Az ellenkező nemű kérdést gyakran felteszik a nők, a médiában is gyakran olvasni róla. Igen, normális pasit nehéz találni, ennek sok nyilvánvaló oka van: a 70-es évek óta tömegesen számolták fel a családokat, és a gyerekek apa nélkül nőttek fel. Tehát a mai 20-30-40 éves férfiak többsége már semmilyen apamintát nem látott, félárván nőtt fel. Mitől lennének ők olyan férfiak, akik bármilyen felelősséget tudnak vállalni, családot alapítani, gyereket nevelni? Nincs ezen semmi csodálkoznivaló. Köszönjük meg a feministáknak.

Na de mi van a nőkkel? Milyen esélyünk van manapság egy normális nőt találni? És mit értünk mi férfiak egyáltalán azon, hogy „normális nő”? Ezen gondolkodtam ma el, és írtam le a következőkben. Nyugat-európában már régóta kínlódnak a férfiak azzal, hogy olyan társat találjanak, aki hagyományos férfi-női szerepeket legalább részben elfogad, és nem uralkodott el rajta a feminizmus-liberalizmus agymosása. Sok férfi feladta a reménytelen keresgélést, és külföldről „importált” feleséget: virágzik a házasságközvetítő biznisz, sok ezerszámra jönnek orosz, thai, fülöpszigeti nők Európába és mennek itt férjhez.   Nem vagyok benne biztos, hogy jó megoldás ez, mert vegyes házasságokban gyakran hiányzik a közös identitás, a közös kulturális alap. Inkább kényszermegoldás lehet. Mi lenne akkor a jobb megoldás? Tamási Erzsébet ír az anyák felelősségéről, és arról, hogy milyen mintát adnak tovább a lányuknak:

"A lányoktól azt is meg szoktam kérdezni, hogy mit mondott az anyukájuk, mire figyeljenek az életben. „Szerezzek diplomát, legyek önálló és független, el tudjam tartani magam” – érkeznek a válaszok. Aztán megkérdezem, mit mondott arról, hogy mi történik, ha férjhez mennek, és jön a gyerek. Ismét csend következik. Ezért van az, hogy amikor a nőknél megszólal a biológiai óra, ott állnak tökéletesen felkészületlenül. Nézik, hogy mások hogyan csinálják, és látják az elégedetlen, rohanó nőket, a szenvedő gyerekeket és a kutyaként kivert férfiakat. És ismét azt hallják, hogy legyél független, válj el, ez a gyerek érdeke is. ... Egy férfinak egyetlen dologra van szüksége: hogy az a nő, akivel ő együtt él, férfinak tartsa. Nem kell főzni, mosogatni, pelenkázni, még nagyon gazdagnak sem kell lenni, csak az kell, hogy annak a nőnek ő legyen a Férfi. Tanítok gyönyörű, diplomás, önálló csodalányokat, akik még pezsgős vacsorát is tudnak főzni, de gondjaik vannak a párkapcsolat terén. Egyikük azt kérdezte tőlem, tanárnő, tessék nekem megmondani, miért nem marad meg mellettem egyetlen jó férfi sem? Itt van ez a fiú, már nem tudom hányadik, mindent megteszek érte és egyszer csak elmenekül. Azt feleltem neki: angyalvirágom, ha mindent meg tudsz csinálni, akkor mi szükséged egy férfira? Csak azért kell, hogy tükröt tarts a saját szépségednek, okosságodnak? Gyerekre nincs időd, csak karriert akarsz, vagy ha mindkettőt, akkor elmondod neki, hogy milyen feltételekkel vehet ebben részt? Nem érzi magát férfinak melletted, mert nincs semmi, amit csak ő tudna nyújtani neked, és te ezt nagy örömmel fogadnád."

Én elkeserítőnek tartom, hogy a nők többsége ezt az önálló, független, dominanciára törekvő mintát kapják az anyuktól. Ez egyenes út a boldogtalanságba, a konfliktusokba, a válásba. Mire jó ez? Miért akarna családot egy olyan nő, akinek nincs szüksége társra, mert mindig mindent jobban tud, nem képes vagy hajlandó alkalmazkodni, és el akarja játszani a férfi szerepet is? Kinek kell egy ilyen szupernő? A fenébe az olyan anyákkal, akik erre tanítják a lányaikat! Értem én, hogy az volt a cél, hogy a nők ne legyenek kiszolgáltatott helyzetben, ne kelljen olyan férfihoz férjhez menjenek, akit nem szeretnek, ne legyenek anyagilag függőségben senkitől. Na de ezek az idők rég lejártak, és mégis ez a fő fóbia, amitől az anyák féltik a lányaikat? Hahó anyák, hahó nők: észre kellene venni, hogy átestünk a ló túloldalára. Volt egy rövid időszak a történelemben, amikor a nők alárendelt, kiszolgáltatott szerepbe voltak beleerőltetve. Most emiatt örökre harcias feministává kell válni? Meddig kell még a férfiak bűnhődjenek, meddig büntettek minket olyasmiért, amiről nem tehetünk?  Nem veszitek észre, hogy ti magatokat is büntetitek, és kapcsolatképtelenné váltok a nagy függetlenségben és önállóságban? Olyanok vagytok, mit egy sündisznó: hozzáférhetetlen, tüskés, magányos. Kínlódtok az életetekkel, mindig mindent jobban tudtok és csináltok, mint a társatok, aztán egyszer csak jön a válás..

Ha egy férfi és egy nő családot alapít és együtt él, akkor az évek során kialakulnak szerepek. Bizonyos tevékenységeket egyik fél jobban tud végezni, bizonyos területeken egyik fél gyakrabban fog döntéseket hozni, mert jobban ért hozzá. Más területeken meg a másik fél tölthet be vezetőbb szerepet. Ettől még nem lesz senki elnyomott és elnyomó, ez csak a feministák fóbiája. Teljesen jól tudna működni ez a szerepleosztás, ez a munkamegosztás, mert hatékony, ésszerű. Na de mi van akkor, ha egyik fél azt hiszi, hogy ő mindig mindent jobban tud és nem engedni a társát beleszólni pl. a gyereknevelésbe? Folyamatos konfliktusok, frusztráció, válás. Nem értem, hogy a mai nők miért nem tudják felmérni, hogy mihez ért a társuk, miben hozhat döntéseket? Minden embernek van egy társadalmi megítélése, egy „értéke”, olyan értelemben, hogy a múltban milyen döntéseket hozott, mit tett le az asztalra. Én pl. szakmai tudásommal (rendszermérnök) több, mint 100 millió Ft-ot keresetem 10 év alatt. Négy nyelvet beszélek, van egy tanári diplomám is, van Budaörsön egy kertes családi házam, és Budapesten két lakásom. Tehát az átlagnál jóval többet tettem le az asztalra. Mégis, azt hiszed, hogy volt olyan nő, aki ezt értékelte volna? Dehogy. Manapság a legbutább és műveletlenebb nők is azt hiszik, hogy mindent jobban tudnak. Nem tudom, mire alapozzák ezt a felsőbbrendű tudatot.. talán azt látták a saját szüleiknél, hogy anya mindent jobban tud? Ez volt a minta? Jó lenne, ha mindenki tisztában lenne saját képességeivel, saját „értékével” és a társa értékével is. De ez manapság illúzió, mert a libsi propaganda pont az ellenkezőjét beszéli be az embereknek: lehetsz te buta, tehetségtelen, akkor is legyél öntudatos és ne rendeld alá magad senkinek. Inkább az „elnyomott” áldozatok kell mindent irányítsanak, és hozzák meg a döntéseket, nem az, aki már a múltban bizonyította, hogy sikeresen haladt az életben és jó döntéseket hozott, mert tehetséges, intelligens, jó képességei vannak. Na, de nehogy már ő irányítson bármit is… ott vannak az áldozatcsoportok, őket kell felfelé nyomni és pozitív diszkriminációban részesíteni. Uralkodjanak a buták és tehetségtelenek, attól minden jó lesz.. Tényleg? Én hiába próbálom megértetni magam, és felhívni a figyelmet arra, hogy mi a nők részéről a kapcsolatromboló viselkedés. Hiába írom le konkrétan, mint ahogyan az alábbi listában, a "családfelszámoló nők tízparancsolatában":

- Hidd azt, hogy csak te tudod, mi a gyerek érdeke. A "gyerekek érdekében" bármit megtehetsz, erre mindig lehet hivatkozni. Hogy mi a gyerekek érdeke? Azt a nők határozzák meg. Mindig az, amit ők jónak tartanak. Állj gyakran a gyerek és társad közé, érezd úgy, hogy a gyerek a te tulajdonod és csak te vagy jogosult a gyereket nevelni, a gyerekkel kapcsolatban minden döntést meghozni. A társadat, a gyerek apját, csak zavaró tényezőnek tekintsd a gyereknevelésben. Illetve pénzkiadó automatának, aki el kell tartsa a családot, de semmibe nem szólhat bele.

- Ne akarj elszakadni a szüleidtől: a családfelszámoló nők számára fontosabb a származási család, a rokonai, mint a saját családja. Gyakran egy domináns anya van a háttérben, akitől nem tudnak elszakadni. Hiába van távol az anyós, hiába felnőtt ember a lánya, mégis csak azt teszi, amit az anyós akar. Láthatatlanul is irányítja az anyós a lányát, tehát a férj ilyen esetben csak másodrangú társ, másodrangú szülő, mert a családfelszámoló nőnek a domináns anyja a legfontosabb viszonyítási pont. Minden szokáshoz ragaszkodj, amit a származási családodból magaddal hoztál. Hiszen semmit nem szabad másképpen csinálni, mint ahogyan anyuka tanította!

- Legyenek paranoid irreális félelmeid: a gyerekeket pont a saját apjuktól akard megvédeni. Az anyai ösztön beteges túlpörgése azt sugallja, hogy az apa bántani akarja a gyerekeket. Ezért semmilyen fegyelmezést ne engedj meg, a gyerekek korlátok és szabályok nélkül kell felnőjenek, mert az apa nem szólhat rájuk, hiszen az "bántalmazás". A libsi-femináci propaganda ráerősít erre a paranoid viselkedésre, és azt sugallja, hogy minden apa bántalmazó, minden apa egy gonosz elnyomó rosszindulatú fenyegetés, amitől meg kell védeni a gyereket. Ha mondjuk 1000 apa közül egy ilyen, akkor azt az esetet a médiában felkapják és általánosításokkal és előítéletekkel spékelve hosszasan kitárgyalják, mintha nem egy ezrelékről lenne szó, hanem a többségről. A családfelszámoló nők csak ilyen libsi-femináci médiát olvasnak. A paranóia nem hagyja nyugodni őket, addig keresik az ellenséget, amig megtalálják a saját társukban.

- Olvasd a HVG-t, Indexet, 444.hu-t és 24.hu-t, vagy hasonló libsi-femináci Sorospropagandát. Ott minden paranoid félelmedet és téveszmédet megerősítik. A libsik tökéletesítették a családfelszámolást, és elképesztő küldetéstudattal terjesztik a hazugságaikat. Nincs már olyan nő, akit nem fertőztek volna meg a családfelszámoló agymosással. Minden hibbant "szakértő" ebben a médiában terjeszti a gyereknevelési tanácsait. A családfelszámoló nők gondolkodás nélkül hisznek ezekben a marhaságokban, és a libsi neveléssel teljesen ellehetetlenítik a családjuk életét, mert a fegyelmezés és korlátok nélkül nevelt gyerekek kezelhetetlenek, folyamatosan vitát és hisztériás jeleneteket gerjesztenek, ami miatt a családi béke ritkaság lesz.

- Higgyél a könnyű válásban: a családfelszámoló nők abszolút meggondolatlanul, felelőtlenül, valamilyen irreális elképzelésből, impulzív módon döntenek a válóper mellett. Nem gondolják végig, hogy hosszú távú döntést hoznak, gyakorlatilag örökre megpecsételik a gyerekek és saját sorsukat. A libsi-femináci propaganda sikeresen bemagyarázta a nőknek, hogy a válással jól járnak, hiszen függetlenek lesznek, senki nem szól bele az életükbe, és minden megy tovább gond nélkül, hiszen a férjet megkopasztják, tartásdíj-rabszolgát csinálnak belőle. A hülyének is megéri válni, ha ez így működne. Csak hát nem így működik. Az apáknak is vannak szülői jogaik. Az apáknak is vannak emberi jogaik, pl. a családban való élés joga. Az apák nem akarnak kiszolgáltatott és magányos tartásdíj-rabszolgaként élni, hanem új családot akarnak alapítani, ha elhagyták őket és elvették a gyerekeit. Ezért teljes érdekellentét keletkezik a szülők között, és a válás egy évekig tartó háborút jelent, ami után csak egy romhalmaz marad a családból, és örök gyűlölet. A közös élet, a közös célok, a segítő társ mind-mind eltűnik, és ellenkezőjére változik. A válással a családfelszámoló nők elveszítenek egy segítő társat és "nyernek" egy halálos ellenséget.

- Hibáztasd mindenért a társadat, és mindig abból indulj ki, hogy rosszat akar neked. Ha mondjuk környezetvédelmi okokból a társad odafigyel arra, hogy ne vásároljon fölösleges dolgokat, amiket amúgy is kidobnátok, akkor feltételezd, hogy biztosan rajtad és a családon akarja megspórólni a pénzt, téged akar lekorlátozni. Hiszen mekkora élvezet a vásárlás és pazarlás, ugye? Meg se próbáld a társaddal megbeszélni a céljait és szándékait: gondolj mindig arra, hogy neked akar rosszat. Légy hálátlan, légy elégedetlen, akarj mindig többet! Panaszkodj a barátnőidnek és rokonaidnak, hogy milyen rossz a társad, milyen rossz az életed. Ha bármi nem sikerül az életedben, azért biztos a társad a hibás, mert túl introvertált vagy túl extrovertált, vagy túl rendes, vagy túl rendetlen, vagy túl okos vagy túl buta, stb.

- Bújjál áldozatszerepbe: bármilyen jó dolgod van, bármit megkaptál a társadtól, akkor is hidd azt, hogy te egy áldozat vagy. Biztosan még sokkal jobb életed is lehetne, ha a gonosz társad nem korlátozna le téged és nem akarna beleszólni a közös életetekbe. Kertes házban laksz, jólétben, egészségben, két szép gyerekkel és segítő társsal? Nehogy már elhidd, hogy ez így rendben van. Követelőzz, elégedetlenkedj, hidd azt, hogy mindenki más jobban él. Keress okokat arra, hogy panaszkodni tudjál és áldozatnak érezhesd magad!

- Álmodozzál egy rózsaszín, konfliktusmentes világról. Higgyél abban, hogy egy kapcsolatban soha nem lehetnek viták. Ez leginkább akkor működik, ha olyan társat keresel, akinek nincs saját akarata, nincs személyisége, nincsenek emóciói, nincsenek indulatai. Egy olyan társ, aki mindig azt csinálja, amit elvársz tőle. Zokszó nélkül, vita nélkül, ellentmondás nélkül. Ha ilyen a társad, akkor béke van és harmónia. Erről álmodozz. Mivel ilyen társ nincs a való világban (csak a szellemi fogyatékosok között), ezért érezd úgy, hogy rossz társat választottál, hiszen van saját akarata, vannak saját gondolatai és elképzelései a világról. Micsoda balszerencse, hogy ezért nem tudsz a megálmodott rózsaszín harmóniában élni!

- Higgyél a tökéletességben! Ha beleszakadsz, akkor is tökéletes anya kell legyél. A társadtól is követeld meg a tökéletességet! Kivétel nincs, soha nem lehet lazítani! Bármilyen problémák sűrűsödnek, bármennyire túl vagytok terhelve és kimerülve, akkor is ki kell vasalni azt a nadrágot, meg kell fésülni a gyereket. Vasárnap ki kell öltözni, és templomba menni, hogy mindenki láthassa, milyen mintacsaládod van. Az nem baj, ha közben mindenki beledöglik ebbe a nagy "igényességbe", de a lényeg az, hogy a látszat meglegyen. Az álszentség és képmutatás oltárán fel kell áldozni mindent, de akkor is vigyázni kell, hogy lényegtelen külsőségekben tökéletességet érjél el!

 Azt hiszem, minden férfi tudna egy ilyen listát készíteni a nőkkel kapcsolatban. És persze, a nők is a férfiakról, ez mindkét irányban igaz. Nem tudom ennél érthetőbben elmondani és leírni, de valahogy mégsem sikerül megértetnem magam. Létrehoztunk a liberalizmussal egy olyan világot, amiben mindenki kínlódik, ami senkinek nem jó. Amiben párkapcsolatok nem működnek, családok széthullanak. Pedig mindenkinek természetes, ösztönös igénye, hogy társat találjon, gyereket neveljen, boldog és kiegyensúlyozott életet éljen. Ezek lennének a normális elvárások, erre mondaná a többség, hogy ezek normális életcélok. De kivel, ha nincsenek már olyan nők, akik megfelelnek ezeknek az elképzeléseknek? 

Az első családom ezek a leírt problémák miatt ment tönkre, három gyerek maradt apátlanul. A második családomban is hasonló a helyzet, a két gyerekünk nevelésébe gyakorlatilag nem szólhatok bele, mert ha mégis, akkor a feleségem fogja a gyerekeket és lelép. Nem tudom, mi lenne a megoldás. Nem ismerek senkit, aki felhőtlenül boldog párkapcsolatban él.. ha látok még olyan nőket, akik nőként viselkednek, akkor irigykedve tekintek a férjükre, mert ilyen nő olyan ritka, mint a fehér holló. 

Szóval, hogy válaszoljak a címben feltett kérdésre: a normális nők köszönik szépen, jól vannak, boldog családban élnek. Ezerből egy ilyen nő van, és ezért a férfiak hiába is keresik őket, nem jut mindenkinek. A többi 999 meg kínlódik az élettel, boldogtalan és boldogtalanná teszi a férjét is.