Néha belefutok egy-egy feministák által írt cikkbe, és még el is olvasom, azon elv alapján, hogy „Tartsd közel a barátaidat, még közelebb az ellenségeidet”. Nos, legutóbb arról írt cikket a magyar feministák egyik jeles képviselője, hogy aggodalmát fejezi ki: Japánban és Amerikában kezdenek elterjedni a női robotok, egyre több férfi lecseréli a veszekedős, állandóan problémázó és követelőző feleségét egy robotra. A cikkben ezt természetesen helytelenítik, és azt tanácsolják a férfiaknak, hogy ehelyett próbálják meg feleségükkel szemben az „asszertív kommunikációt”.

Ez a fogalom utóbbi években kezdett divatossá válni, nem csak feminista körökben, hanem minden online-pszichológus is ezzel foglalkozik már, ez az új csodaszer. Általában egy olyan kommunikációt értenek alatta, hogy nehéz érzelmi szituációban, konfliktusban is tiszteletben tartsuk mindkét fél igényeit. Ne legyünk indulatosak, ne mondjunk sértő dolgokat, tiszteljük a vitapartnert, stb. „Az asszertívan viselkedő ember kommunikációjának célja a konfliktus megoldása, miközben minden résztvevő fél igényeit szem előtt tartja – nem hódol be (passzív), és nem próbálja dominálni a másik felet (agresszív). Az asszertív egyén tisztában van vele, hogy ő maga mit szeretne elérni és ezzel párhuzamosan tisztában van a másik igényeivel is. Saját önismerete, illetve a másikról való tájékozódása (kérdések) folyományaként önbizalommal rendelkezik és magabiztos a fellépése, viselkedése. Az asszertív egyén őt érzelmileg alaposan érintő szituációban is képes empátiával, kifejezett indulat nélkül reagálni, azt mondja, amit gondol, képes nemet mondani, véleménynyilvánításában konstruktív, figyel mások gondolataira, kérdez. Egy asszertív viselkedésű ember környezetével összhangban igyekszik elérni céljait, erőt nem alkalmaz, együttműködést tanúsít.”

Hát, nem is tudom: vajon mit fog ebből érteni és alkalmazni Julcsi néni és Józsi bácsi, mikor 20 év házasság után egymásba akarják verni a kést? Hirtelen eszükbe jut, hogy mit tanultak az asszertív kommunikációs tréningen? Ahogy Móricka elképzeli.. Valójában értelmetlen az egész dolog, mert aki megérti, és alkalmazni tudná, annak nincs szüksége rá, mert amúgy is civilizáltan viselkedik. Akinek meg szüksége lenne rá, az nem is fogja megérteni. A hétköznapokban amúgy sem a megfontolt, meggondolt kommunikáció a jellemző, hanem inkább a gyors, rövid, ösztönös reakciók és válaszok. Például a villamoson hallottam a következő párbeszédet, mikor egy férfi leszálláskor meglökött egy nőt, aki az ajtónál állt: "-Naa! -Kuss! -Anyád! -Tied!". Nesze neked asszertív kommunikáció...

De mivel ez állítólag egy tanulható készség, ezért egy egész iparág kezd ráépülni, és jó pénzért egynapos tanfolyamon megtanítanak bárkit ilyen módon kommunikálni. Ami eleve egy vicc, hiszen az ember pont konfliktusos helyzetekben nem megfontolt, átgondolt módon viselkedik, és nem a megtanult viselkedésformákat alkalmazza, hanem az ösztönös, zsigeri, tudat alatti, emocionális viselkedést. Teljesen naiv dolog azt hinni, hogy egy ilyen egynapos tanfolyammal meg lehet változtatni olyan viselkedésformákat, melyek javarészt genetikailag kódolt, több ezer év alatt kialakult, ösztönös, minden emberbe mélyen beépült személyiségvonások. Ilyen például az egoizmus, irigység, féltékenység, agresszió, félelmek, uralkodási vágy, stb. Erre még rájön az a gyerekkori környezet által meghatározott személyiségfejlődés, ami minden embernél jelentősen meghatározza a viselkedésformáit, és a végeredmény az, hogy felnőtt embereknél egy viszonylag stabil személyiség alakul ki, amit nagyon nehéz befolyásolni. Aztán jönnek ezek a sarlatánok, és egy nap alatt meg akarnak tanítani minket asszertív módon kommunikálni. Teljesen komolytalan ez a gondolat, a bulvársajtóban még talán elfogadható lenne, de pszichológusok is terjesztik ezt a tévhitet.  

Természetesen befolyásolható az ember személyiségfejlődése, de ez elsősorban a gyerekkorban működik. Később csak évekig tartó pszichoterápiával vagy más, szakemberek által végzett fejlesztéssel képzelhető el.  Nem akarom elvitatni, hogy hasznos lehet, ha tudatosan és megfontoltan kommunikálunk, figyelünk a saját viselkedésünk hatásaira, és fejlesztjük a képességeinket. De ez nem úgy működik, hogy a bulvársajtóban olvasunk az asszertív kommunikációról, és onnantól kezdve más emberekké válunk. Ez is csak egy olyan tévhit, amivel a félművelt embereket bolondítják, tehát káros és veszélyes. Ugyan olyan utópia, mint amit a liberálisok és feministák terjesztenek: csak meg kell fogadni az általuk előírt normákat, és akkor minden megváltozik: minden társadalmi, párkapcsolati és együttélési problémánk egy csapásra megszűnik. Meg kellene érteni, hogy ilyen változások több évtized vagy évszázad alatt történnek meg, és nem azáltal, hogy valaki kitalál valamilyen új elméletet, amivel azonnal meg akarja változtatni a világot. Van egy folyamatos társadalmi változás, jó esetben fejlődés, ami az oktatási rendszer által továbbadódik generációról  generációra. Vannak könyvek, médiák, művészek, politikusok, egyházak, akik befolyásolják a közvéleményt, és az emberek viselkedésében is változást érhetnek el. De legyünk szkeptikusak és kritikusak, ha egy ilyen „asszertív” csodaszert próbálnak beadni nekünk, ami mindent megold. Mindig is voltak sarlatánok, és világmegváltó, türelmetlen „forradalmárok”, akik nem akarták elfogadni a társadalmi változások természetes ütemét, hanem újból és újból kitalálnak izmusokat és csodás elméleteket, amivel azonnal megváltoztatják a világot. Ilyen a liberalizmus és feminizmus is. Nem tanulnak a történelemből semmit.  

Azért is zavar ez az asszertív kommunikációs átverés, mert kísértetiesen emlékeztet a liberálisok „political correctness” elméletére. Abban is ugye az a lényeg, hogy „szépen” beszéljünk egymással. Ne mondjuk, hogy buzi, cigány, néger, mert azzal másokat sértünk, és a saját előítéleteinket megerősítjük. A szavaknak nagyobb jelentőséget tulajdonítanak, mint a viselkedésnek, illetve azt hiszik, hogy ha a negatív konnotációs szavakat betiltjuk, akkor a szerintük negatív viselkedés is meg fog változni. De ez az elmélet sem veszi figyelembe, hogy az emberi viselkedésformák évezredek alatt alakultak ki, és nem fognak attól egy csapásra megváltozni, hogy más szavakat használunk. Az ilyen fajta cenzúra soha nem érte el a célját, sőt még ellenhatást is váltott ki. Attól, hogy nem mondjuk valakire, hogy cigány vagy buzi, még lehetünk előítéletesek velük szemben. Ezt gyorsan megértették például a cigányok is, és közülük sokan nem is akarják, hogy romáknak nevezzék őket. A szavak jelentései, a fogalmakkal asszociált konnotációk amúgy is változnak az idő múltával, és az emberekre ráerőltetett politikai korrektség miatt tiltott szavak helyett más szavak válnak majd előítéletessé. A szavaknak, a formális kommunikációnak tulajdonított túlzott jelentőség más példákban is látható: a német nyelvben a nyelvtani férfi/női szóvégződések egymás melletti használatával a feministák évek óta el akarták érni, hogy ne forduljanak elő gyakrabban a férfi formák, de csak azt érték el, hogy olvashatatlanná, élvezhetetlenné váltak a szövegek. Az előítéletek maradtak, az állítólagos női hátrányok maradtak. Lényegében semmit nem változtat meg sem a liberálisok politikai korrektsége, sem a feministák nyelvújítása. Tévhit az, hogy ha megváltoztatjuk a kommunikációt, akkor megváltozik a személyiségünk és a viselkedésünk is. Szerencsére a magyar nyelvben nincsenek nyelvtani nemek, ezért nálunk a feministák nem tudták ezt a nyelvi kiherélést véghezvinni, mint a német nyelvben.

Nem csodálom, hogy pont a liberális és feminista sajtócikkekben erőltetik ezt az asszertív kommunikációt is. Mindig is voltak és lesznek naiv emberek, akik hisznek a csodaszerekben, az izmusokban, az előírt viselkedési receptekben, és nem értik meg, hogyan működik a társadalmi és emberi személyiségfejlődés, ami egyfajta evolúción alapszik, és nem izmusokon.