Erről is többször írtam már, de érdemes néha visszatérni erre a témára, mert vannak új fejlemények, és amúgy is egy aranybánya.

Szóval, a jól ismert közhelyek: 1. A férfiak többet keresnek, és hatalmi, irányító, befolyásos  pozíciókba csak ők kerülnek be.  2. A nők elnyomás alatt vannak, ki vannak zsákmányolva és kiszolgáltatva a férfiak uralkodó agressziójának.

Az a baj az ilyen közhelyekkel, hogy olyanok, mint a közvécé: mindenki használja, de ha kicsit megpiszkálod, hogy mi van mögötte, akkor bűzleni kezd.

Ez történt mostanában a Google berkeiben is: elkezdték újból piszkálni a fizetési különbségeket, és kiderült, hogy a „pay gap” valóban létezik, csak pont fordítva, mint ami a feministák hamis statisztikájából általában látszana. Az elemzés során kiderült, hogy 10.677 szoftvermérnök, szoftverfejlesztő alkalmazottnál vannak indokolatlan bérkülönbségek,  és emiatt a Google 9,7 millió dollárnyi különbözetet fizetett ki kompenzációként. A New York Times érdeklődésére közölték, hogy a fizetési kiigazításban részesült dolgozók közt “aránytalanul sok volt a férfi”. A feminista propaganda és nyomásgyakorlás miatt sok cégnél hasonló lehet a helyzet: a vezetőség annyira fél a balliberális média támadásaitól, hogy túltolták a szekeret, és női alkalmazottaknak adnak több fizetést. Az is nyílt titok, hogy sok cégnél női kvóta van, tehát pozitív diszkriminációban részesítik a nőket új pozíciók betöltésénél. Azaz negatív diszkriminációban részesítik a férfiakat. A pozitív diszkrimináció egy balliberális, feminista kitaláció, egy agyrém, amivel semmit megoldani nem lehet, de hatalmas károkat okozni igen. Érdekes, hogy általában elfogadják ezek az emberek, hogy a kapitalizmusban a piac szabályozza az árakat, a kínálat-kereslet ingadozásai által. Ugyanez lenne érvényes az alkalmazottak kiválasztására és fizetésére is, de ezt már nem értik meg. Pedig egyszerű: ha nők ugyanazt a munkát olcsóbban végeznék el, akkor minden cég arra kellene törekedjen, hogy csak női alkalmazottjai legyenek, mert ez versenyelőnyt jelentene a konkurenciával szemben. De mégsem ez történik. Hanem az, hogy a piac beáraz más tényezőket is: pl. azt a kockázatot, hogy nők gyereket szülnek, és több évre kiesnek munkaerőként. Vagy azt, hogy kevesebb túlórát vállalnak. Vagy azt, hogy bizonyos, magas értéket és hozamot teremtő munkakörökben férfiak jobban teljesítenek. Nincs ennek semmi köze soviniszta elnyomáshoz, hanem a munkaerő-piac árazza be a fizetéseket, a teljesítmény arányában. Minden cég tönkremenne, ahol indokolatlanul többet fizetnek férfiaknak, mint nőknek. Kiélezett konkurencia harc folyik a cégek között a jó munkaerő megszerzéséért és díjazásáért, illetve a költségek csökkentéséért. A kapitalizmus rendezi ezeket a kérdéseket, saját törvényei alapján.

Hogyan keletkeznek mégis olyan statisztikák, melyek 10-20%-os bérkülönbséget mutatnak ki a nők hátrányára? Egyszerű: egybe vesznek mindent, és nem térnek ki arra, hogy sok nő részmunkaidőben dolgozik, vagy kevesebbet túlórázik. Vagy csak bizonyos területeken dolgozó alkalmazottak adatait tartalmazzák. Statisztikákkal manipulálni egyszerű, bárki szerkeszthet olyan kimutatást, amivel alá tudja támasztani az ideológiája által meghatározott feltevéseit. Ha az a feltételezésem, hogy nők kevesebbet keresnek, akkor olyan adatokat keresek, amik ezt alátámasztják. Ki lehet hagyni adatokat, pl. azt, hogy a hajléktalanok többsége férfi, és ők semmilyen jövedelemmel nem rendelkeznek. Ha őket is bevennénk a statisztikába, akkor mindjárt jócskát zuhanna a férfiak átlagjövedelme. Ráadásul olyan férfiak teszik ki a hajléktalanok többségét, akiket a volt feleségük forgatott ki a vagyonából, akik a válóperek során kerültek utcára. Ők valahogy mégsem számítanak embernek, akinek a jövedelmét figyelembe kellene venni. A nők igen, sőt, ők már azt számolgatják, hogy mennyi pénz jár nekik a gyereknevelésért. A saját gyerekük neveléséért, nem bébiszitter munkáról van szó. Nem létezik olyan társadalom, olyan szabályozás, amellyel mindenki úgy érezné, hogy igazságosan van a munkája megfizetve. És nincs olyan statisztika sem, ami sok millió ember jövedelmi viszonyairól pontos képet adna, minden torzítás nélkül. Ahogy Churchill mondta: „Én csak azt a statisztikát hiszem el, amit én hamisítottam”.  

 Teljesen abszurd a feministák feltételezése, hogy nagy cégeknél bármilyen hátrány érhetné a nőket. Már rég átestünk a ló túloldalára. Naponta lehet olyan esetekről olvasni, ahol a multik egyértelműen a feminizmus mellett foglalnak állást:

- a Google egyik szoftvermérnökét, James Damore-t azért rúgták ki, mert egy köremailben állást foglalt a cég túlfeszített feminista politikájával szemben és rámutatott, hogy a cégnél zajló diverzitásprogramok egyrészt értelmetlenek, mert objektíven léteznek nemi különbségek a férfi és női szoftverfejlesztők képességei között, másrészt a nőprogramok ideológiai elfogultságon, sőt férfiellenes előítéleteken alapulnak. (https://www.ferfihang.hu/wp-content/uploads/2018/05/Google_s-Ideological-Echo-Chamber-HUN.pdf)

-  A Lufthansa és a Vodafone nőnapi „akciókkal” hívta fel a figyelmet arra, hogy tulajdonképpen a nők pozitív diszkriminációja számukra teljesen elfogadott:  http://www.origo.hu/techbazis/20190305-vodafone-nonapi-logo.html

https://www.nlcafe.hu/utazas/20180308/lufthansa-nonap-noi-legenyseg/

- A Magyar Telekomnál nyílt titok, hogy a HR-esek női kvótákat próbálnak megvalósítani, és az Ákossal való szerződésbontásuk is arra utal, hogy itt bizony nem férfiak irányítják ezt a céget...  http://www.origo.hu/kultura/quart/20151216-kultura-quart-akos-szerzodesbontas.html

- A Gilette és a Zewa férfiellenes reklámfilmekkel hívták fel magukra a figyelmet: https://www.ferfihang.hu/2019/01/19/nem-szunik-a-botrany-a-gillette-ferfigyulolo-reklamja-korul-a-megsertett-ferfiak-most-porig-romboljak-a-ceg-imidzset/

https://csaladhalo.hu/media/torokszorito-reklam-a-nemek-kozotti-munkamegosztas-egyenlotlensegeirol/

Az ember már nem is tudja, hogy kit bojkottáljon, annyi cég átvette a nősoviniszta - feminista világnézetet. Szó sem lehet már arról, hogy a nagy cégek vezetőségében férfiuralom van, de ennek ellenére továbbra is ez a feminista propaganda egyik fő hazugsága.

A másik fő irányvonal, amit a feministák világgá kürtölnek: minden férfi bántalmazó, zaklató, erőszakoskodó tettes, és minden nő elnyomott, kizsákmányolt áldozat. Ez látszik az Isztambuli Egyezményből, ahol a férfierőszakot kiemelten akarják kezelni, és a női áldozatoknak kiemelt státuszt adni. Ez látszik abból, hogy bármelyik bántalmazási esetben, amely nagyobb nyilvánosságot kapott, nem veszik figyelembe az ártatlanság vélelmét, hanem tényként kezelik a férfi bűnösségét. Az emberek többsége hihetőbbnek gondolja a férfi erőszakosságát, mint a nőét. Erre persze nagyon könnyű rájátszani, és nőként áldozatszerepbe bújni, pl. egy válóper esetén bosszú és zsarolás eszközeként használni a hamis vádakat. A meetoo kampány még rátett erre az előítéletre egy lapáttal, és azóta már nagyon sok területen kerülik a férfiak a nőkkel való közös munkát vagy bármilyen közös tevékenységet, mert másképpen nem tudnak védekezni a hamis bántalmazási vádak ellen. Hatalmas társadalmi károkat okoz a feminizmus, a meetoo is jó példa erre, mert csak a felek közötti bizalmatlanságot és konfliktusokat erősíti. Tényleg az lenne a megoldás, hogy írásos szerződést kell kötni egy nővel, mert másképpen börtönbe kerülhetünk megerőszakolás vádjával? Vagy az, hogy ne maradjunk soha egy kolleganővel kettesben egy irodában, nehogy zaklatás miatt kirúgjanak? Ezek abszurd elképzelések, és egyenes következményei a feminizmus túlkapásainak. Itt is tetten érhető az a törekvés, hogy olyan problémákat akarnak megoldani, amiket nem lehet, és a „megoldással” a normális többség életét teszik tönkre és nyomorítják meg. Közben meg persze úgyis megmarad a pár százalék bántalmazási eset, de a kretének felnagyítják ezeket a problémákat, és rombolják a társadalmat, azzal a felkiáltással, hogy „mi megoldjuk, hogy egy bántalmazott nő se kelljen szenvedjen”.

Aztán vannak persze más agyrémek is: a feministák másik alapfeltételezése az, hogy nők soha nem provokálhatnak ki zaklatást vagy bántalmazást. Ha bárki megkérdőjelezi, hogy helyesen viselkedett-e egy nő, aki konfliktusba keveredett, akkor azonnal felüvölt a feminista kórus: „Ez áldozathibáztatás!!” Jól ki van ez találva, a feminizmus egy olyan zárt érvrendszer, amiben minden ellenérvre elő van készítve egy válasz, tehát nem lehet velük vitatkozni, nem lehet őket kritizálni, vagy más véleményt érvényesíteni: ez egy totalitárius rendszer, ami minden irányból le van védve. A kártyalapok ki vannak osztva: a férfiak kollektív módon bűnösek, és a nők áldozatok. Nem lehet megkérdőjelezni a nők viselkedését, és rámutatni, hogy a konfliktuskereső, provokatív viselkedés mellőzésével hány vita zárulhatott volna békésen, hány válás lett volna elkerülhető... Akinek már volt felesége, az tudja, hogy miről beszélek. Passzív-agresszív asszonykák, akik napokig képesek némán duzzogva mérgezni a hangulatot, mert megsértődtek valami miatt, miközben nekünk fogalmunk sincs, hogy vajon mit követtünk el. Kiabálás, lökdösődés, erőszakoskodás nagyon gyakran történik nők részéről is, miközben még csak észre sem veszik magukat, még csak tudatában sincsenek annak, hogy ők kezdték az agresszív viselkedést. Aztán döbbenten néznek nagy szemekkel, ha ugyanazt kapják vissza a férjüktől, amit ők tettek. De persze nem lehet őket hibáztatni semmiért, mert a feminista agybaj szerint a nők mindig áldozatok, tehát ez áldozathibáztatás lenne. Ők bármit elkövethetnek, bármilyen módon provokálhatnak, bármennyire indulatoskodhatnak, zsarolhatnak, játszmákat játszhatnak: a férj nem reagálhat hasonló módon, hanem végtelen türelemmel el kell viseljen mindent, mert másképpen hirtelen ő lesz bántalmazónak kikiáltva.

Átéltem én ezt személyesen is, kedves exfeleségemmel, aki még most sem értette meg - évekkel a válás után -, hogy mi történt kettőnk között, hogy ki volt kettőnk közül az összeférhetetlen, alkalmazkodásképtelen, kapcsolatromboló. Pedig el kellene azon gondolkodnia, hogy a férjének soha senki mással nem volt konfliktusa az életben, csak vele.. a férje a válás óta is békés, boldog párkapcsolatban él, neveli a gyerekeit, éli az életét.. Miközben az exfeleség fűnek-fának azt meséli, hogy a férje egy elviselhetetlen erőszakos zsarnok. Vajon miért nem teszik fel ilyen nők maguknak azt a kérdést, hogy: mit tettem én, amivel kiválthattam vitákat? Mit tettem én, amivel romboltam a kapcsolatot? Mit tettem én, amivel a társam viselkedését befolyásoltam? Hogy lehet, hogy a férjemnek soha senki mással nem volt komoly konfliktusa, csak velem? Bizony, könnyebb áldozatszerepbe bújni, és mindig a másikat hibáztatni, mint szembenézni a valósággal. Én pedig felteszem azt a kérdést, hogy mitől lenne áldozat egy olyan nő, aki csak saját vélt sérelmeit nézve, önző okokból felszámolt egy családot? Nem bírta elviselni, hogy az együttélés bizony azt jelenti, hogy alkalmazkodni kell egymáshoz, és néha elfogadni a társad döntéseit is, még akkor is, ha nem értesz vele egyet? Nem elég, hogy felszámolta a családot, még a békés válásra sem volt hajlandó, hanem egy évekig tartó hatósági háborúban - mint egy elszabadult pöröly - teljesen eszement módon rombolt le mindent maga körül, nem kímélve a gyerekeket, a férjét, a saját- és családja jövőjét. Mitől lenne ő áldozat, ha így viselkedett? A feministák persze őt erősítették meg, neki adtak igazat. Egy nő soha nem tévedhet, mindig igazat mond, és mindig igaza van. Ezt sugallja a feminizmus, és a nők nagy része gondolkodás nélkül elfogadja ezt az érvrendszert, hiszen mindenben alátámasztja és megerősíti az ő viselkedését. Csak közben meg rekordokat döntöget a válások száma...

A nők kőkemények, sokszor kegyetlenek. Elképzelhetetlenül kegyetlenek tudnak lenni. Közben meg eljátszák a feministák által tálcán átnyújtott áldozatszerepet.  Úgy hazavágják egy ilyen válóperrel a férjüket egy életre, hogy a többiek meg csodálkozhatnak, miért nincsenek normális pasik? Elmondom, hogy miért. Mert a kedves feleségük olyan szadista módon tette őket tönkre, hogy az a legdurvább horrorfilmbe is beillene. A saját gyerekeik apját próbálják eltiporni, megsemmisíteni, leigázni, tönkretenni szadista élvezettel, és a feminista intézményrendszer segíti őket, mert hát ők "áldozatok", hiszen nők! A válóperekben látszik, hogy itt egy hatalomért zajló harc folyik (hatalom a gyereknevelés fölött, a vagyon fölött, a férj jövedelme fölött), miközben a házasság egy közös érdekeken alapuló, egymást segítő, partneri kapcsolat kellene legyen. Amelyik pillanatban a feministák ebből hatalmi harcot csinálnak, vége is a házasságnak. És nem csak hatalmi harcot okoznak a feministák, hanem ez egyben egy kultúrharc is. A mai feminizmus zömében egy poszt '68-as, dogmatikus, férfiellenes ideológia, amivel a balos egyetemeken átmossák a hallgatók agyát. Nagyon leegyszerűsítve, a burzsoá-proletár szembeállás helyére a férfi-nő szembenállás került, ahol ugye a férfiak az elnyomók, a kizsákmányolók. Miután megbukott a kommunizmus, és nyilvánvalóvá vált, hogy a proletárok nem tudják leváltani "kapitalista elnyomóikat", a marxista ideológusok az osztályharc elméletét etnikai- és genderpolitikára cserélték. Az elmélet magvát képező elnyomó-elnyomott dinamika viszont megmaradt, azzal a különbséggel, hogy az elnyomó immár a "fehér, hetero, cisznemű patriarchátus". Mivel a legtöbb mai feminista egyetért ezzel a baromsággal, nehéz is velük vitázni, tekintve, hogy alapdolgokban nem értünk egyet. Úgyhogy marad a harc, ami persze nem jó sem a férfiaknak, sem a nőknek.

Jó lenne végre túljutni ezeken a harcokon, túljutni a feminizmus megtévesztő propaganda-hazugságain. Úgy látom, hogy egyre több ellenállásba ütközik ez a túltolt feminizmus, és a férfiak is kezdenek szervezkedni, védekezni, visszavágni. Jordan Peterson, egy kanadai pszichológus lett egyik vezető figurája ennek az ellenmozgalomnak, 2 millió követővel Youtube-on, őt ajánlom további forrásként ebben a témában: https://www.youtube.com/user/JordanPetersonVideos