Hogyan teszi tönkre a liberalizmus-feminizmus a családokat?
Erről általánosságban sokat írtam már: a függetlenség, önállóság, önmegvalósítás, szabadságjogok hangsúlyozása, azaz a szingli-lét dicsőítése, szemben az önfeláldozó, kötelességeket vállaló, abszolút szabadságjogokról lemondani képes, felnőtt, érett ember szerepével. Ez az ellentét könnyen belátható és megérthető, tulajdonképpen nem is szorulna magyarázatra, de egy HVG-s kommentelős „csata” közben azt tapasztaltam, hogy balliberális nők ezt nem értik meg, nincsenek ennek tudatában. Mondjuk, számukra a családok szétesése nem is negatív folyamat, tehát valószínűleg nincs sok értelme bármire is felhívni a figyelmüket.
Szeretném mégis néhány teljesen hétköznapi példán bemutatni, hogy ezek társadalomromboló, destruktív folyamatok, melyek senkinek nem jók, sem az emancipált nőknek, sem a férjeknek, sem a gyerekeknek. Ötgyerekes családapa vagyok, volt bőven tapasztalatom abban, hogy a balliberális agymosás hogyan lehetetleníti el a családok hétköznapi életét. Testközelből látom és élem át, mert a párom lelkes rajongója a liberális nevelésnek.
Tehát, tegyük fel, hogy egy gyereknevelésben kevésbé tapasztalt nő kiokosítja magát a HVG-ben, Indexen, Feminán, WMN-en, stb., arról, hogyan kell gyereket nevelni. Van rengeteg más „szakirodalom” is, de azért említettem ezeket, mert főleg az online médiában terjednek a legelképesztőbb baromságok. Mit fog tehát olvasni az anyuka? A gyereket nem szabad semmilyen módon lekorlátozni. Tehát soha nem tesszük rácsos ágyba (ami több évszázad óta bevett szokás), hanem a gyerek mindig szabadon mászkálhat a lakásban. Egy pillanatra sem szabad betenni a rácsos ágyba, mert azzal lekorlátoznánk a személyes szabadságát, tehát vétenénk a liberalizmus alaptétele ellen. Mit jelent ez a család életére nézve? Azt, hogy soha nem lehet egy percre sem mással foglalkozni, csak arra figyelni, hogy a gyerek mikor mászik fel egy székre, asztalra, lépcsőre, mikor rántja magára a lábost, a vasalót, a vázát. Értem én, hogy a gyerek fel kell fedezze a környezetét, mindennel játszania kell, nem lehet ingerszegény környezetben tartani. De ha naponta pár perc nyugalmat akarunk, mégiscsak be lehetne tenni az ágyba, természetesen oda is játékokat betenni neki, és a rácsos ágy mellé lefeküdve pár percet pihenni. A gyerek altatásához is hasznos a rácsos ágy, mert gyorsabban megérti és belenyugszik, hogy most nem kelhet fel, nem mehet ki a hálószobából, hanem aludni kell. Ehelyett mi történik? A libsi szakirodalom által kiokosított anyuka nem használja a rácsos ágyat, mert az egy középkori, elavult kínzóeszköz, és ahelyett órákig kínlódik a gyerek elaltatásával, mert a gyerek folyamatosan felkel, kirohan a szobából és magasról tojik anyuka sápítozására, hogy „feküdj le, aludni kell”. Pillanatok alatt megtanulja a gyerek, hogy semmi következménye nincs annak, ha ignorálja anyuka kéréseit, és röhögve csinálja mindennek az ellenkezőjét.
Természetesen nem csak a rácsos ágyról és az altatásról van szó. Ugyanígy említhetném azt a példát is, mikor a gyerek ebédidőben őrjöng, hogy ő nem levest kér, hanem csokit. Semmilyen egészséges ételt nem hajlandó megenni, csak édességet. A szülőket sem hagyja enni, mert folyamatosan üvölt, csapkod, kiönti a levest, stb. Rászólni nem lehet, mert anyuka azonnal megvédi. Apa próbálkozhat azzal is, hogy a gyereket kiteszi az ebédlőből és az ajtót becsukja. Hiába, anyuka felpattan és beengedi a gyereket, hiszen egy percre sem lehet a gyereket korlátozni. A gyerek azt csinálhatja, amit akar. Mindig, mindenhol, mindenkivel.
Mi ennek a következménye? Az anyára nézve: teljes kimerülés, frusztráció, állandó kínlódás. Az apára nézve: az apa még azt is megkapja, hogy „miért nem segítesz?” Hát, azért drágaságom, mert nem engeded. Semmilyen korlátozást, semmilyen fegyelmezést, semmilyen határvonal meghúzását nem engeded. Csak a balliberális elmebeteg, családromboló őrületet engednéd, amiben én meg nem akarok részt venni. Kínlódjál akkor egyedül. Természetesen továbbra is segítek, ahol tudok, de a szülői szerepem java részéről lemondtam, miután be kellett látnom: a liberális agymosás mindennél erősebb, és konfliktusokhoz vezet, ha megpróbálom a gyerekemet úgy nevelni, hogy legyenek korlátok, határok, legyen szülői autoritás, legyenek olyan szülői döntések, amit a gyerek nem írhat felül. Számomra maradt a bébiszitter-szerep: játszok a gyerekekkel, olvasok nekik, elviszem játszótérre és kirándulni, etetem, öltöztetem, tisztába teszem, de semmilyen más módon nem nevelhetem őket, mert akkor ott terem anyuka és rám szól.
Mi a következménye a gyerekekre nézve? Egy bizonyos fokig élvezik, hogy mindent megtehetnek következmények nélkül, de számukra is kellemetlen az a bizonytalanság, hogy nincsenek korlátok, határok. Követelőző, hisztériás, dühöngő, kezelhetetlen gyerekek lesznek, akikkel nem lehet elmenni egy vendéglőbe, egy játszóházba, egy bevásárlóközpontba, anélkül, hogy szégyenkezni kelljen a viselkedésük miatt. Állandó konfliktusokkal fog telni az életük, mert ha közösségbe kerülnek, akkor ott majd meg kell tanulják, hogy igenis vannak korlátok, szabályok, amiket be kell tartani, és vannak felnőttek, akiknek szót kell fogadni. Ezt sokkal könnyebb lenne a családon belül, még 3 éves kor alatt megtanulni, de ezt a libsik által megfertőzött anyuka nem engedi. Kínlódjanak inkább majd a pedagógusok az óvodában és iskolában a gyerekkel, és kínlódjon a gyerek az egész világgal, mert ő ugye azt tanulta meg, hogy mindent szabad.
Számomra abszurd és érthetetlen a liberálisok elképzelése: hol van olyan társadalom, ahol nincsenek szabályok, korlátok, nincsenek alul- és felülrendeltségi viszonyok? Ti hol éltek, kedves liberálisok? Nincs főnök a munkahelyen, aki utasításokat adhat nektek? Nincsenek jogszabályok, amiket be kell tartsatok? Nincsenek barátaitok és szomszédaitok, akikkel szemben a civilizált emberi együttélés szabályait be kellene tartsátok? Hol létezik az az abszolút szabadság, amit prédikáltok, amivel megfertőzitek az anyákat hogy egy nem létező életmódra neveljék a gyerekeiket? Egy lakatlan szigeten vagy az őserdőben létezik abszolút szabadság (egy pár napig, amíg éhen nem halsz) de emberi közösségekben vannak korlátok, határok, erkölcsi és illemszabályok. Miért nem lehet ezt a gyerekeknek is megtanítani? Miért kell az anyáknak bemagyarázni, hogy bármilyen szülői autoritás és bármilyen korlát ártalmas a gyereknek? Nem értitek, hogy ezzel tönkreteszitek a családokat? A gyerekek kezelhetetlenek lesznek, a szülők kimerültek lesznek, és egymást hibáztatják, egymással veszekednek, folyamatosak lesznek a konfliktusok. Mindezt csak azért, hogy a liberalizmussal megfertőzött idióták elmondhassák magukról: én jobban tudom, hogyan kell gyereket nevelni. Lépjünk már túl az elavult nevelési szokásokon, és találjuk ki jobbakat. Haladni kell a korral. A sok száz éve bevált módszereket ki kell dobni a kukába. Hát nem vagyunk már a középkorban. Milyen dolog az, ha egy apa rászól a gyerekére? Az, kérem szépen, bántalmazás. Hívni kell azonnal a gyerekjogi segélyszolgálatot, a gyámhivatalt és a rendőrséget. Egészen elképesztő túlkapások jellemzőek már a mai gyerek- és nővédelmi intézményrendszerre: az Echo TV készített egy interjút egy Bécsben élő magyar apával, akinek a gyerekeit ok nélkül elvette a gyámhivatal és transzvesztitákkal egy szobában nevelik őket. https://www.youtube.com/watch?
Azért kétségbeejtően buta ez a magatartás, mert semmit nem old meg. Nem oldja meg azt a problémát sem, hogy tényleg vannak bántalmazó szülők is, nagyon kis arányban. Azok mindig is voltak, és mindig is lesznek, ezt nem lehet megakadályozni (kivéve ha minden lakásban kamerákat szerelnének fel, és napi 24 órában valaki figyelné a családokat, de ez kivitelezhetetlen). Tehát mit tesznek a libsik? A pár ezrelék arányban előforduló bántalmazások miatt, amiket amúgy sem lehet megakadályozni, tönkreteszik a normális többség életét is. Minimálisan előforduló, és amúgy is megoldhatatlan problémák miatt szétrombolják és ellehetetlenítik sokmillió ember életét. Szétrombolják a családokat, 65-70% a válások aránya jelenleg. Kínlódnak a kezelhetetlen, viselkedészavaros, közösségbe beilleszkedni képtelen gyerekekkel az óvodákban, iskolákban. Munkaerőhiány van, mert a szétesett családok miatt nem születik elég gyerek, és akik meg születnek, azok a libsi nevelés miatt teljesen alkalmatlanok bármilyen munkavégzésre. Hiszen a személyes szabadságának korlátozását jelentené, ha reggel 8-kor fel kellene kelni, és be kellene menni munkába...
A gyereknevelés az egyik fő konfliktus a családok életében, köszönhetően annak, hogy boldog-boldogtalan osztogatja a nevelési tanácsokat az online médiában, a közösségi oldalakon. Hirtelen mindenki gyereknevelési szakértő lett. A balliberális feminista szervezeteket hatalmas összegekkel támogatják, hogy terjesszék a családromboló baromságaikat. A libsik meg amúgy is olyan világmegváltó küldetéstudattal rendelkező őrültek, hogy időt és energiát nem kímélve, rátukmálják mindenkire a világnézetüket, hogy megjobbítsák a világot. A gyerekneveléssel kapcsolatban említettem pár példát erre a család- és társadalomromboló magatartásra. De vannak itt más bajok is...
Ugyanígy említhetném azt a feminista narratívát is, hogy minden nő "házimunkával kizsákmányolt és elnyomott" áldozat. Ezzel a legendával is hozzájárulnak a nemek közötti egyre erősödő konfliktusokhoz. Ehelyett rá lehetne pl. arra is világítani, hogy biológiai adottságokra visszavezethető nemi szerepek mindig is léteztek, mert túlélési előnyt jelentettek. Aki jobban értett a vadászathoz, az vadászott. Aki jobban értett gyümölcsök begyűjtéséhez és elkészítéséhez, az meg ezzel foglalkozott. Aki tud gyereket szülni és táplálni, az azzal foglalkozott. Így volt ez évezredekig. Aztán kb. 100 éve jött az iparosodás, és arra volt szükség, hogy a gyárakban napi 10-12 órát dolgozzanak a munkások, főleg férfiak. Cserébe olyan fizetést kaptak, amiből a családot egyedül is el tudták tartani, tehát ezáltal még jobban szétváltak a férfi-női szerepek. Ezért volt jellemző az 50-es, 60-as években a "dolgozó apa", "háziasszony anya" család. De ma már ismét változott ez a felállás, és sokkal egyenlőbbek, kiegyensúlyozottabbak a férfi-női szerepek. Véget ért az iparosodás által okozott egyenlőtlen munkafelosztás. Miért nem lehet megérteni, hogy biológiai és társadalompolitikai okai vannak a férfi-női szerepeknek, és nem a gonosz férfiak elnyomása miatt léteznek ezek? Mi a francnak kell állandóan paranoid módon azt feltételezni, hogy a férfiak ki akarják zsákmányolni a nőket és hátrányos helyzetben akarják tartani, elnyomás alatt? A gyereknevelés és háztartási munka ugyanolyan fontos, mint más pénzkeresési tevékenység. Én magam is a háztartásban dolgozom, rengeteg más férfival együtt. Soha nem jutna eszembe azt méricskélni és számolgatni, hogy vajon én végzek-e több munkát, vagy a társam. Ezt amúgy is teljesen lehetetlen kiszámolni.. Vajon mi ér többet, egy mosogatás, vagy egy leves elkészítése? A kuka kivitele, vagy a ruha felteregetése? Egy pelenkázás, vagy egy meseolvasás? Abszurd baromság ilyenekkel foglalkozni. Nem 20 deka párizsit méricskélünk a közértben, hanem közösen hozzájárulunk a család fenntartásához, legjobb tudásunk és jószándékunk szerint, hiszen közös cél a háztartás fenntartása és a gyerekek felnevelése. Ha netán egyik fél néha mégis többet végezne, akkor az sem baj, hiszen lehet, hogy több ereje van, több energiája van, egészségesebb, kipihentebb, stb. Nem kell mindig minden egyenlő legyen, nem is lehet. Viszont lehet ezzel az egyenlőségi igénnyel konfliktusokat generálni, bizalmatlanságot és elégedetlenséget szítani, egymásnak ugrasztani a házaspárokat, tönkretenni a családokat. Vannak párok, akik egy bizonyos munkamegosztással évekig békésen élnek, aztán jön egy „jószándékú” feminista barátnő, és bemagyarázza az anyának, hogy ő tulajdonképpen egy elnyomott, kizsákmányolt áldozat, ne hagyja már magát, álljon a sarkára és követelje ki a férjétől a jogait! Ne áldozza fel magát a gyerekeiért, ne áldozza fel magát a férjéért, hanem gondoljon magára, valósítsa meg önmagát! Hagyja már a fenébe az unalmas házimunkát, kezdjen el festeni, kerámiázni, jogázni, blogot írni, stb. A gyerek majd felnő magától, és a háztartás...hát legyen bejárónő, ez a legkevesebb, amit egy mai modern nő elvárhat. A férj majd fizeti...
A családrombolás területén is igaz, amit általában a libsi-feminista őrültekről el lehet mondani: olyan megoldhatatlan álproblémákkal foglalkoznak, melyek a társadalom minimális részét érintik, és azzal a felkiáltással, hogy „mi megoldjuk ezeket”, tönkreteszik a többség életét is. A lényeg a haladás, a bevett, hagyományos megoldások elvetése. Valamilyen irreális, megvalósíthatatlan és kivitelezhetetlen álmodozás egyenlőségről, igazságosságról, az „elnyomottak” felemeléséről. A társadalmi rend felborítása, és annak okolása azért, hogy vannak sikeresebb emberek és hátrányos helyzetben élő emberek. Holott könnyen belátható lenne, hogy bármilyen társadalmi rendszert alakítanak ki: lesznek emberek, akik tehetségesebbek, intelligensebbek, ügyesebbek, kreatívabbak, dominánsabbak, mint mások. Nincs egyenlőség, nincs igazságosság, nincsenek egyforma esélyek, amit a libsi-feminista álmodozók erőltetnek. Vannak viszont családok és közösségek, akik békében akarnak élni, dolgozni, nevelni gyerekeiket, mindenféle izmusokat és agyrémeket terjesztő propaganda nélkül. Hányszor kell még végignézzük, hogy izgága világmegváltó bolondok - csakis jobbító szándékkal - kitalálják, hogy milyen izmus old meg majd minden problémát? A kommunizmus nem volt elég elrettentő példának?
A legszomorúbb fejlemény meg az, hogy ez a rendfelforgató és társadalomromboló szekta hatalmas támogatásokat kap a Soros-féle civilszervezeteken keresztül. Az „egyenlőség és nyilt társadalom nevében” bárki garázdálkodhat szabadon, bőven ellátva pénzzel és médiafelülettel. Csak azon csodálkozom, hogy ezek a világjobbítók még csak nem is látják, milyen károkat okoznak. El kell nekik magyarázni, szájbarágósan, úgy, hogy még ők is megértsék. Ez volt a szándékom ezzel az írással.
