Véleményszabadság a sérelemkultúrában
Érdekes előadáson voltam ma. A véleményszabadság múltbeli és jelenlegi helyzetével, jogi kereteivel foglalkozott egy Angliában élő jogásznő, Dr. Anna Loutfi.
Az 1800 előtti jogi környezet pl. Angliában nagyon egyértelmű volt, mert az volt az alapelv, hogy minden megengedett, amit nem tilt valamelyik törvény. Tehát a szabad vélemény-nyilvánítás nem volt korlátozva ilyen szempontból (volt persze cenzúra, de törvényben nem volt korlátozás). Aztán a Francia forradalom és az 1848-as forradalmak kiharcolták, hogy kimondottan törvényben is rögzítve legyen a sajtószabadság, véleményszabadság. Ez azonban csak látszólag egy előrelépés. Ugyanis ugyanakkor rögzíteni kényszerültek kivételeket is. Nincs szabad vélemény-nyilvánítás, ha államellenes tevékenységre irányul, ha veszélyezteti a demokratikus intézményrendszert, ha erőszakra hív fel, stb. A probléma ezzel az, hogy az 1800-as évekhez képest ez a megfogalmazás kevésbé egyértelmű, és értelmezhető többféleképpen. A bíróság kell eldöntse, hogy hol vannak a véleményszabadság határai.
Az amerikai alkotmány első kiegészítése két esetben korlátozza a véleményszabadságot: 1. ha közveszélyt okoz valaki, pl. egy stadionban elkezdi kiabálni, hogy bomba, vagy tűz van. 2. tilos közvetlenül valakivel szemben erőszakra felhívni, pl. verjétek agyon XY embert. Európában sajnos nem ennyire egyértelmű a véleményszabadság jogi szabályozása. Az EU jog nem védi a „sima” véleményt, hanem csak akkor, ha az egy „védett hitrendszer” része, és az a személy, aki valamilyen véleményt képvisel, ebből a hitrendszerből kiindulva mondta el a véleményét. Kritériumokat szabtak meg, hogy mi tekinthető „védett hitrendszer”-nek, de a bíróságok vért izzadnak, hogy eldöntsék: mi számít annak, és mi nem, illetve tényleg azért mondta-e valaki azt, amit mondott, mert ebben a hitrendszerben hisz.
Borzalmas „mellékhatásai” vannak ennek a törvényi szabályozásnak. Egyrészt: nem egyértelmű, a bíró értelmezésén múlik, hogy kinek a véleményszabadságát hogyan ítéli meg. Másrészt: te kell bizonyítsad, hogy a véleményedhez jogod van, ha bíróság elé kerülsz ilyen ügyben. Tehát megfordult a bizonyítási kényszer. Nem a vádló kell bizonyítsa, hogy megszegtél egy törvényt, hanem neked kell bizonyítsd azt, hogy nem szegted meg. Ezzel gyakorlatilag megszűnt a jogbiztonság.
Azt gondolhatnánk, hogy ez egy jogi szőrszálhasogatás, ami nem érinti a hétköznapjainkat, de sajnos nem igy van. Amerikában és nyugateurópában sorozatosak azok a perek, amelyekben embereket rúgtak ki a munkahelyükről, amiért valamit mondtak, amit a munkaadó nem tartott elfogadhatónak. Egyetemi tanárok, akiket kirúgtak, mert nem szólítottak „she”-nek egy férfinek kinéző „nőt” (Jordan Peterson pl.). Orvosok, akik azt mondták, hogy csak két nem van, és férfiak nem szülhetnek. Szülők, akik azt hitték, hogy joguk van a gyerekük szexuális felvilágosítását LMBTQ aktivisták által megakadályozni. Irodai alkalmazottak, akik arról beszélgettek, hogy a tömeges migráció miatt romlik a közbiztonság. Ők most mind bíróság előtt állnak, és bizonyítaniuk kell, hogy joguk van a véleményüket képviselni. Elég abszurd, de rengeteg ilyen per van jelenleg folyamatban.
Az abszurditás még tovább fokozódik, ha részletesen megnézzük a perekben előhozott érveket. Az orvos azt mondja, hogy ő a keresztény vallásból eredően hisz abban, hogy csak férfi és nő létezik. A vallás egy „védendő hitrendszer” a törvény szerint, de ugyanakkor a transznemű embernek joga van ahhoz, hogy sértések nélkül élje az életét, és őt sérti az orvos véleménye. Melyik fontosabb? Végtelen pereskedés és gordiuszi csomó, megoldhatatlan érdekellentétek keletkeznek az ilyen törvényi szabályozásból. Kinek a joga illetve sérelme fontosabb? Virágzik a sérelemkultúra, tehát sokmillió ember foglalkozik azzal, hogy őt milyen sérelmek érhetik, ha mások szabadon kinyilatkoztathatják a véleményüket. Fontosabbá vált a kisebbségek védelme vélt sérelmekkel szemben, mint a véleményszabadság, művészek szabadsága, a tudomány szabadsága. Egy kabarettista nem viccelhet, mert megsért valakit. Egy művész nem alkothat szabadon, mert megsért valakit. Egy tudós nem fogalmazhat meg téziseket, és nem kérdőjelezhet meg semmit, ami liberális világképnek ellentmond (pl. CO2 okozza a klímaváltozást? A kromoszómák határozzák meg a nemünket? Milyen biológiai okai vannak a férfi-női szerepeknek? stb.) Évszázadokon át a véleményszabadság volt az alapelve a demokráciának, humanizmusnak, fejlődésnek, az európai kultúrának. Most visszazuhantunk egy olyan állapotba, ahol mindenki önmagát kell cenzúrázza, hogy ne kerüljön bajba, ne kerüljön bíróság elé a véleménye miatt.
Bármennyire problémás is a bíróságok által megítélt véleményszabadság, de mégis egy erre felhatalmazott intézmény hoz döntést egy jogrendszer alapján. Nem ez a helyzet a közösségi médiában, ahol bőszen cenzúráznak és letiltanak a véleményed miatt, miközben semmilyen jogi felhatalmazásuk nincs erre. Egyszerűen azt mondják, hogy sértő a véleményed, vagy nem felel meg a közösségi platform irányelveinek. Semmilyen jogi tudással vagy végzettséggel rendelkező helpdeskesek döntenek arról, hogy a véleményed miatt letiltsanak-e, kizárjanak-e, amivel esetleg ellehetetlenítik a munkádat, a cégedet, a kommunikációs lehetőségeidet. Megpróbálnak rendet rakni egy olyan világban, ahol az egyik ember szabadságjoga okozza a másik ember sérelmét, és nincs olyan megoldás, amivel mindenki elégedett lenne.
Érdekes, hogy ezekkel a kérdésekkel jelenleg csak a konzervatív média foglalkozik. A balliberális fősodor jól elvan ezzel a véleménydiktatúrával, hiszen ők uralják a közösségi médiát, és a nagy IT cégeket. Google, Facebook, Microsoft és a Twitter is nemrég még balliberális volt. Mekkora felhördülés volt a libsi táborban, mikor Elon Musk megvette a Twittert, és arról nyilatkozott, hogy megszünteti a balliberális cenzúrát... Ebből is látszik, hogy mennyire diktatórikus a baloldal, mennyire arrogáns, intoleráns, kirekesztő: uralják a közösségi médiát, és még azt sem tűrik el, ha egyetlen platform kikerül az uralmuk alól. Teljes hegemóniát akarnak. Ha nem értesz egyet a balliberális fősodorral, akkor azonnal lenáciznak, lefasiztáznak, kirúgnak a munkahelyedről, kiközösítenek, beperelnek, ellehetetlenítenek. Életveszélyessé vált szabadon vállalni a véleményedet, ha nem azt képviseled, ami a neoliberális woke ideológiában elő van írva. Ez a véleménydiktatúra jellemzője, ezt éltük át a kommunizmusban diktátorok alatt. Ez egy új totalitarizmus, ami sokunkban sajnos fájdalmas emlékeket idéz fel.
https://vasarnap.hu/2022/01/17/ket-ev-bortonbuntetes-varhat-a-finn-keresztenydemokrata-politikusra/
