https://www.youtube.com/watch?v=d642o_tqAXE

Nem csak a GPS-től halljuk gyakran azt, hogy „újratervezem az útvonalat”, hanem az életünkben is előfordul, hogy újra kell kezdjünk mindent, újratervezzünk. Régebben ez ritkább volt: választottál egy szakmát, munkahelyet, és jó eséllyel évtizedekig dolgoztál ugyanott. Ma már folyamatos szakmai továbbképzés és szakmaváltás jellemző sokunk számára. Vagy más példa: letelepedtél valahol, építettél házat, családot alapítottál. Ez évtizedekre meghatározta életedet, nem kellett újrakezdeni. Ma már sokakat érint a válás, elvesztik családjukat, otthonukat, és elölről kell kezdeni mindent, ha még van erőd hozzá. Mindenki szeretné az elképzelt, előretervezett, ideális életet élni, de kevesünknek sikerül. Négy kerék, három szoba, két gyerek.  

Nekem elég korán, már gyerekkoromban meg kellett tanuljam az újrakezdést. Szüleim Erdélyből emigráltak Ausztriába 12 éves koromban. Azelőtt volt boldog gyerekkor, rengeteg játék, barátok, kaland… egy olyan korban, mikor még nem volt divat az egyke, és a csonka család. Nem volt tévé, kütyü, de volt foci, bicikli, bújócska, könyv, kirándulás, társasjátékok. Aztán iskolai évek... sok tanulás, első szerelem, barátságok. Az emigrációval elvesztettem a barátaimat, iskolámat, megszokott környezetemet. Új életet kellett kezdeni, újra megtalálni a helyemet egy olyan környezetben, ahol még a nyelvet sem beszéltem. Sikerült Bécsben elvégezni a gimnáziumot, leérettségizni, és közben a bécsi magyarok közösségében is megtalálni a helyem, hiszen nem akartam beolvadni, osztrákká válni.

Aztán 12 év Bécs után úgy éreztem, hogy eljött az ideje egy újrakezdésnek Budapesten. Kialakult az ELTE-n is a baráti köröm, lakást vettem, együtt éltem a barátnőmmel. Új élet várt egy olyan városban, ahol a rendszerváltás után mindenki újratervezett, jobbat várt, reménykedett a jövőben. A 90-es években a rendszerváltás utáni reményteli hangulat, az öröm, hogy vége a kommunizmusnak. Házibulik, bölcsészlányok, kocsmázások, színház, mozi, koncertek, sörözések, ezredforduló... csodás időszak. Ez volt a második újrakezdésem, és még sok követte ezután.

Harmadik újrakezdésem a családalapitással kezdődött. Elvettem feleségül egy erdélyi lányt, egy őzike szemű, szelíd, visszafogott nőt, aki aztán az évek során nagyon megváltozott. Volt akkor Budapesten már három lakásom, és a gyerekek megszületésével egy házat is vettünk Budaörsön, ahová költöztünk. Tíz évig tartott ez az életszakasz, ami sok boldogságot és fáradozást is hozott magával. Három gyerek nevelése nagy feladat két szülőnek is, emellett munka, házfelújitás, és a szokásos gondok. Tíz év után válás, hiszen a szelíd tündéremből egy harcos feminista lett, akit már semmi nem érdekelt, csak a saját önmegvalósítása.

Jött tehát még egy újrakezdés, még egy család, még további két gyerek. Hasonló történet, mint az első családom. A nő eleinte visszafogja magát, együttműködik, amig megkapja, amit akart. Aztán egyre kevésbé alkalmazkodóképes, egyre inkább keresi a vitákat és konfliktusokat. Csak akkor lenne meg a családi béke és harmónia, ha én mindenre igent mondanék, nem lenne saját véleményem, elképzelésem, javaslatom. Ha nem értek egyet mindenben, akkor nincs harmónia, tehát jöhet a válás. Az én értékrendemben nem helyénvaló, de a mai nyílt (szétvert) társadalomban semmi különös. A baráti körömben legtöbben elváltak, sokan már kétszer is. Hozzá kell szokjunk az újrakezdésekhez, ilyen lett a világunk, felgyorsultak a folyamatok.

A második válásom után következett a hatodik életszakaszom, amiben most vagyok. Ismerkedés, új barátok, barátnők. Két egyéves kapcsolat és két féléves. Szép nők, izgalmas időszakok. Lehet még az ember szerelmes akkor is, ha már ennyi mindenen átment. Nem bánom, hogy ezek az évek is új élményeket hoztak az életembe. Van miről mesélni, van miről irni. Hozzá kell szokni, hogy a változás az egyetlen, ami állandó. Csak a gyerekeimet sajnálom, hogy nem volt apjuk, nem velem nőttek fel.

Szóval kalandos élet. Szép élet. Fájdalmas élet. Boldog élet. De megtettem, amit a Hobó Blues Band megénekel: „Hagyj jeleket magad után az úton”. "Légy szerelemes az életbe". Építkezz, ne rombolj. Segíts másokon, ne árts senkinek. Dolgozz, imádkozz, szeress.

Vagy ha Presszerrel akarom elmondani:

Ha unod ami komor, vagy szomorú a dalaimban
és példákat hozol, régen milyen más voltam,
évek vihara támad, gyere, állj elé, már száll a hang visszafelé

S a bánat nehogy a szíved összetörje,
én visszalopom neked a habot a régi sörre,
és kitolat a fejemből az összes szomorú kép,
és értem már a könnyűzenét.
A pianínon szűz a politúr,
összepattant egy basszus húr.

Új élet vár, jöhet ami elmúlt már,
örömében táncol a zenetanár.
Új élet vár, szép lehetsz, ha szép voltál,
ami történt közben, nem akadály.

És röpül a zene s elfelejtünk pár száz dalt,
s miénk a világ s nem izgat merre tart,
és üres a zsebed s a szíved tele szerelemmel,
még lány a lány, és nagyon ölel.
A zeneóra visszafelé jár,
a szép tanárnő csak neked szolmizál.

Új élet vár, jöhet ami elmúlt már,
örömben sír a zenetanár.
Új élet vár, jó lehetsz, ha jó voltál,
ami történt közben, nem akadály.

S hogy a kobakunk már sohase fájjon,
magasba repülünk a leszakadt ágon,
s szívünkből kizuhan a késhegy
és máris megyünk: négy, hár', két, egy!

Új élet vár, Új élet vár, Új élet vár....