Ismét volt egy randim. A hosszú karantén után lassan kezd beindulni a társkereső-piac, mindenkinek már elege van a magányból. Meg hát tavasz van, randizni kell. Kinga rámírt egy társkeresőn: "Szia, olyan kevés itt az ilyen normálisnak tünő pasi". Ez elég ritkán történik meg, nők nem szoktak kezdeményezni. De nekem ez mostanig mindig bejött, mert aki rámírt, az sokkal jobb választásnak bizonyult, mint akikre én írtam rá. Én biztos érzékkel kiválasztottam mindig a kapcsolatképtelen nőket. Viszont aki velem szemben kezdeményezett, azzal általában jó kapcsolat alakult ki. Szóval örültem Kingának, és megbeszéltünk egy sétálós randit a Dunaparton.

El is jött, pontosan érkezett. Csinos, 40-es nő, picit alternatív stílusban öltözve, lila sál, zöld táska, de amúgy szolid, rendezett külsővel. Jól indul a beszélgetés, megértjük egymást, egy hullámhosszon vagyunk. Süt a nap, kellemes a séta a Dunakorzón. Kiderül, hogy már valószínűleg találkoztunk: ő is az Ajtósi Dürer sori ELTE épületbe járt egyetemre, ugyanakkor mint én. Ő angol szakra, én németre. Aztán rengeteg mindent csinált, különböző munkahelyeken. Volt pénzügyi cégnél, múzeumnál, általában marketinges, de más pozíciókban is, és most egy magánklinikán dolgozik.

Séta közben eljutunk a Lánchídig, aztán betérünk egy kávézóba is, mert az neki az élete. Csak elvitelre, persze, de kávézunk. Tovább sétálunk a Szabadság térig. Sokat mesél magáról, meglepően nyitott az első randihoz képest. Persze én is, mint mindig. Végül majdnem két órát beszélgettünk. Rákérdez a családomra is, de azt válaszolom, hogy a gyerekeimről csak a második randin beszélek… nevetve kérdezi, hogy „sok van?”. Sok. Ő egyedül él, illetve kutyájával. Tulajdonképpen szeretett volna gyereket, de a karrier is fontos volt, és nem fért volna bele abba a kávézgatós, bulikázós, sörözgetős belvárosi liberális fiatalok életstílusába. Most meg már 40 fölött talán túl késő lenne. Amúgy is attól fél, hogy ő nem lenne jó szülő, mert a saját szülei sem nevelték őt jól. Pszichológushoz jár emiatt. És jó társat sem talált, hanem mindig csak lelkileg labilis, problémás férfiakat.

Ezt a történetet hallottam már jó párszor. Mindig sajnáltam az ilyen embereket, mert értelmes, intelligens, művelt emberek, és sok mindent megvalósítanak meg elérnek az életben, de végül egyedül maradnak, és gyerekük sem lesz. Nem muszáj persze mindenki szülővé váljon, de nagyon sokat veszít, aki kimarad ebből. Hozzátartozik az élethez, ösztönös, emberi igény a társas élet és család. Én persze azonnal jelentkeztem poénból, hogy tudok ebben segíteni neki, de Kinga csak nevetett.

Próbáltam neki elmondani, hogy mi lehet a gond azzal a társasággal, ahonnan ő társat próbált választani, persze csak óvatosan, hogy ne sértődjön meg. Liberális családokból származó emberek között hiába keresel lelkileg stabil, normális társat. A lelki stabilitást és kiegyensúlyozottságot a boldog, biztonságban eltöltött gyerekkor adja. Az első 10 év. Én ép családban nőttem fel, sok baráttal, testvérekkel, jó szülőkkel. Ez ad nekem erőt még ma is, bármilyen nehéz az életem. Liberális családokban nincs apa vagy anya, nincsenek testvérek, mert egyke a divat, és általában magányosan nőnek fel a gyerekek. Ráadásul ez generációról generációra csak romlik, mert az így felnőtt gyerekek tele vannak lelki bajokkal, és ha szülővé válnak, akkor elszúrjak a saját gyerekeik nevelését is. Kinga is ebben a cipőben jár, és megérezte, hogy ő nem lenne jó szülő.

Nem akarok Kingáról semmi rosszat írni. Nem tehet róla, hogy milyen családba született. Nem tehet róla, hogy így alakult az életútja. Nem tűnik boldognak, de még megtalálhatja a társát, és a karrier is adott neki egyfajta „boldogságot”, mármint a siker érzése, a pozitív visszajelzések a munkájával kapcsolatban. Szóval nem ítélek el én senkit, sokféleképpen lehet élni. Ezt a belvárosi liberális értelmiségi latte-kavargatós életet én is éltem egyetemista koromban. De elég ebből 5-10 év, aztán hív a családos élet, legalábbis normális ösztönű embereknél. Kinga beragadt ebbe a társaságba, és hiába keres ép lelkű társat közöttük, mert nincs olyan. Konzervatív, hagyományos családban felnőtt gyerekek azok, akik kiegyensúlyozottak, van önbizalmuk, eligazodnak az életben, és jó társak.

Nem hiszem, hogy találkoznánk még Kingával. Szerintem mindketten megéreztük, hogy más világból jövünk. De ennek ellenére jó volt beszélgetni vele. Engem érdekelnek életsorsok, karakterek, emberi történetek. Szeretem meghallgatni, és megírni is.