek és kik az áldozatok ebben a harcban, illetve, hogy egyáltalán ki provokálja a nemek közötti teljesen fölösleges harcot. Elgondolkodhatunk azon, hogy vajon miből fakad ez a megátalkodott indulat. Az ilyen lelkibeteg viselkedés mögött általában valamiféle trauma húzódik, amit az áldozat nem dolgozott fel, nem értette meg, ehelyett személyes problémáját az őt körülvevő világra vetíti, sérültségéhez ideológiát és küldetést gyárt. Az ennyire harcos feministáknál kell lennie egy erőszakos apának vagy egy bántalmazó férfinek valahol a múltban, és minden ideológiai agresszivitás csupán projekció, az öngyógyítás félrement eszköze.

A film készítője egy személyes videónaplót vezet, amiben dokumentálja a saját érzéseit és véleményeit a genderháborúval kapcsolatban, és azzal a vallomással zárja ezt a naplót, hogy mindkét fél érveit megérti, egyik fél oldalára sem akar teljesen állni, de a továbbiakban már nem fogja magát feministának nevezni. 

A film megtekinthető itt, magyar felirattal:

https://ok.ru/video/276147407489

https://en.wikipedia.org/wiki/The_Myth_of_Male_Power

http://www.ferfihang.hu/2016/04/22/a-csaladfosegrol/

http://valasz.hu/itthon/baj-van-popper-peter-meg-akosnal-is-mereszebben-fogalmaz-a-nokrol-116705

http://www.hetek.hu/hatter/201311/a_hosno_eppugy_csalo_mint_a_hos

https://mno.hu/cinkosakinema/egy-agyban-az-ellenseggel-2404481