Néha beleolvasgatok saját írásaimba. 88 bejegyzésem volt eddig itt a blogon, 3 éve osztom meg itt gondolataimat. Ma az ötlött fel bennem, hogy ha valaki beleolvas írásaimba, vajon milyen képet kap rólam? Tényleg ez vagyok én, valós képet közvetítenek írásaim?

A poént már legelején lelőve: nem, nem ez vagyok. Amúgy nagyon sokoldalú minden ember személyisége, és változik is az évek során, ezért nehéz valakit csak írásai alapján megismerni. Sok önéletrajzot is olvastam, melyeknek részben az is célja, hogy megismerjük az író életét, korát, személyiségét. De lényegében nem lehet. Szerintem legtöbbször hamis vagy hiányos képet kapunk. Én is hiába írtam itt magamról konkrét életeseményeket, hiába filozofálgattam és politizáltam: nem az vagyok, akinek írásaim alapján tűnhetek.

Azt gondolom, hogy személyiségem nagy részét öröklött tulajdonságok határozzák meg. Talán 75-80 százalékban. A másik fontos tényező: a gyerekkorom, főleg az első 6-8 év. Ezek alapján nem magyarázható meg, hogy miért szól a blogom nagy része válásról, gyereknevelésről, feminizmusról, liberalizmusról, párkapcsolati problémákról, társadalmi problémákról. 

Szóval amit ezzel mondani akarok: személyiségem nagyon kis része, talán 5%-a az, ami ezekből az írásokból látszik, ezekből megérthető és magyarázható. Ezek a témák nem belső indíttatásból kerültek itt többségbe, hanem a külvilág eseményeire adott reakciók. Sajnálom, hogy ezek a gondolatok engem is érintettek, sokkal szebb és boldogabb lett volna az életem, ha nem kerülök kapcsolatba ezekkel a témákkal. Gyerekkorom boldog, felhőtlen volt. Iskolai és egyetemi évek alatt is jól haladtam, jó közösségekbe kerültem, jó családi hátterem volt. Sikeres voltam a szakmámban is, jól kerestem és haladtam előre. Talán kb. 2010-ig egy nagyon kiegyensúlyozott, átlagon felüli eredményeket elért, boldog családapa életét éltem. Csak ezután jöttek be életembe ezek az említett témák, melyek a blogomban többségében olvashatóak. Miért? Ha kb. 40 éves koromig nem érintettek, akkor nem igazán lehetnek személyiségem részei... Viszont lehetnek külső hatások.

Itt a blogon sokszor megkaptam azt a vádat kommentelőktől, hogy "foglalkozz magaddal, te magad vagy hibás minden problémádért, változz meg!". Ezzel csak két baj van: alapvetően nem tud senki megváltozni. Lehet csiszolgatni önmagadon, de alapvető személyiségvonások nem változnak. És másodszor: senki nem önmagában ilyen vagy olyan, hanem egy meghatározott környezetben ilyen, és egy más környezetben meg teljesen más ember. Egy bizonyos emberrel együtt élve más személyiségvonások kerülhetnek előtérbe, mint ha egy más emberrel éltünk volna együtt. Nincsenek abszolút, független, objektív személyiségvonások, hanem nagy részben attól függ a viselkedésünk, hogy milyen ingerek érnek a környezetünkből. Egy békés, toleráns, kompromisszumképes társ mellett mindenki másképp viselkedik, mint egy elégedetlenkedő, önfejű, makacs, önző vagy nárcisztikus társsal. Ki lehet hozni egymásból a jót és a rosszat is. Minden párkapcsolat, minden családi együttélés egymást befolyásoló emberek csoportdinamikus kapcsolatrendszere. Ezért is tartom abszurdnak és baromságnak a feministák marxizmusból eredő "áldozat-tettes" világképét, amit a családokra is rávetítenek. 

De ez az egész kérdéskör még bonyolultabb annál, hogy az emberek személyiségvonásai változóak és szűk környezetünkben erősen befolyásoljuk egymást. Külső hatások nem csak családon belül érnek minket. Ugyanis  nem tudjuk kivonni magunkat a média, a külvilág hatásai alól. Utóbbi időben is olvastam és kommentáltam olyan írásokat facebookon, melyekben arra buzdítottak, hogy párkapcsolati problémák esetén inkább váljunk el, vagy inkább maradjunk együtt. Én természetesen az ép családok mellett voksoltam, és felhívtam a figyelmet a balliberális-femináci média családromboló hatására. Mindig megkaptam azt a választ más kommentelőktől, hogy szerintük egy kapcsolat vagy rossz vagy jó, és nem a média befolyása miatt van sok válás. Nem is értem, hogy a mai világban (napi több órát töltünk internetezéssel, tévézéssel!) valaki hogyan hiheti azt, hogy a média nincs ránk semmilyen hatással. Miért költenének pl. cégek rengeteg pénzt reklámokra, ha azok nem lennének hatással ránk? Miért költenének a Soros-alapítványok dollár-milliókat a nyílt társadalmat propagáló, balliberális-femináci, marxista, LMBTQ érzékenyítő kampányokra, ha ezek nem lennének semmilyen hatással ránk? 

Természetesen hatással van ránk minden ilyen agymosás, és a hatásmechanizmusokat már régen leírtak, bizonyították pszichológusok. Egyik ilyen hatás pl. az állandó ismétlés által valósul meg (pl. reklámok a TV-ben), egy másik a "független, objektív szakvélemény" szuggerálásával (index.hu), egy másik a csoportnyomás vagy megszégyenítés által működik (mucsai műveletlen paraszt vagy, ha nem a liberális elveket követed).

Sajnos sikeres ez a 2-3 évtizede (Amerikában és nyugateurópában már régebben, 1968 óta) folyó agymosás. Látszik ez a széthulló családokon, az apátlanul felnőtt gyerekek problémáin, rengeteg más negatív társadalmi folyamaton. A pár százalékos radikálisan szabadság-mániás társadalmi csoportok szektaszerűen befészkelik magukat az óvodákba, iskolákba, egyetemekre, a bíróságokba, politikai döntéshozó pozíciókba. Lerombolnak minden társadalmi közösséget, rendet, szabályt. Holott soha nem volt a történelem során példa egy olyan társadalmi-politikai rendszerre, amely a jelenlegi libsi utópia elképzelései mellett működött volna. Egy működésképtelen baromságot akarnak ránk erőltetni, és tönkre teszik vele az életünket, családainkat, gyerekeinket.

Ezért szolnak az írásaim többségében ezekről a jelenségekről. Az ok nem az én személyiségemben keresendő. Magamtól soha eszembe nem jutott volna ezekkel a kérdésekkel foglalkozni. Békében éltem volna életemet, dolgoztam volna, neveltem volna gyerekeimet, söröztem volna barátokkal, kertészkedtem, utazgattam volna, segítettem volna másokon, sportoltam és szórakoztam volna, úgy, ahogyan 40 éves koromig tettem.  Ezek a tevékenységek, élettartalmak felelnének meg személyiségemnek, ezekkel tölteném ki életemet. Szeretek aktív, közösségi, értelmiségi életet élni, családban élni, előre haladni az életben. Másokra is odafigyelni, tudatosan élni, fenntartható módon, a környezetünk védelmére figyelve élni.

Nem lehetett. Előtérbe kerültek az említett témák. Senki nem tudja kivonni magát ezek hatásai alól. Nincs menekvés. Sok összetevős ez a "játék"... a 2000-es évektől kezdődően az internet tömeges terjesztési felületet kínált minden marxista, lelkibeteg, paranoid társadalomfelforgató őrültnek. A Soros-maffia rátesz még egy lapáttal, és támogatja ezeket a radikális, anarchista, állandó forradalmi lázálomban őrjöngő, átalakítási-haladási kényszerben szenvedő bolondokat. Ezekre a folyamatokra nem lehet nem reagálni. Olyan, mint a pestis, olyan, mint egy vírus járvány: átalakítja az életünket, rombol, tönkretesz. Van aki rezignál, van aki fel sem fogja, hogy mi történik velünk, van aki megpróbál harcolni ellene. 

Szóval itteni írásaim csak ennyit mondanak el rólam. Megpróbáltam harcolni ellene. Több ezren olvasták írásaimat, remélem sikerült sokak figyelmét felhívnom ezekre a jelenségekre, társadalmi átalakulásokra. Nem rólam szóltak írásaim, hanem társadalmi jelenségekről.  Egy vagyok a sokmillió férfi közül, aki értelmetlenül, üresen, tétlenül éli életét, miután felszámolták családját. Inkább dolgoznánk, nevelnénk gyerekeinket, élnénk boldog családi életet, de az már a múlté. Eljött a libsi utópia ideje. Mindenki szabadon, függetlenül, magányosan és boldogtalanul kell éljen.