Minél többet olvasok Csányi Vilmos etológus írásaiból, annál tisztábbá válik számomra, hogy ő látja igazán a mai társadalom problémáit. Könnyen megérthető az írásaiból, hogy mi az, ami emberi létünket meghatározza, melyek az emberi társadalom fontos összetevői és jellemzői. Mi az, ami ezekből csak az embernél található meg, ami tehát életünk, létünk alapvető tulajdonsága, fennmaradásunkhoz szükséges tényező. Látnunk kellene, hogy több ezer év evolúció alatt hogyan fejlődött ki a jelenlegi kultúránk, és miért fontosak a közösségek, hagyományok megőrzése. Ha ezeket a tényezőket tisztán látnák a mai döntéshozók, akkor hosszú távú döntéseket tudnának hozni, és ellen hatni a modern kor torz tévútjainak, téveszméinek. Rengetegen foglalkoznak ezekkel a kérdésekkel: szociológusok, politikusok, filozófusok, pszichológusok, de legtisztábban mégis az etológiában látható az, hogy honnan jöttünk, melyek a jelenlegi életmódunk meghatározó tényezői, és hová tartunk, mi a jövőnk. Ha pontosan megértjük, hogy mi az, ami megkülönböztet minket az állatoktól, akkor azzal azt is láthatjuk, hogy mi az, amit meg kell védjünk és őrizzünk, hogy emberi fajunk fennmaradhasson.    

Az emberi kultúra egyik legfontosabb eleme, amiről Csányi sokat ír, az a valódi közösségek megléte. Nem csak olyan ad-hoc csoportok, melyek állatoknál is megtalálhatóak, hanem olyan közösségek, melyekben van önzetlenség, hagyomány, erőforrások megosztása, összehangolt tevékenységek, stb.  Ezzel szemben a mai neoliberalizmus és individualizmus azt sulykolja az emberekbe, hogy valósítsd meg önmagad, légy önző, nézd a saját érdeked, ne rendeld alá magad senkinek és semminek. Ennek az eredménye az Amerikából hozzánk is átszivárgó szingli-életmód, a konzum-idiotizmus, a családok felszámolása, a környezetszennyező aszociális életmód, a tévében és interneten megjelenő ál-közösségek (facebook) és valóságshow-k, amivel ezek a szerencsétlen elidegenített szinglik pótolni próbálják a valódi közösségeket. Csányi „egyszemélyes csoportnak” hívja ezeket:

 „Az ember kultúrateremtő biológiai képessége hosszú evolúciós folyamat eredménye, és nagyon leegyszerűsítve kifejezhető úgy, hogy a társas kapcsolatokban élő ember fajspecifikus adottsága a szociális rendszerek szervezésének képessége. Ez megnyilvánul abban, hogy szeretünk társainkkal közös akciókban részt venni, közös konstrukciókat létrehozni, és mindezt közös elvek, közös moralitás alapján tesszük a leghatékonyabban. Ha a közös aktivitás eredményeképpen létrejött rendszer - az adott kultúra - kialakult, ahhoz lojálisak, hűségesek leszünk, ha beleszületünk. A megfelelő korai szocializáció ennek elengedhetetlen feltétele. Ez a biológiai képességünk a régi csoportkultúrákban működött optimálisan. Ötven-száz ember által kialakított nyelv és kultúra minden eleme ismert és közös volt, a kulturális invenciók csak a generációk időtartományában jelentkeztek, és ott is csak ritkán. A tradíció fontos tároló, megőrző struktúrája volt a tudásnak (…) A csoporttársadalmak sikeres képződmények voltak, és az egész bolygó benépesült emberekkel. Az evolúciós folyamatban kialakult biológia alapok megváltozása nélkül jöttek létre a mai megatársadalmak, amelyekben az ember csoporthoz tartozása alapvetően megváltozott. Megszűnt az az egyszerű helyzet, hogy beleszületünk egy adott kultúrába, amelyet belülről senki sem vitat, amelynek elvei, belső igazságai, mítoszai minden létező kérdésre megnyugtató válaszokat szolgáltatnak. A mai ember egyidejűleg számos csoport lazán kötődő vagy csak odasorolt tagja. Tagja lehet egy családnak, amely esetleg csak belőle és egy szülőből áll, tagja lehet egy iskolának, egy munkahelynek, egy vállalatnak, egy pártnak, egy egyháznak, egy sportegyesületnek, egy városnak, egy országnak, egy nemzetnek, egy kultúrának és csak néhányat soroltam fel az egymásba fonódó csoportok közül. Melyekkel fog közös aktivitásba, melyekkel lesznek közös konstrukciói, és mely csoportok elvei, moralitása lesz kötelező számára? Melyikhez lesz hűséges? Milyen tudást hordoz számára a tradíció? (…)A kulturális evolúció emberméretű, biológiai mechanizmusokkal szabályozott csoportjai helyett és felett a megapopulációban villámgyorsan jelentek meg a különböző magasabb szerveződések, törzsek, nemzetek, államok, államszövetségek és végül, mivel a bolygó mérete adott, megjelentek a globális társadalmat szervező eszmék. (…)A megapopulációban élők természetes csoportjai a történelem folyamán nagyon gyorsan redukálódtak. A nemzetségből nagycsalád, a nagycsaládból nukleáris család lett, és ma a magukat legfejlettebbnek tekintő államok polgáraik személyes autonómiájára büszkék. A csoportkultúrában a személyes autonómiának nem sok tere lett volna: a csoport tagjai egész napjukat közösen töltötték, együtt vettek részt a rítusokban, együtt szerezték és fogyasztották el táplálékukat, és emellett folyamatosan beszélgettek, állandóan megosztva életük eseményeit egymással (…)Az ember csoportszerveződési kényszere erre az új helyzetre, az idegenek állandó, elkerülhetetlen jelenlétére és a velük való kommunikációs és együttműködési kényszerekre úgy reagált, hogy feltűntek az egyszemélyes, egytagú csoportok, például a „szinglik”. Ezek mindazokat a csoportszervező eszközöket, amelyeket korábban a családi és csoport-interakciókban alkalmaztak, saját magukra visszacsatolva használják. Az egyszemélyes csoport így egy parányi kis kultúra, egyetlen résztvevővel, aki saját magával mint aktív tervezővel és végrehajtóval végzi közös akcióit; hiedelmei egyéniek, az óriási kínálatból válogatja őket a személyiségfejlődés évei során, és a közös konstrukció ő maga, az egyszemélyes csoport. Minden érzelmi kapcsolat, érdek, hűség saját maga felé irányul. A külső csoportokkal, legyenek azok egy vagy többszemélyesek, csupán egyezkedni hajlandó. Ez természetesen távol van a biológiailag optimális állapottól, hiányzik belőle a hűség, a szolidaritás, a tradíció és még számos fontos elem, ami a természetes kultúrákat jellemzi. Az egyszemélyes csoportoknak, a modern személyiségnek, hihetetlen variabilitása van, ami egyben azt is jelenti, hogy sok olyan konstruálódik, amelyik sikeres, hatékony, sőt esetleg még érzelmileg is kiegyensúlyozott. A többség azonban a véletlenszerű szerveződés miatt számos pszichés problémával küzd, elégedetlen önmagával, sodródik. Ez az alapja a depressziós neurózisok, a drogfogyasztás folyamatos növekedésének, a média mérhetetlenül nagy és elfogadott bárgyúságának és meghatározó politikai folyamatoknak is. A modern szervező eszmék természetesen a saját érdemüket hangsúlyozzák. Autonóm, szabad személyiség vagy, aki meg akarja valósítani önmagát - mondjuk az életét szervezni kezdő fiatalembernek -, ha párodat megtalálod, ő is ilyen lesz. Köss ügyes kompromisszumokat, egyezkedj, hogy jól járj és a másik se veszítsen. Szó sincsen lojalitásról, örök hűségről, erkölcsi kötelességről, önfeláldozásról. Ezek a jól ismert tanácsok a csoportok közötti egyezkedési mechanizmusokat mintázzák. Az autonóm személyiség a végső csoportredukció, az egytagú csoport, amely csak önmagához hűséges, de kész egyezkedni másokkal. A modern társadalomban tehát a biológiai kötődés szerepe folyamatosan csökken (nő az elidegenedés, ahogyan ezt a társadalomtudósok másképpen megfogalmazták), és a társadalom szerkezete egyre inkább az egytagú csoportok, az autonóm egyének egyezkedési struktúráival írható le. Pszichológiában, biológiában járatlan ember szemében ez nem tűnik olyan borzalmasnak, mint amilyen valójában, pedig arról van szó, hogy a modern társadalom megfosztja az embert embersége alapvető jegyének megnyilvánulásától, a csoportkötődés normális kialakulásától, s ennek aztán a legkülönbözőbb mentális zavarok, neurózisok lesznek a következményei. A megapopulációban az individualizmus látszatmegoldása mellett a technika számtalan egyéb álmegoldást is kínál. A média egyik funkciója, hogy folyamatosan kínálja a pszeudo-csoportokat, amelyek kielégítik azt a biológiai igényünket, hogy egy jól ismert csoport tagjai legyünk. A szappanoperák, valóság show-k szereplői ilyen pszeudo-csoportok, de a híradókban látható nemzetközi személyiségek jól ismert csapata is az. Az embert mindig fölöttébb érdekelte csoportjának döntési folyamata, amelynek egykoron ő is aktív részese volt. A különböző politikai vezetők pszeudo-csoportja azt sugallja, hogy ott vagyunk a döntéshozók között. Ez egyben azt a látszatot is kelti, hogy a problémák jó kézben vannak, van megoldásuk, a kirakati döntéshozók valamiféle tudományos, prediktív modell alapján döntenek. A mindennapi eseményekből viszont állandóan kiderül, hogy a döntéshozók a társadalmi eseményeket napokra sem látják előre, nincsenek prediktív modelljeik, a jövő teljesen kiszámíthatatlan, pedig a környezetvédelmi, energiagazdálkodási és egyéb problémák elemzése azt mutatja, hogy sok évtizedre előre tekintő politikai döntésekre lenne szükség. A pszeudo-csoportok iránti igényünk médiaszolgálata tetézi, mert elfedi a bajt.”

Nemrég olvastam egy elrettentő példát erre az egyszemélyes csoportra: egy olasz nő saját magához ment feleségül. Negyven éves koráig nem találta meg a társát, ezért rendezett egy szokásos esküvőt vendégekkel, csak a vőlegény hiányzott. Látszik a korunk emberének igyekezete, hogy pótolja a hagyományos közösségeket, de javarészt csak ilyen abszurd, értelmetlen dolgokkal tudja helyettesíteni.

Hosszasan idéztem Csányit, mert ezeket a gondolatokat tartom legfontosabbnak a jelenkor problémáinak megoldására. Mivel hétmilliárdan élünk a földön, nem tudunk már visszatérni az archaikus törzsi életmódunkhoz, ami elvileg leginkább megfelelne biológiai igényeinknek. De legalább annyit őrizzünk meg ezekből a közösségekből, amennyit lehet: védjük a családokat, az egyházi és hagyományőrző közösségeket, a nemzetállamokat. A Soros-féle határok és közösségek nélküli individuális szabadságjogokra alapozott világ egy olyan agyrém, ami teljesen ellentmond az emberi faj természetes szükségleteinek. Már most láthatóak a következményei, mert részben már megvalósult Amerikában és az Európai Unióban: elidegenített, boldogtalan emberek, szétesett családok, drogozással és vásárlással szabadidejüket töltő szinglik, demográfiai katasztrófa, környezetszennyezés, terrorizmus, stb. Ezek a liberalizmus által megfertőzött embereknek fogalmuk sincs, hogy miért boldogtalanok, miért tévelyegnek és keresik az élet értelmét. Nem ismerik a múltunkat és az evolúciót, nem ismerik azokat a közösségeket és tényezőket, amelyek által a saját igényeiknek megfelelő módon élhetnének. Inkább pótcselekvéssel töltik az életüket, pszichológushoz járnak, és Sorosék nagy utópiájáról álmodoznak. Azt hiszik, hogy ha majd megvalósul a világbéke, mindenki szereti egymást, nem lesznek határok és nemzetek, mindenki szabad lesz és egyenlő, akkor majd boldogok lehetnek. Nem veszik észre, hogy ez a globális utópia teljesen ellentmond az ember természetes igényeinek és amúgy is megvalósíthatatlan. Minden ilyen liberális álmodozó számára kötelezővé tenném, hogy olvassa Csányi Vilmos írásait.

Van egy rövid videó, amely jól szemlélteti azt az életérzést, ami ellen a libsik tűzzel-vassal harcolnak, amit sok helyen már tönkretettek, és nem is tudják, hogy milyen lenne igy élni: emberek boldog csoportokban, közösségekben, együttműködve ünnepelnek: https://www.youtube.com/watch?v=pMgNQrrj2Kc&ab_channel=Magyarorsz%C3%A1gKorm%C3%A1nya 

http://www.matud.iif.hu/02jun/csanyi.html

http://mandiner.hu/cikk/20170928_onmagat_vette_felesegul_egy_olasz_no