A konzumidiotizmus kultúrtörténete

263769_shopping.jpgA Svájci tévé készített egy dokumentációt „A shopping születése” címmel, amit lent becsatolok, de mivel csak német nyelven érhető el, ezért itt összefoglaltam a lényegét.

Párizs, 1852: Aristide Boucicaut megnyitja a világ első nagyáruházát, Le Bon Marché néven. Akkora esemény volt ez akkor, hogy Emile Zola könyvet írt róla (Hölgyek öröme). Nem csak a vásárlás élményét változtatta meg ez az esemény, hanem a nők emancipációját is elindította.

Az iparosodás által a 19. század végén létrejött egy jómódú társadalmi réteg, amely meg tudta engedni magának, hogy bármilyen árucikket megvásároljon, ugyanakkor az ipar egyre több ilyen terméket gyártott a tömeggyártás bevezetése által. A kis szatócsboltok helyett egyre nagyobb üzletek nyíltak, gyakran egymás mellett, „passzázs” jelleggel. A passzázs előnye volt, hogy időjárástól függetlenül sétálgatni és nézelődni lehetett bennük, elszigetelve a város zajától és koszos utcáitól. Ezek voltak a mai plázák elődjei. 

Erre az időszakra esik Párizs teljes átalakítása is. Lebontották a kis szűk utcákat és széles boulevárd-okat hoztak létre. A polgárság egyre gazdagabb lett, egyre több üzleti vállalkozó volt, akik az arisztokráciával egyenrangúnak érezték magukat, és a vagyonukat látványosan prezentálni akarták.

Boucicaut is ehhez az újgazdag réteghez tartozott, akik felismerték ezeknek a változásoknak az előnyeit, és profitáltak belőle. Eleinte alkalmazott volt a Bon Marche-ben, aztán résztulajdonos lett, és pár év után tulajdonos. Ő volt az első, aki a „vásárlás élményét” akarta eladni az embereknek, és nem csak árucikkeket. Ehhez egy díszes, látványos áruházat képzelt el, a vásárlás „katedrálisát”, hatalmas áruválasztékkal. A megcélzott vásárlóközönség is új: a gazdag polgári rétegből származó nők. Azelőtt nem volt szokás, hogy ezek a nők egyedül elmenjenek vásárolni, hiszen a cselédeket küldték a piacra, és ruhákat a varrónőknél rendeltek. Nők egyáltalán nem mehettek egyedül nyilvános helyre. Boucicaut felismeri, hogy ezek a nők egy tőkeerős vásárlói réteget jelentenek, akik bármit megvesznek, amivel be tudják mutatni, hogy ők is az előkelő, arisztokrata réteghez tartoznak. Ez a „rongyrázás” kezdete. A nők egymás között versengeni kezdtek, hogy kinek van drágább és újabb ruhája, ékszere, lakberendezése. Boucicaut szerint „aki megnyeri a női vásárlókat, az megnyeri a világot”. Meg akarta változtatni a nők unalmas, elszigetelt életét és elvarázsolni őket.

A párizsi világkiállításon felfedezi Boucicaut, hogy acélból hatalmas épületeket lehet építeni, nagy és nyílt belső terekkel. Megbízást ad 1869-ben Gustav Eiffel-nek egy 50.000 négyzetméteres áruház tervezésére és építésére.  Az áruház egy amerikai befektető segítségével elkészül, és a nők elragadtatva, tömegesen rohamozzák meg, a „földi paradicsom”-ban érzik magukat.

A vásárlás teljes élménye megváltozik. A Bon Marché-ben a vásárló a király. Jól kell érezze magát, mindenben ki kell szolgálni. Rengeteg más újdonságot is bevezetett Boucicaut. Az áruk látványos prezentálása, a dekoráció, a felpróbálási lehetőség mind új volt, és hozzájárult a vásárlók csábításához. Egy helyen meg lehetett venni mindent, nem kellett több üzletet felkeresni. A vásárlók egy álomvilágba léptek be, amit azelőtt elképzelni sem tudtak. A látvány és élmény ellenállhatatlan volt. A nők felfedezik és kiélik addig titokban tartott vágyaikat, itt érezhetik magukat királynőnek, egész nap szórakozhatnak és „bulizhatnak”. Hatalmas siker és nyereség az új áruház eredménye, és ez természetesen utánzókat is magával hozott. Egymás után épültek és nyíltak meg Párizsban a Bon Marché-hez hasonló nagyáruházak, pl. a Galeries Lafayette. Egyre több árut kellett eladni a profit fenntartásának érdekében, ezért divatcégek alakulnak, és elérik, hogy minden évben új ruhát vegyenek a nők, ne csak akkor ha szükségük van új ruhára. Senki nem akar tavalyi divat szerint öltözni, ezért bármilyen áron megveszik évente az „új divatot”. Aztán ezt még fokozzák azzal, hogy szezonális divatot vezetnek be, és évente négyszer kell lecserélni a teljes gardróbot. A nők vagyonokat költöttek el ruhákra.

Nem csak a nőket fedezték fel a kereskedők könnyen manipulálható áldozatként, hanem a gyerekeket is. Színes léggömbökkel és kártyákkal csalogatták a gyerekeket (és velük együtt az anyákat is) az áruházakba. Ott aztán az anyai ösztönökre hatva, eladtak nekik mindenféle felesleges „fejlesztő” játékot, amit természetesen csakis a „gyerekek érdekében” meg kellett venni. Folyamatosan fenn kellett tartani a forgalmat, újabb és újabb áruk bevezetésével, amelyekre valójában senkinek nem volt szüksége, de a könnyen befolyásolható gyerekeknek és nőknek be lehetett magyarázni az ellenkezőjét. Piacot kreáltak, nem létező igényeket kreáltak és elégítettek ki. Felfedezték, hogy karácsonykor hatalmas vásárlási rohamot lehet gerjeszteni, és a keresztény ünnepet vásárlási eseménnyé lehet alakítani. Miután ez még mind nem volt elég, bevezették a „kiárusítási” akciókat, hogy kiürítsék a raktárból az eladhatatlan szemetet. Reklám-prospektusokat osztogattak, hogy a vásárlók tudják, mikor lesz a következő kiárusítás. Bevezették a házhozszállítást, a katalógust, amiből rendelni lehetett, és amit 6 millió példányban küldtek szét a nagyvilágba.  Így alakult ki fokozatosan a fogyasztás kultúrája, ami meghatározta az emberek életét, hétköznapjait.     

Voltak tehát negatív következményei is az új vásárlási élménynek. A nők erénye, az erkölcsös viselkedés akkoriban megkérdőjelezhetetlen volt. Nem mehettek kíséret nélkül az utcára sem. Az áruházban viszont idegen férfiakkal kerültek kapcsolatba, az eladók is férfiak voltak, akikkel ismerkedtek és flörtöltek. A profit érdekében a nőket elcsábították, a szó többszörös értelmében. Naponta rengeteg időt töltöttek a nők az áruházban, nem ritkán 10 órát, és ezáltal elhanyagolták családjukat. Botrányos hangulat kezdett kialakulni emiatt, és Boucicaut-nak reagálnia kellett: férfi eladók helyett nőket alkalmaz az áruházban. 4000 alkalmazott dolgozott ekkor a Bon Marché-ben. Nők alkalmazásának az is előnye volt, hogy minimális fizetésért napi 12-13 órát dolgoztatni lehetett őket, hiszen nem volt más lehetőségük munkahelyre, anyagi függetlenségre. Akkoriban vagy a férje tartotta el a nőt, vagy prostitúcióból élt, más lehetősége nem volt. Ezt a kiszolgáltatott állapotot használta ki Boucicaut, és alkalmazta a nőket olcsó munkaerőként. A nők anyagi függetlenségével elkezdődött az emancipáció is. Az áruházaknak érdeke volt, hogy minél több nőnek legyen saját bevétele, amit el tud költeni az áruházakban.

A fogyasztási és birtoklási vágy féktelen gerjesztése és kiélése azt is magával hozta, hogy a vásárlók egy része nem tudott a kísértésnek semmiképpen ellenállni, és ellopta az árut, vagy hitelből vette meg, miközben nem lett volna rá pénze. Megjelent a kleptománia, az élvezetből lopók betegsége. Megjelent az a „megoldás” is, hogy az eladósodott nők eladták magukat egy idegen férfinak, aki fizette az adósságaikat. Házasságtörést követtek el, és gyakran botrányba fulladt a történet, tönkretéve a házasságukat és jó hírnevüket.

Így kezdődött a konzumidiotizmus tehát: egy zsidó kereskedő rájött, hogy ki lehet használni a nők hiúságát, befolyásolhatóságát, élményhajszolását, és végtelen profitot lehet ebből csinálni. Ma is változatlanul érvényes mindez, amit a dokumentációban leírtak. Magyarországon a plázapiac izraeli befektetők kezében van, ezt a bombabiztos piacot azóta sem adták ki kezükből. Ma is újabb és újabb akciókkal próbálják a vevőket rávenni felesleges vásárlásra, ilyen a "black friday", de a Valentin nap is, és más ünnepek, amire a kereskedők rájátszanak. A reklámok elől nincs menekvés, valódi háború folyik a fogyasztókért és fogyasztásért.

 A tömegtermelés csak fokozódott azóta a robotok és automatizálás fejlődésével, és a globális kereskedelem is megsokszorozódott. Bóvli, pocsék árukkal szennyezzük a környezetünket, amit egyszeri használatra és eldobásra találtak ki. Pár évtizeddel ezelőtt még 10-15 év volt egy átlagos háztartási gép élettartalma, most ez 5 év alá csökkent. Újrahasznosítással próbálkoznak, de csak kis arányban működik. A lényeg, hogy lehetőleg minél többet vásárolj, fogyassz, másképpen nincs profit. Élelmiszerből is annyit vásárolnak a jóléti államokban, hogy nagy része a kukába kerül. A kidobott élelmiszerből az egész bolygót el lehetne látni elég táplálékkal. Harmadával nőhet a kidobott élelmiszer mennyisége 2030-ig, amikor minden másodpercben nagyjából 66 tonna étel fog veszendőbe menni. (lásd alábbi Pestisrácok cikk) A fejlett országokban főként a kiskereskedelemben és a fogyasztóknál jelentkezik a probléma, akik gyakran túl sokat szereznek be, ezért ki kell dobniuk az ételt, vagy meg sem vásárolják, mert “nem felel meg az esztétikai követelményeknek”, ezért kerül a kukába.

De hát kit érdekel a környezetvédelem, vagy az éhező szegény országok? A harácsolás, a vásárlás élménye és élvezete a lényeg, illetve természetesen a profit. A világ összes környezetvédelmi problémája egy csapásra megoldódna, ha mindenki csak annyit vásárolna és fogyasztana, amennyire tényleg szüksége van. Ha a vásárlás egy racionális döntéseken alapuló tevékenység lenne, és nem élmény vagy élvezet. De erre nincs esély. A mai tömegfogyasztónak nincs más szórakozási és kikapcsolódási lehetősége, mert nem tudja, mi az a kultúra, tehát a vásárlás maradt csak, amivel a szabadidejét el tudja tölteni. A plázák a konzumidióták templomai, színházai, kultúrházai.

https://pestisracok.hu/minden-masodpercben-hatvanhat-tonna-etel-megy-veszendobe/

http://www.origo.hu/gazdasag/20180321-2025-re-haromszor-annyi-lehet-a-muanyag-a-vizekben-mint-napjainkban.html

https://www.youtube.com/watch?v=3cXU059yDRk

https://index.hu/tudomany/til/2020/01/27/sigmund-freud-kapitalizmus-egyesult-allamok-populizmus/

https://index.hu/gazdasag/magyar/izrbf071206/

https://index.hu/gazdasag/magyar/izrbf071212/