Nem akarok átmenni könyvesblogba, de sokat olvasok, és néha megosztok itt is egy-egy könyvet. Sok év után megjelent Szilágyi István várva várt új regénye, a "Messze túl a láthatáron". A történelmi regények kedvelői ismerhetik már tőle a "Hollóidőt" vagy a "Kő hull apadó kútba" regényét, mindkettő remekmű. (letölthető a https://pim.hu/hu/dia oldalon).

Új regénye is beilleszkedik az említett kettő sorába. Ebben is dúl a háború, a török hadjáratok zavaros korában zajlanak az események. Az archaikus szóhasználat, a régies nyelvi fordulatok ellenére nagyon is aktuális kérdés a sorscsapások elképzelhetetlen, elviselhetetlen besűrűsödése: miközben évtizedeken keresztül tartó háborúkban kiirtják a lakosság nagy részét, a felégetett városokban, az éhező emberek között megjelenik a pestis. Mikor az ember azt hiszi, hogy nincs már lennebb, nem lehet már rosszabb, akkor jön az elképzelhetetlen rémálom, az apokalipszis, a valóra vált pokol. Átélte az emberiség ezt már sokszor, és a jelenlegi vírus járványt is sokan a pestishez hasonlítják. A Hollóidőben fogalmazza ezt meg legjobban: "Uram, milyen az, amikor ránk szakad a baj? Amikor fenevadakkal egy ketrecbe záratunk? Amikor az örvény elér, forgatni kezd, majd rángat a mélység felé? Amikor pusztítani jőnek ránk hadak: karddal hasítnak, tűzokádó fekete fegyverek füstjében fuldoklunk? Milyen az, amikor a gonosz kézhez veszi lelkeink?".

Szilágyi új regényében is keveri a valós történelmi helyszíneket, szereplőket és eseményeket kitaláltakkal, de teljesen egybeillő módon illeszkednek a kitalált és valós elemek. Jajdon például közös kitalált helyszíne két regényének is, azaz a valóságos Zilah városa Erdélyben. Rákóczi Ferenc fejedelem is felbukkan két regényben, igy adva egyfajta folytonosságot és kapcsot Szilágyi művei között. A témákban is van átfedés, például a "Kő hull apadó kútba" egyik témája annak a kérdésnek a boncolgatása, hogy mi történik a bűnössel, ha tettét sem a társadalom, sem az igazságszolgáltatás nem torolja meg. Hasonló témája van az új regény második részének is: vajon bíróként az ember eljuthat-e a bűnök feltárásához, az indítékok megértéséhez? Az ítélkezéssel nem veszi-e át Isten szerepét? A bíró hogyan követheti a Miatyánk útmutatását, hogy bocsássunk meg az ellenünk vétkezőknek, és ne ítélkezzünk mások felett? Idézem az idevágó töprengést a könyvből: "...az ember nem tévedhetetlen, másrészt ránk aligha méretett súlyosabb büntetés annál, miszerint nekünk ítélkezni kell, no meg a másik embertársunk gyarlóságait ítélni elég képtelen kényszerűség…”

A "Messze túl a láthatáron" nem könnyű olvasmány. Kétszer is el kell olvasni, hogy megértsünk bizonyos részeket. Főleg a regény második fele vontatott, cselekménymentes, nem olvasmányos. Szerintem felét kihagyhatta volna Szilágyi, jobb regény lett volna. Leírtam részletesen a tartalmát, és ajánlom olvasásra, hátha ennek alapján kedvet kaptok hozzá:

Wajtha Mátyás elbeszélésével kezdődik a regény. Elmondja mindazt, amit II. Rákóczi Ferenc, a fejedelem segédjeként élt meg. Igy megismerjük a kuruc zendülés történetét a trencséni csatával (1708) kezdődően. Amióta a fejedelem szolgálatába állt, Wajtha elhanyagolta a családját, szép feleségét, gyermekeit és birtokát. A fejedelem küldönceként bejárta egész Európát, és most egy szokatlan küldetéssel Bender városba indul, a mai Moldáviába. Ajándékot visz az ottani török uralkodónak, és próbálja kideríteni, hogy Bender alkalmas menedékhely lenne-e a Fejedelem számára, ha egy kuruc vereség után el kellene meneküljön. Közel két hónapot tölt Benderben, ahol nem kap egyértelmű választ, és a Fejedelemtől sem semmilyen hírt. Visszaindul Rákóczihoz, akivel Nagykárolyban találkozik. Rákóczi meglepettnek látszik a küldönce visszatérésén. Wajtha beszámol neki a Benderi eseményekről, de ezek után sem derül ki, hogy tulajdonképpen mi volt a valós célja ennek a titokzatos küldetésnek. További feladatot nem is kap Wajtha, csak annyit, hogy írja fel az utóbbi évek eseményeit egy krónikában. És mivel közel van a Wajtha birtok, egynapi járásra, meglátogathatja családját.

Amikor végre hazatér, a feleségét nem találja otthon. Három gyereke és a szolgálók  elmondása szerint pár napja egy ismeretlen lovaskatona rávette az asszonyt egy hamisított levéllel, hogy keresse fel férjét a közeli táborban. Az asszony azonnal útra kel a lovassal, szánnal egy befagyott lápon át, és nyoma veszik. Wajtha keresni kezdi, érdeklődik a környéken, de senki nem látta. Átlovagol a közeli Olymos városába is, ahol idős anyja él. Ő elmeséli, hogyan halt meg Wajtha apja, akit portyázó tolvajok raboltak ki és öltek meg. A városban már jó ideje csak túlélésre rendezkedtek be, átvonuló hadak és kóbor hajdúk dúlják fel a portákat rendszeresen. Wajtha anyja leszidja a fiát, hogy miért volt annyit távol, miért nem vigyázott jobban a feleségére. Gyerekeivel sem törődött. Beszélgetésükben összeszövődik a Wajtha család élete, és a szörnyű, összekuszált, háborús állapotok. A karakán öregasszony úgy beszél az ország egyik Főurával, mint egy tétova kisfiúval, és közben felvillannak ilyen örök emberi igazságok is:

„..Biztos hallotta anyám, újabban megint a pestist mondják. Hogy az most újfent bentről, Erdély felől közeledik. – Az jó, ha itt lesz. Ha már beszélik. Hiszen akik a nyomorúságnak hírét hozzák, sose hazudnak. Ezt te megfigyelted fiam?”

Wajtha nem időzik hosszasan Olymoson az anyjánál, hanem visszatér a birtokára. Fiatalember fiával beszélget Rákócziról, a hadjáratokról, a trencséni csatáról, ahol a Fejedelem lova elesik, és maga alá temeti a vezért, mire a katonái menekülni kezdenek, mert azt hiszik, hogy Rákóczi elesett. Sokszereplősek az akkori európai csataterek. Az osztrák császár, Lipót harcol a kurucok ellen, és Munkács kivételével egész Felső-Magyarország birtokába kerül. Lipót jelszava: „Magyarországot előbb rabbá, aztán koldussá, végre katolikussá fogom tenni”. Rákóczi válik Lipót ellenfelévé, és a Francia királlyal, majd a Lengyelekkel és a Svédekkel is szövetséget köt az Osztrákok ellen, akik igy több fronton kell harcoljanak. Közben az Orosz a cár a Svédekkel és a Törökökkel vívott háborúban volt lekötve, s mindezeknél nagyobb csapásként, egyre iszonyúbban terjedt a pestis. Az országban többféle jelei mutatkoztak a teljes összeomlásnak:

“...A háborút mára azért nem hagyják abba, mert most már befejezni képtelenek. Mert a háborúba egyformán belefáradt mindenik. Miközben mindenkinek fogytán az ereje. Igy aztán egyre nehezebben dől el, ki lehet a győztes.”

”…hogy aztán ki fia-borja, aki a másikat irtja, mára az egyre megy. Apadjon, pusztuljon bármelyik. Apadjon, pusztuljon mindegyik.”

Közben folytatódik a Wajtha család tragédiája is: megtalálják a befagyott lápon azt a süveget, amelyet a katona viselt, aki elcsalta Wajtha feleségét. Feltörik a jeget, és kiemelik a hínárok közé süllyedt szánt. Orsolya nagyasszony sértetlenül, holtan ül a szánban, de a katona nem kerül elő. A közelben egy halászkunyhóban két holttestre bukkannak, akiket valaki meggyilkolt. A lovaskatona kimenekülhetett a süllyedő szánból, és megölhette a halászokat, hogy a tettére ne maradjon tanú? Erre a kérdésre csak a regény végén kapunk halovány választ. Eltemetik Wajtha feleségét, és ezzel véget ér a regény első része.

Harminc évvel később folytatódik a regény második része. Wajtha Mátyás egy vármegye főbírójaként ítélkezik az eléje hurcolt állítólagos boszorkányok, javasasszonyok és betyárok felett. Sok száz oldalon keresztül olvassuk perek iratait, tárgyalásokat, nyomozásokat, elmélkedéseket és párbeszédeket bűnről, bűnhődésről, ítéletekről, igazságról, emberi gyarlóságról. Felesége eltűnésének és halálának okai, a lovaskatona, illetve megbízói megtalálása továbbra is folyamatosan kísértik a gondolatait. De az olvasót nem kíméli az író, csak a regény legvégén folytatódik a cselekmény, és derül némi fény a Wajtháék ellen elkövetett titokzatos bűncselekményre.

Az utolsó előtti fejezetben az elbeszélő visszakanyarodik a lápra, ez a fejezet címe is. Arról töpreng, hogy miért hallanak a „népek” harangozást a lápon, vihar idején. Harangok lennének a víz alá süllyesztve? A törökök elől menekítették a harangokat a víz alá? A harangozás a halottakat búcsúztatja.. a harangok felkavarják a koporsókat a víz alatt.. A harangok, a keresztény egyházak szimbólumai, láp alá kerültek. A háborúk, a pestis a népesség nagyrészét elpusztították, a fél ország „láp alá” került. Halottakkal, koporsókkal, és halottakat gyászoló harangokkal van tele a láp. Orsolya nagyasszony is ott végezte.

„Ezek a békés, szelíd vizek nem embert nyeltek el, s lovat, de falvakat, várost, világokat. Viharos éjszakákon ezért harangoznak a nádasok, arra kint.”

Az utolsó fejezetben két kocsislegényt hallgat ki Wajtha főbíró. Ezek is titokzatos módon kerülnek elébe, hiszen már kihallgatták őket, és vallottak. Mintha valaki szándékosan irányította volna őket a bíró elé.. Elmondják a bűncselekményüket, ami abból állt, hogy „babonás praktikát” folytattak a lovaikkal: egy koponyát nyalattak velük, és egy halott ember levágott kezeit használtak lókaparónak. De elmondanak mást is: a koponya, amit elloptak, egy akasztott gyilkosé volt, akit Wajtha ismert. Aki ugyanúgy ölte meg a kocsislegények anyját, Keserünét, mint 30 évvel azelőtt a két halászt a láp szélén: szájukba dugott kukoricacsővel. A két kocsislegénynek köszönhetően Wajtha asztalára került volna a felesége gyilkosának koponyája? A legények még valamit elmondanak: Baracskay úr, akinél szolgáltak, el szokta vinni őket vadászatra, hajtónak. Ilyen alkalommal látták, hogy északról érkezett vándorló vadkacsák a félig befagyott lápban keresnek táplálékot, és tömegesen lepik el a láp szélét, ahol emiatt nem tud befagyni a víz. A jég itt vékonyabb marad, ha befagy is később. A kocsisok ezt tudják, és a szánokkal kerülik ezeket a részeket, hogy ne szakadjanak be. Wajtha feleségét elrabló lovaskatona nem tudta, és rávezette a szánt, beszakadtak a hófödte gyilkos csapdába.

Wajtha végzete beteljesedik. Lovát a lápba irányítja, követi feleségét a víz alatti sírba.

„Ha visszavágysz a zölden suhogó lápra, akárha a látás pillanatáig is, ülj fel lovadra, a csendes járású deresre, elvisz oda, ahová vágysz, fél nap sem telik, s már vizek közelében jár veled, hogy egyszer még láthasd, ha ezt akarod. Már nem tartóztathat a titok, miután tudod, Orsolya asszony szánja mint hanyatlott a jég alá. Megtudtad annyi év után. Ha ugyan ez tartott távol a helytől annyi éven át. Látod, házhoz jön a titok.”