Önfegyelemre nevelés
A stanfordi egyetem kutatói nem csak az elhíresült kegyetlenkedő börtönkísérletet találták ki, hanem az ún. „marshmellow tesztet” is. Négyéves gyerekeknek kínáltak választási lehetőséget: megehetik azonnal a kapott egy kocka pillecukrot, de ha várnak vele 15 percig – vagyis addig, amíg a kísérletvezető visszajön –, akkor kettőt kapnak. Tizenegy gyerekből hét kibírta, négy megette. A hatvanas években végezték el először a tesztet, aztán18 évig nyomon követték a kísérletben részt vevő gyerekek életét, s megállapították: azok a gyerekek, akiknek megvolt a képességük, hogy kivárják a második cukorkát, sikeresebbek voltak az iskolában, boldogabbak, elfogadottabbak az életben.
Fontos kísérlet ez a mai világban, amikor egyre jobban tért hódít a mindent azonnal akarás elve. Az, hogy csak a jelen létezik, minden igény azonnali kielégítése. Pedig a gyűjtögető életmód részben rákényszerítette az embert, hogy gondoljon a jövőre is, raktározza el a gyümölcsöt, a magvakat, gyökereket, amikor lehet. És jövőorientált mindenféle gazdálkodás, a növénytermesztés, az állattenyésztés is: azért vetek, hogy majd arathassak. Mégsem könnyü ellenállni a kísértésnek és önfegyelmet gyakorolni... Nem újdonság ez a téma, ezek a kérdések már régóta foglalkoztatják az embereket: megjelentek a mesékben is, például a jelennek élő könnyelmű tücsök és a jövőre gondoló szorgos hangya története. Nagyjából egyidős az emberiséggel ez a dilemma: gondoljunk-e a jövőre, vagy élvezzük a jelent.
Számomra azért érdekes és fontos ez a téma, mert rengeteg aktuális problémára nyújtana magyarázatot, és adna megoldást, ha tudatosítanánk és fejlesztenénk az önfegyelmi képességünket. Ilyen lenne pl. a tudatos vásárló, aki csak azt veszi meg, amire tényleg szüksége van, szemben az emocionális, impulzív konzumidiótával, aki zsigeri, ösztönös módon harácsol, akinek élvezet a vásárlás. Rengeteg környezetvédelmi probléma függ össze ezzel a fegyelmezett fogyasztói magatartással, a szeméthegyektől kezdve a klímaváltozásig. És felmerül bennem az a kérdés is, hogy örökölt tulajdonság vagy tanulható képesség ez az önfegyelem a zsigeri ingerek kielégítésére? Vannak különbségek a különböző népcsoportoknál? Írtam már többször arról, hogy a különböző kultúrákban különböző mértékben alakult ki a tudatos, megtervezett fogyasztás: az afrikából északra vándorolt népek a hosszú hideg tél miatt rákényszerültek, hogy élelmiszert raktározzanak, és ne azonnal fogyasszanak el minden rendelkezésre álló táplálékot. Írtam arról is, hogy pl. a cigányoknál jellemző magatartás az "egyszer hopp, máskor kopp": hó elején megkapják a segélyt, és pár nap alatt elköltik, főleg élvezeti cikkekre: pia, cigi, energiaital, csoki, csipsz de még drága mobiltelefont is megveszik hitelre. Aztán hó végére persze nem marad pénz semmire, mennek az uzsoráshoz kölcsön kérni. Meg lehetne tanítani nekik az önfegyelmezett, tervezett beosztást? Vagy genetikai okai vannak az ilyen viselkedésnek?
Hibás lehet ennek a viselkedésnek a kiváltásában az a reklámok által uralt média is, amely folyamatosan azt beszéli be nekünk, hogy fogyassz, másképp nem lehetsz boldog. A reklámok állandó ismételgetése egy agymosásos hatást vált ki, az átlag ember nem tud ettől menekülni, mindenképpen befolyása alá kerül. Ha nem fogyasztasz és vásárolsz, akkor nem lehetsz boldog, nem is vagy ember, nem is létezel. Nem csoda, hogy ez a mézes-mázas kísértésekkel manipulált embercsorda időnként elveszti a türelmét, és megrohamozza az üzleteket, megszerzi magának, ami "neki jár", amit neki ígértek a reklámokban. Nutelláért dulakodnak, Daciára fanyalodnak Franciaország leszakadó rétegei: https://www.mandiner.hu/cikk/20190623_dacia_franciaorszag. Vagy ahogyan egy anarchista zavargásokban és fosztogatásokban résztvevő blogger írja: "Dühös vagyok, mert szegény vagyok, mert mindig szegény voltam, és tudom, hogy soha nem leszek képes megengedni magamnak azokat a jó dolgokat, amiket az embereknek birtokolniuk illik... Zavargok, mert így lophatok a boltokból. Tudom, hogy soha nem engedhetném meg magamnak azokat a gyönyörű cuccokat, amik úgy tűnnek, mindenki másnak megvannak. De egy zavargásban elveheted őket. Kell egy új melegítő, egy új teló, laptop, ruhák, pénz, játékok. Ez egy fogyasztói társadalom, barátom. Nekünk meg kell, hogy legyenek ezek a dolgok, különben nem leszünk boldogok. Én csak boldog akarok lenni."
(https://mandiner.blog.hu/2011/08/10/miert_zavargok_richard_jackson_2011)
Én abban hiszek, hogy ezt a konzumidióta, vadkapitalista, végtelen növekedésen, végtelen fogyasztáson, végtelen környezetszennyezésen alapuló rendszert meg lehet fékezni. Miért ne lehetne betiltani a reklámokat például? Miért ne lehetne az iskolákban oktatni pénzismereteket, fegyelmezett gazdálkodást, tudatos fogyasztói ismereteket? Hány embert meg lehetne menteni ezzel a túlköltekezéstől, az adósságcsapdától? Mennyivel lehetne csökkenteni a környezetszennyezést, a szeméthegyeket, a rengeteg kidobott élelmiszert? Feltéve, hogy tanítható az önfegyelem, és nincs belénk kódolva az azonnali korlátlan igénykielégítés. Vannak kutatások, melyek pesszimisták ezzel kapcsolatban, és azt valószerűsítik, hogy a kényelem és a mohóság belénk van kódolva. Ameddig nincsen erős külső kényszerítő erő, addig csak lassan vagyunk hajlandók megváltoztatni fogyasztási szokásainkat. https://qubit.hu/2019/06/25/az-emberisegbe-van-kodolva-hogy-elbukja-a-klimavaltozas-elleni-harcot
Nem könnyű változtatni a szokásainkon. Én saját családomban sem tudtam elérni, hogy racionálisan, tudatosan vásároljunk és fogyasszunk. Jószándékom ellenére ráadásul még azt is megkaptam, hogy "el akarok spórolni" valamit a családomtól, ami nekik jár a boldogsághoz és "életminőséghez". Nem tudok szembe menni a reklámok és téves társadalmi normák által gyakorolt nyomással, ha a saját családtagjaim azt hiszik, hogy a vásárlás egyenlő a boldogsággal és teljesen fölösleges használati tárgyakat kell felhalmozni ahhoz, hogy magas életszínvonalod legyen. Nem tudok szembe menni a balliberális gyereknevelési propagandával sem, ami arra bíztatja a szülőket, hogy soha ne mondjanak ellent a gyerekeknek, soha ne szabjanak korlátokat, soha ne tiltsanak meg semmit a gyerekeknek. Ha mégis megtenném, a párom fogná a gyerekeket és elköltözne. Semmilyen nevelési elvemet vagy világnézeti meggyőződésemet nem tudom érvényesíteni a gyerekekkel kapcsolatban, mert feminista uralom van a családjogban, és férfiként teljesen kiszolgáltatott vagyok ilyen szempontból.
Dr. David Walsh, aki nemrégiben megismételte az eredeti stanford-kísérletet, Nem című könyvében a szülői „nemet”mondani tudás fontosságát hangsúlyozza. Az ő kísérlete nem arra irányul elsősorban, hogy megmondja, mit jelent, ha egy gyerek megeszi a pillecukrot, vagy, hogy megjósolja, ezek közül a gyerekek közül ki milyen felnőtt lesz. Célja az volt, hogy megmutassa a szülőknek: tudnák a gyerekeket több önfegyelemre tanítani, s rengeteg kísérlet bizonyítja, hogy a nemet mondás képessége kulcsfontosságú a sikerességhez. A gyerekek önuralmi, mérlegelési képességéről és hajlandóságáról szól tehát a kísérlet, azt bizonyítja be nagyon meggyőzően a szülők számára, hogy kellő következetességgel a gyerekek nagyon is nevelhetők az önfegyelemre.
