Mostanában sokat beszélgettem egy idősgondozó ismerősömmel, aki már 10 éve ebben a szakmában dolgozik. Nem idősotthonokban, hanem házi gondozással, ottlakással ápol idős embereket. Általa kaptam jó betekintést a magányos, idős emberek hétköznapi életébe. Sokan nehezen tudják ellátni magukat, elhanyagolják magukat, de legnagyobb bajuk mégis a magány. Egyre nagyobb az igény az ilyen idősgondozókra, Ausztriába például a Szlovák nők mennek ilyen munkát vállalni, és Magyarországra is egyre több gondozó érkezik Erdélyből, Ukrajnából. Elgondolkodtam, hogy miért van ennyi magányos ember, főleg idős korban... attól eltekintve, hogy van egy 10 éves különbség a nők és férfiak átlag élettartalmában, tehát sok az özvegy.

És itt vagyunk újra a “kedvenc” témámnál: a válások, a liberalizmus, a posztmodern agymosás. Az önmegvalósítás, az irreális harmóniaigény, a mindent eldobó és kidobó társadalom. Rengetegen írnak a szétesett családokról, a félárva gyerekekről, akik apa nélkül nőnek fel, de sokan nem gondolnak arra, hogy az időskori magány is ennek egyik következménye lehet. Nem minden idős ember tud megengedni magának egy ilyen napi 24 órás gondozót, mert ez 350-400 ezerbe kerül havonta. Régebben a működő nagycsaládokban mindig voltak rokonok, akik gondozták az idős családtagokat. A mai szétesett, egykés, mozaikos családokban már nincs senki, aki ezt vállalná.

Gyerekkoromban láttam még, hogy nagyszüleim hogyan éltek: vitatkoztak ugyan, de kitartottak egymás mellett. Ismerték egymás hibáit, de sok év együttélés alatt megtanulták elnézni ezeket. Reggeltől estig dolgoztak, felneveltek 5-6-7 gyereket. Egymásra voltak utalva, de nem csak emiatt maradtak együtt. Tudták még, hogy mit jelent az: egymás TÁRSAI vagyunk. Megtanultak együtt élni a vitákkal, a nézetkülönbségekkel. Megértették, hogy a társam nem ért mindenben egyet, és gyakran mást akar, mint én, de ettől még nem kell elválni. Nem voltak ezek harcias viták, inkább zsörtölődések. Sok évtized együttélés után már úgyis tudták, hogy a másik mit gondol, mit akar, miben nem ért egyet. Elnézték egymásnak, inkább már csak megszokásból zsörtölődtek néha. Nem csak az én nagyszüleim éltek így, hanem mindenki, akit ismertem abból a generációból, főleg aki vidéken élt. Voltak persze régebben is rossz házasságok és válások. De a többség mégis társával együtt öregedett meg, voltak még 50-60 éves házassági évfordulók is.

Mit csinált ebből a posztmodern, libsi agymosás? Kétharmados többség az, aki elválik, és idős korában szenved a magánytól. Elválik, mert másképpen nem tudja megvalósítani az agymosással beleültetett önmegvalósítást és személyes szabadságát. Elválik, mert “nincs meg a harmónia” a férjével. Elválik, mert alkalmazkodni kellene néhány hétköznapi dologban az együttélés során. Elválik, mert nem tudja értékelni a társát, nem látja, hogy milyen sok segítséget kap tőle. Elválik, mert azt hiszi, hogy majd talál egy jobb társat, és nincsenek gátlásai eldobni valakit, aki évtizedeket adott neki az életéből.

Én bevallom, nem is értem a posztmodern világ elképzeléseit. Abszurd gondolatnak tartom, hogy két ember az együttélés során mindenben egyet kellene értsen, mert csak akkor van harmónia. Még genetikailag azonos, egypetéjű ikreknél is nagy személyiségbeli eltérések lehetnek. Teljesen abszurd elvárás, hogy a férj és feleség mindenben egyetértsen. Kizárt dolog. Ez a főleg női oldalról igényelt harmónia csak akkor valósulhat meg, ha egyik fél nem rendelkezik saját személyiséggel, tehát pszichés beteg. Minden más esetben lesznek viták. És? El kell ezért válni? Nem. Az ember nem magányos farkas, ösztönösen igényli a társas együttlétet, a szociális kapcsolatokat. Csak az elmebeteg libsik és feministák próbálnak minden ilyen kapcsolatra egy olyan bélyeget ráütni, hogy “bántalmazó kapcsolat”. Ha bármilyen vita van, akkor el kell menekülni a kapcsolatból, mert az szörnyűség, abban nem szabad benne élni. De könyörgöm, nincs két egyforma ember a világon!

Nem véletlen, hogy én bármilyen témával kapcsolatban a libsi őrületnél kötök ki. Az utóbbi idők eseményei is engem igazoltak. Rengeteget írtam a libsik által erőltetett globalizáció és multikulti keveredés hátrányairól és veszélyeiről. És beigazolódott minden félelmem és fenntartásom: a koronavírus terjedése és a feketék lázadása Amerikában csak két téma, amit előre láttam és megírtam, persze nem csak én, hanem minden épeszű, libsi agymosásra immún ember:

„2015 óta érzem a globális káosz felerősödését, köszönhetően az "open society" és hasonló szervezetek tevékenységének. Ez a fajta őrült, romboló liberalizmus új jelenség, ezt valószínűleg sokan úgy élik meg, mint én: egzisztenciális fenyegetettségnek. A globalizáció eleve magával hoz rengeteg kockázatot, ezt láthattuk az utóbbi évtizedben is: ha Vietnamban vagy Tájföldön emberek együtt élnek tyúkokkal borzalmas körülmények között, akkor a madárinfluenza vírusa átterjed az emberre, és elindul a H1N1 globális útra.. vagy Afrikában a Kongói őserdők mélyén élő denevérek megfertőznek embereket ebolával, aztán valaki repülőgépre ül és pár óra alatt Európába hurcolja be a vírust. Ugyanígy terjedt el az AIDS is, és a pestist is kereskedő hajókon behurcolt patkányok terjesztették el Europában, sokmillió emberéletet követelve. Ugye milyen jó dolog a globalizácio?”

https://geiger.blog.hu/2019/10/12/babel_431

https://geiger.blog.hu/2017/07/30/globalizacios_gondok

“Egyik amerikai nagyvárosban sem működik a liberálisok által megálmodott multikulti keveredés. Sokkal inkább a gettósodás és konfliktusok jellemzőek, a hétköznapi együttélés nem működik ilyen eltérő kultúrával, identitással és mentalitással rendelkező népcsoportok között. Rendszeresek a lázadások, fosztogatások, gyújtogatások a fekete lakosság részéről, mert minden alkalommal, ha a rendőrség egy fekete bűnözővel konfliktusba kerül, akkor azonnal tüntetések kezdődnek. Több száz éves konfliktus ez, aminek a gyökere abban alapszik, hogy feketék és fehérek nem tudnak békében együtt élni”

https://geiger.blog.hu/2017/08/13/amerikai_polgarhaboru_465

Szomorú vagyok, hogy igazam lett. Szomorú vagyok, hogy mind az öt gyerekem apa nélkül kell felnőjön. Szomorú vagyok, hogy magányosan fogom megélni (ha egyáltalán megélem) az időskort és exfeleségeim is magányosan fognak megöregedni. Az egyetlen dolog, amit tehetek, az, hogy minél több ember figyelmét felhívom arra, hogy mi is áll ezeknek a problémáknak a hátterében. Ugyanis a libsi, posztmodern rombolás és agymosás egyik jellemzője az, hogy az átlag ember számára nem látható, nem tudatosul. Az emberek kínlódnak, szenvednek, boldogtalanok és magányosak, de nem tudják, hogy miért. Nem veszik észre, hogy a libsizmus szétverte a közösségeket, az együttélés szabályait és rendjét. Szétvert minden olyan intézményt, amely az embereknek biztonságot és iránymutatást, értelmet adott az életben, de a libsizmus útjába állt.

Az emberek csak azt veszik észre, hogy nincs biztonság, csőcselék gyújtogat és fosztogat az utcákon, megugrott a bűnözés, és ezek az őrültek még a rendőrséget is fel akarják számolni...  Az emberek csak azt veszik észre, hogy világméretű járványok fenyegetik az életét, a gazdaságot és jólétet, amiért egész életünkben dolgoztunk. Kinában egy idióta nyers denevért eszik, és pár hét múlva nem lehet élesztőt kapni nálunk a sarki boltban... Az emberek csak azt veszik észre, hogy kínlódnak a gyerekneveléssel, az iskolákban a tanárok rettegnek a diákoktól, és az iskolát “elvégző” diákok alkalmatlanok a legegyszerűbb munkahelyek betöltésére is... Az emberek csak azt veszik észre, hogy rengeteg a válás, szétesik a család és minden más közösség is... Az emberek csak azt veszik észre, hogy magányosan kell eltöltsék időskorú éveiket.

És nem veszik észre, hogy mindemögött a posztmodern libsizmus áll.