A liberalizmus, az egyén szabadsága és a közösségek szerepe
Európában egyre jobban láthatóvá válik és kiélesedik az ellentét a liberálisok és a konzervatív oldal között. A tömeges migráció miatt olyan kérdések és problémák merültek fel az utóbbi években, amelyek által új ellentétek kerülnek felszínre, és amelyek miatt átalakulóban van a politikai élet. Az Európában hagyományos bal-közép-jobb-oldali pártokra felosztott politikai világ helyett egyre inkább az Amerikában megszokott konzervativ-liberális felosztás kezd itt is jellemzővé válni. A választópolgárok többsége ösztönösen egyik vagy másik oldalhoz tartozónak érzi magát, és szenvedélyesen harcol a másik tábor ellen. De melyek a lényeges különbségek a két nézetrendszer között? Lehet-e egyáltalán észérvekkel vitázni és a saját világnézethez való tartozást racionálisan megindokolni?
Ha a felszínt nézzük, akkor azt láthatjuk, hogy egyik tábor a hagyományos életformáját, kultúráját, társadalmi berendezkedését akarja megőrizni, míg a másik oldal egy olyan világról álmodik, ahol nincsenek határok, népek, közösségek, hanem egy globális multikulti társadalom, ahol minden egyén kiélheti saját szabadságát és függetlenségét. Ebben az ellentétben látszik a fő világnézeti különbség: a „közösséghez tartozás” illetve az „egyéni szabadság” előtérbe helyezésében. Valószínű, hogy e két táborhoz való vonzódás nem racionális döntés eredménye, hanem javarészt ösztönös, valamilyen személyiségvonás eredménye. Ez látszik a két tábor vitájából is: nem tudják egymást meggyőzni, csak elbeszélnek egymás mellett, és még csak nem is értik a másik fél érveit. Ha egyáltalán valamilyen párbeszéd létrejön a két fél között, akkor gyorsan meddő vitává alakul, amiben mindenki csak a saját nézeteit hangoztatja, és úgy éli meg a másik fél elképzeléseit, hogy azok az ő életét, létét veszélyeztetik. Lehet, hogy valóban így is van: olyan fordulóponthoz értünk Európában, amikor rövid időn belül eldőlhet a nyugati világ hosszú távú sorsa. Az EU integrációs folyamatok miatt, a migráció miatt, a negatív demográfiai folyamatok miatt nem maradhat fenn a lassú társadalmi változások üteme, hanem felgyorsulhatnak ezek a folyamatok. A most meghozott politikai döntések életbevágóan fontosak, és nem csak egy választási ciklusra lesznek kihatással.
Szeretnék az említett „ösztönös hovátartozás” ellenére néhány érvet kiemelni a konzervatív oldal mellett. Csányi Vilmos etológus írt az emberi természet és közösségek összefüggéséről: „Az ember veleszületett képessége az, hogy rendszerszervező képessége van, azaz képes arra például, hogy közösségeket hozzon létre. A közösségeket három dolog tartja össze: tagjaik közös akciókat szerveznek, vannak közös hiedelmeik, és közös szociális konstrukciókat alkotnak. Amennyiben ez a három dolog megvan, létrejön egy negyedik – a közösséghez való hűség. Ez így együtt már kultúrát hoz létre. Természetesen az, hogy milyen közösségek, milyen kultúrák jönnek létre, abban óriási variabilitás van, de az a tulajdonság, hogy ezek létrejöjjenek, hogy ebben a folyamatban részt vegyünk, mindannyiunkban megvan. A közösségek méretének van biológiai optimuma, egy emberpár, vagy leginkább a család. De úgy tűnik, jól működő közösségeket hozhatnak létre 30-40 főből is. Az emberben olyan erős a közösség utáni vágy, hogy valamiféle kötődés kialakulhat milliós létszámnál is, mint a nemzet vagy akár Európa. A közösséghez tartozás érzése pedig változó erősségű, a hűségfaktor, az önérdek feláldozásának értéke szintén. A közösségképzés adottság – az ember olyan, ha ezt megpiszkálják, akkor reagál rá. Azonban az igazi közösségek kialakulásához több generáció kell. És jóval erősebbek is a kötelékeik. A nemzetállam eszméje már rég bomladozik, mint ahogy más közösségek is. De ezt a folyamatot látjuk az Európai Unió kontra tagországok vitában is. Ha emlékszünk a tanulmányainkra, az archaikus közösségben 3-4 család állt össze egy bandává, ezek aztán egy törzset alkottak. Rájöttek, hogy felesleges ötszázan jelen lenni egy gyűlésen, ahol döntenek valamiről, elég, ha küldötteket delegálnak, akik képviselik az érdekeiket. De ők a saját, a család és a törzs érdekeit is képviselik egyszerre, így az egyeztetés bonyolódik, alkalmi vagy erősebb szövetségek köttetnek, majd felbomlanak.” Csányi szerint egyszemélyes közösségek felé tartunk, ami egy negatív folyamat.
Az emberiség fejlődéstörténetében a közösségek létfontosságúak voltak. Az evolucióban az a pár száz vagy ezer év, ami eltelt a törzsi életformák óta, kevésnek számít. A mai modern ember ugyanúgy igényli a közösségek által nyújtott gondoskodást, biztonságot, a családi otthon melegét. Amerikában, ahol megszűntek vagy meggyengültek a közösségek, jóval több az elidegenedett, boldogtalan, lét értelmét kereső ember. Európában is egyre gyengülnek az egyházi és a családi közösségek. Holott több kutatás azt mutatja, hogy az ép családban felnőtt gyerekek a legegészségesebbek, lelkileg és szellemileg a legjobban fejlődnek.
Mégis arra törekednek a liberálisok, hogy ezek a közösségek megszűnjenek. Ugyanis szerintük a közösségek az egyén elnyomására adhatnak alkalmat. A családban lehet egy elnyomott fél, aki nem tudja megvalósítani önmagát, nem tudja kiélni teljes személyi szabadságát. A független, szabad ember nem kötheti le magát és nem rendelheti alá magát a család közösségének, a házastársának, a gyerekei igényeinek. Ezért inkább nem házasodik, nem vállal gyereket, vagy elválik. A jelenleg 65%-os válási arányban jelentős szerepet játszik ez a - főleg feministák által terjesztett - liberális ideológia.
Egyházi közösségek felszámolásában és nemzetállami közösségek felszámolásában is élen járnak a liberálisok. Az EU jelenlegi vezetése gőzerővel azon dolgozik, hogy - akár migránsok betelepítésével -felszámolja a nemzetállamokat, vagy gyengítse őket. Hiszen a nacionalizmus háborúkhoz vezetett a múltban, és minden közösségben megtörténhet, hogy kirekesztenek idegeneket, erősödhet a rasszizmus. Ezenkívül minden közösség egyfajta függőséget és hierarchiát is jelent, ami ugyancsak ellentmond a liberális individualizmusnak. A közösségben az egyén le kell mondjon a személyes szabadságának egy részéről. Alá kell rendelje magát közösen meghozott szabályoknak, közösen megválasztott vezetőknek. Ez persze az emberek többségének nem jelent problémát, hiszen cserébe jóval többet kapnak a közösségtől, mint amiről le kell mondjanak. Megértik, hogy valamit valamiért.
A liberálisok viszont annyira félnek mindenféle függőségtől, hogy mindezek a racionális érvek ellenére képtelenek elfogadni ezt a társadalmi életformát. Csak a multikulti, határok és közösségek nélküli világot tartják elfogadhatónak, ahol senki sincs másnak alárendelve, vagy kirekesztve, vagy elnyomva. Ez persze teljesen utópikus elképzelés, egy ugyanolyan megvalósíthatatlan, működőképtelen ideológia, mint a kommunizmus. Ha megnézzük a mintapéldaként felhozott multikulti New Yorkot, akkor ott is azt látjuk, hogy az emberek ösztönösen közösségekbe verődnek össze. Van Chinatown, van Little Italy és Orosz negyed. Az európai nagyvárosokban élő migránsok is inkább gettósodtak, és nem olvadtak be az illető nemzet lakosságába. Az emberek a hozzájuk hasonló kultúrájú, azonos nyelvű, hasonló mentalitású emberek közösségében élnek szívesebben, és a multikulti keveredés csak addig működőképes, ameddig hasonló embercsoportokról van szó, akik a mindennapi együttélés szabályaiban nem térnek el jelentősen egymástól.
Csányi Vilmos a bevándorlással és különböző népcsoportok együttélésével kapcsolatban is a multikulti/liberális elmélet ellen szól: „Egyszerűen csak az a helyzet, hogy ha megengedem, hogy a nagyon eltérő kultúrák egy államban egymás mellett legyenek, akkor megágyazok bizonyos konfliktusoknak, amit jobb lenne elkerülni. Úgy gondolom, hogy minden kultúra egyedi és érdekes érték. Ahogyan vannak különböző növények és állatok, és azokat nem akarjuk összeolvasztani, mert beilleszkednek valamilyen ökológiai rendszerbe, úgy a kultúrákkal is hasonló a helyzet. Az ember emellett territoriális lény. Nincs olyan kultúra, ami nem tartozik valamilyen területhez.”
Ha szavazunk, akkor ezekről a kérdésekről kell tehát döntsük, és nem a jobb- vagy baloldalra szavazásról. Hiszen nincsenek már valódi baloldali pártok, nincs már hagyományos munkásosztály. Csak nosztalgiázó nyugdíjasok szavaznak már a valamikori baloldali pártokra. A valódi kérdések a jövőnkről való döntéskor azok, hogy: Akarunk-e közösségekben élni, vagy fontosabb a személyes szabadságunk, az önmegvalósításunk és függetlenül, de magányosan élnénk inkább? Akarunk-e hagyományos családban felnőni? Elfogadjuk-e a személyes szabadságunk valamelyes korlátozását és egy kismértékű alárendeltséget/függőséget, annak érdekében, hogy közösségekben élhessünk? Vagy hagyjuk, hogy betelepítéssel megszüntessék Európa nemzeti államait, felszámolják hagyományos kultúránkat, életformánkat, társadalmi berendezkedésünket és egy utópisztikus, irreális „új világ” létrehozása érdekében a pár százalékos liberális kisebbség a többségre erőltesse akaratát? Nincs erre az új multikulti liberális világra olyan példa vagy bizonyíték, hogy bárhol, valaha is működött volna, vagy működhetne. Tehát ugyanolyan veszélyes társadalmi kísérletezés, mint a kommunizmus. A határok nélküli világ veszélyei azonban már látszanak, és előre láthatóak voltak. A terrorizmus és bűnözés terjedése vitathatatlan összefüggésben áll a határok, államok nélküli nyitott, liberális világgal. A családok és kis közösségek felszámolása pedig számtalan társadalmi problémát okoz, és az egyének pszichés állapotára, jólétére is negatív hatással van. Látszanak már a liberalizmus negatív következményei. Nem kell tehát megvárni, amíg ezt az új álomvilágot is megvalósítják az izmusok világmegváltó rajongói.
http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/csanyi-vilmos-az-egyszemelyes-kozossegek-fele-tartunk/
