Mindig is utáltam az Oroszokat. Mert a Don-kanyarban lemészároltak 130.000 Magyar katonát. Mert 1956-ban leverték a szabadságharcot, megöltek többezer embert, és elűztek 200.000 magyart az országból. Mert nyakunkra hozták a kommunizmust, ami évtizedekre visszadobta az országot, korrumpálta az embereket, nyomort és eladósodást hozott. Mert elkövették azokat a borzalmakat, amiket Polcz Alaine leírt az "Asszony a fronton" című könyvében. Mert elhurcoltak sokezer embert Szibériai munkatáborokba, ahonnan kevesen tértek vissza. Nagyapám mesélte, hogy Vladivostok-ban krumplihéjat evett, hogy ne haljon éhen. Mert globálisan terjesztették erőszakkal a kommunizmust, ami 100 millió halottat eredményezett, és évtizedekig tartó hidegháborút, atomfegyverkezést, hihetetlen gazdasági károkat. 

Most mégis egyértelmű számomra, hogy Putyin mellé kell állni. Hosszasan tudom sorolni az okokat, hogy miért, de röviden összefoglalva: ez a háború nem Ukrajna miatt folyik több mint egy éve. Ez a libsizmus háborúja azok ellen, akik nem hajlandóak lenyelni az Amerikából eredő erőszakos, intoleráns, totalitárius imperializmust. A libsi őrület hegemóniáját. Az LMBTQ, woke, multikulti, BLM, piszi, femináci progresszivizmus globalizálását.  A háború oka az, hogy Amerika "külpolitikája" a woke ideológia terjesztése, és Putyin útjukban áll. Enélkül nem lenne háború. Az Oroszok csak olyan területeket foglaltak el, ahol Oroszok élnek. A Krim-et is háború nélkül foglalták el. Ukrajna az államcsőd szélén állt, még a gázszámláját sem tudta kifizetni, ezt egyedül nem tudta volna megakadályozni. A háború nem emiatt van, hanem az USA ideológiája miatt, amit most ők próbálnak a világra ráerőltetni, ugyanúgy, mint 100 évvel ezelőtt a szovjetek a kommunizmust. Magyarországot is azért támadja az EU vezetése, mert nem fogadjuk el az amerikai libsi ideológiát. Döbbenetes, hogy a világ mindig valamilyen izmus terjesztése miatt szenved újra és újra, egyszer egyik oldalról, máskor a másikról. Abból is látszik, hogy miről szól ez a háború, hogy lokális területi konfliktusok (Krim+2 megye elfoglalása) soha nem okoznak globális konfliktusokat. Ideológiai fanatizmus viszont igen, a múltban is ebből lettek világháborúk.

2015 óta egyre több területen és egyre erősebben látszik a libsizmus térhódítása. Nincs már a hétköznapoknak olyan mozzanata, amit nem érintene. Egy fanatikus sorosista kisebbség terjeszkedik amerikai pénzből, mindenhová beteszik a lábukat és átveszik az intézmények irányítását. Libsi érzékenyítés az óvodában, iskolában, egyetemeken. Ha szülőként nem akarod, hogy a gyerekedet átneveljék, akkor beperelnek. Libsi oktatás folyik az egyetemeken. Ha professzorként nem állsz be a sorba, akkor kirúgnak. Libsi továbbképzés a bíróságokon. Kapjanak enyhe ítéleteket a baloldali korrupt politikusok és áldozatszerepbe emelt bűnözők. Libsi államügyészek döntsenek arról, hogy Trump-ot le kell tartóztatni. Libsi sorozatok ezreit okádja magából a Netflix és HBO, ahol a fehér keresztény férfiakat ördögként festik a falra, és minden pozitív karaktert fekete vagy meleg szereplő játszhat csak. Hollywoodban is csak libsi filmek készülhetnek, Oszkár díjas film nem is lehet, csak ami piszi. A multicégek is beálltak a sorba, gyártják a szivárványszínes termékeket, gyerekjátékoktól kezdve a sörösdobozig. A reklámfilmekben is csak érzékenyítő propaganda mehet, pl. egy 120 kilós "balerina" táncol be a képernyőre és reklámozza a női intimbetétet, miközben a nézőt a hányinger kerülgeti. https://www.youtube.com/watch?v=BXMcJNzER3U

Divatbemutatót sem lehet már megnézni anélkül, hogy zsírszalonna reklámnak is megfelelő nőket küldenének ki a kifutóra. Facebookon, Youtoube-n, és minden globális IT cégnél (Twitter kivételével) cenzúráznak nem-piszi tartalmakat, és propagálnak libsi érzékenyítést. A teljes (közösségi)média, oktatás, igazságszolgáltatás, kereskedelem, multicégek és más intézmények libsi kézben vannak. A konzervatív oldal sajnos elkövette azt a hibát, hogy átengedte az intézményeket a progresszív oldalnak, mert az volt az alapelvük, hogy "a politika és az állam ne avatkozzon be az emberek életébe". Ez sajnos már nem működik, mert a fanatikus, világmegváltó küldetéstudatba beleőrült libsik pont ezt akarják: beleavatkozni az emberek életébe, átnevelni az embereket, mérnökösködni a társadalommal. Ezt nem tudnák megtenni, mert választásokon kb. 3%-ot érnek el, de Soros pénzével megtámogatva átvették a teljes intézményrendszert, és már törvényekkel sem lehet megállítani őket, hiszen a globalizált világban a nemzetileg megszavazott törvényeknek kevés hatása van, főleg úgy, hogy Sorosnak saját elmondása szerint 226 megbízható képviselője van EU parlamentben.

Tehát összefoglalva: egy neomarxista, neoliberális, fanatikus progresszív kisebbség vette át a hatalmat Amerikában és Európa többségében. 2015 óta a migránshullámokat is támogatják, pénzelik az embercsempészetet, és felhasználják a sokmilliós népvándorlást, hogy átalakítsak az európai kultúrát, identitást, és multikulti társadalmakat hozzanak létre, amelyek jól irányíthatóak, jól beleillenek a multinacionális cégek konzumidióta célközönségébe. Erős nemzeteket meg kell törni, közösségeket fel kell számolni, mert csak a multikulti keveredésben közösségek nélkül maradt egyén az, aki megfelel a libsi céloknak. Az ilyen egyént lehet átnevelni, az ilyen egyén nem politizál, hanem engedelmes konzumidiótaként bármit meg lehet tenni vele, szépen lehet érzékenyíteni, és terelni oda, ahol a libsi ideológia akarja látni az embert a megálmodott utópiájában. Elvtársak, mindig csak előre, világ libsijei egyesüljetek!  

Aki átélte a kommunizmust, annak borzalmas érzés ezt látni. Mikor valamelyik előző bejegyzésem alatt kommentben írtam erről, és arról, hogy ez a borzalom már Ausztriában tart, pár száz kilométerre tőlünk, akkor valaki erre azt válaszolta, hogy: Igen, de ne csak nyugatra nézzek, hanem keletre is. Arrafele, pár száz kilométerre tőlünk Oroszország van, és ott nincs esélyük a libsiknek a hatalomátvételre.

Ez a kommentelőm előre látott valamit, ami beigazolódott. Valóban ott a frontvonal az Oroszoknál, a libsi terjeszkedés határvonala. Azóta fegyverekkel is folyik a harc ezért a határvonalért. Elképesztő fanatizmussal harcolnak a libsik, semmit nem sajnálnak feláldozni az ideológiájukért: Európa teljes energiaellátása veszélybe került, a világháborúk óta nem látott infláció és áruhiány keletkezett, emberek éheznek és nem tudnak fűteni. Havonta küldenek dollármilliárdokat ebbe az értelmetlen háborúba, és sokszázezer emberéletet áldoznak fel, hatalmas területeket bombáznak szét. Afrikából hiányzik a gabona, a fél világ szenved és fizeti az árát a libsi háborúnak. Annyira fanatikusak, hogy egy atomháborút is megkockáztatnak, semmilyen ár nem túl magas, csak tűnjön el Putyin, aki nem volt hajlandó elfogadni a libsi őrületet.

Vajon honnan ered ez a fanatizmus? Miért van egy 3%-os kisebbség, aki küldetésének érzi, hogy a világot meghódítsa az utópiájuk? Ők voltak az 1968-as forradalom szervezői is… nem hiszem, hogy ez csak egy politikai vagy világnézeti irányzat, egy szellemi pestis. Ezek az emberek örökölték azt a hajlamot. Írtam már erről a Libsi-profil című bejegyzésemben: https://geiger.blog.hu/2017/12/27/a_libsi-profil és olvastam hasonló feltételezésről máshol is, a 888.hu irt arról, hogy a férfias nők illetve nőies férfiak hajlamosak a libsi ideológiára, hormonális okokból (a cikk már nem található). A zavaros nemi identitás egyértelműen genetikai,biológiai okokra vezethető vissza, és együtt jár a balliberális világnézettel, erre rengeteg példa van. Egypetéjű, külön felnevelt ikrekkel történt kutatások is azt igazolják, hogy a politikai világnézet örökölt, és nem a környezet hatására alakul ki. Szendi Gábor foglalkozott még ezzel a kérdéssel a „Mitől lesz valaki liberális vagy konzervatív?” című írásában:

„A genetikai megközelítés jogosultságát igazolják azok az eredmények, mely szerint a főbb személyiségvonások, amelyeket a Big Five (Nagy Öt) ír le (pl. extrovertáltság-introvertáltság; lelkiismeretesség-felelőtlenség, stb.), 40-50%-ban a génekkel adódnak át (Rowe, 1994). A konzervativizmus és liberalizmus genetikai gyökereinek kutatása valójában olyan génszakaszok, s ezen belül gének keresését jelenti, amelyek -nem feltétlen átlátható mechanizmusokon keresztül- hozzájárulnak ahhoz, hogy az egyén egy konzervativizmus-liberalizmus skálán szélsőséges pozíciót vegyen fel. Egy vizsgálatban 2700 család 13 000 tagjának vetették össze a genomját az ideológiai nézeteket vizsgáló 50 kérdésből álló teszttel (Hatemi és mtsi., 2011). A teszt eredménnyel kapcsolatot mutató egyik gén a 4. kromoszómán helyezkedett el, és bizonyos agyi receptorok (konkrétan az NMDA /N-methyl-D-aszpartát/ és a glutamát) számát és működését határozta meg. Ez önmagában sokat nem mondana, de az adott gén működése -korábbi vizsgálatok szerint- meghatározza a gondolkodásbeli rugalmasságot. Mint a szerzők írják, a két ideológiát képviselők közt markáns különbség szokott lenni e tekintetben, mivel a konzervatívok sok kérdésben hajlamosak mereven és dogmatikusan megnyilvánulni, míg a liberálisok sokkal rugalmasabban gondolkodnak. A hatodik kromoszómán a szerotonin receptort meghatározó gén típusa szintén összefüggött az ideológiai hovatartozást vizsgáló teszt eredményével. A szerotonin és az NMDA rendszerek működése a stresszreakcióval, a szorongással és a félelemmel áll kapcsolatban. Az ideológiai nézetkülönbségek fontos területe a társadalmi félelmek és az idegen csoportok megítélése.”

Szóval, nincs remény, hogy valaha is abbamaradjon a libsi háború. Éjjel-nappal, foggal-körömmel, tűzzel-vassal küzdenek a világuralomért, a világ átalakitásáért. A csatolt képen fel van sorolva pár példa arra, hogyan érint minket is ez a harc. Ezért nem lesz soha béke, nem hagynak minket békében élni. Ameddig ilyen háttérhatalommal és pénzzel rendelkeznek, amit pl. Soros nyújt nekik, addig folytatódni fog a háború. Ukrajnában is, és a hétköznapi életünkben is. Amerika külpolitikája a libsi világnézet, a Mickey-Mouse-Coca-cola demokrácia exportálása. Hiába bukott ez meg ez az igyekezet Afganisztánban, Irakban, Szomáliában, Líbiában, és sok más helyen, de nem adják fel. A világ többsége nem alakítható át az amerikai libsizmus ideológiája szerint, hiszen sokkal régebbi és erősebb kultúrákról van szó: 1.5 milliárd Indiai, 1.5 milliárd Kínai, 1 milliárd Afrikai, félmilliárd Arab, 250 millió a poszt-szovjet országokban, hasonló lakosságszám Indonéziában és Pakisztánban, de Banglades és Japán 125-125 milliós lakosságával sem kér az amerikai libsizmusból. Ennek ellenére tűzzel-vassal terjesztik azt, és ezzel káoszt, háborúkat, válságokat idéznek elő. A következő gazdasági világválság Amerika összeomlása miatt várható. Európában tehetetlenül nézzük ezeket a folyamatokat, és csak reménykedni tudunk, hogy Oroszország és Kína megállítja a Biden-Obama-Hillary féle külpolitikát, és béke lesz végre.

Már 2015-ben egyértelmű és előrelátható volt az Orosz-Ukrán háború, amit Amerika robbantott ki, erről beszél Geroge Friedmann az alábbi videóban:

https://www.youtube.com/watch?v=IuIoB--Al-I

Érdekes előadáson voltam ma. A véleményszabadság múltbeli és jelenlegi helyzetével, jogi kereteivel foglalkozott egy Angliában élő jogásznő, Dr. Anna Loutfi.

Az 1800 előtti jogi környezet pl. Angliában nagyon egyértelmű volt, mert az volt az alapelv, hogy minden megengedett, amit nem tilt valamelyik törvény. Tehát a szabad vélemény-nyilvánítás nem volt korlátozva ilyen szempontból (volt persze cenzúra, de törvényben nem volt korlátozás). Aztán a Francia forradalom és az 1848-as forradalmak kiharcolták, hogy kimondottan törvényben is rögzítve legyen a sajtószabadság, véleményszabadság. Ez azonban csak látszólag egy előrelépés. Ugyanis ugyanakkor rögzíteni kényszerültek kivételeket is. Nincs szabad vélemény-nyilvánítás, ha államellenes tevékenységre irányul, ha veszélyezteti a demokratikus intézményrendszert, ha erőszakra hív fel, stb. A probléma ezzel az, hogy az 1800-as évekhez képest ez a megfogalmazás kevésbé egyértelmű, és értelmezhető többféleképpen. A bíróság kell eldöntse, hogy hol vannak a véleményszabadság határai.

Az amerikai alkotmány első kiegészítése két esetben korlátozza a véleményszabadságot: 1. ha közveszélyt okoz valaki, pl. egy stadionban elkezdi kiabálni, hogy bomba, vagy tűz van. 2. tilos közvetlenül valakivel szemben erőszakra felhívni, pl. verjétek agyon XY embert. Európában sajnos nem ennyire egyértelmű a véleményszabadság jogi szabályozása. Az EU jog nem védi a „sima” véleményt, hanem csak akkor, ha az egy „védett hitrendszer” része, és az a személy, aki valamilyen véleményt képvisel, ebből a hitrendszerből kiindulva mondta el a véleményét. Kritériumokat szabtak meg, hogy mi tekinthető „védett hitrendszer”-nek, de a bíróságok vért izzadnak, hogy eldöntsék: mi számít annak, és mi nem, illetve tényleg azért mondta-e valaki azt, amit mondott, mert ebben a hitrendszerben hisz.

Borzalmas „mellékhatásai” vannak ennek a törvényi szabályozásnak. Egyrészt: nem egyértelmű, a bíró értelmezésén múlik, hogy kinek a véleményszabadságát hogyan ítéli meg. Másrészt: te kell bizonyítsad, hogy a véleményedhez jogod van, ha bíróság elé kerülsz ilyen ügyben. Tehát megfordult a bizonyítási kényszer. Nem a vádló kell bizonyítsa, hogy megszegtél egy törvényt, hanem neked kell bizonyítsd azt, hogy nem szegted meg. Ezzel gyakorlatilag megszűnt a jogbiztonság.

Azt gondolhatnánk, hogy ez egy jogi szőrszálhasogatás, ami nem érinti a hétköznapjainkat, de sajnos nem igy van. Amerikában és nyugateurópában sorozatosak azok a perek, amelyekben embereket rúgtak ki a munkahelyükről, amiért valamit mondtak, amit a munkaadó nem tartott elfogadhatónak. Egyetemi tanárok, akiket kirúgtak, mert nem szólítottak „she”-nek egy férfinek kinéző „nőt” (Jordan Peterson pl.). Orvosok, akik azt mondták, hogy csak két nem van, és férfiak nem szülhetnek. Szülők, akik azt hitték, hogy joguk van a gyerekük szexuális felvilágosítását LMBTQ aktivisták által megakadályozni. Irodai alkalmazottak, akik arról beszélgettek, hogy a tömeges migráció miatt romlik a közbiztonság. Ők most mind bíróság előtt állnak, és bizonyítaniuk kell, hogy joguk van a véleményüket képviselni. Elég abszurd, de rengeteg ilyen per van jelenleg folyamatban.

Az abszurditás még tovább fokozódik, ha részletesen megnézzük a perekben előhozott érveket. Az orvos azt mondja, hogy ő a keresztény vallásból eredően hisz abban, hogy csak férfi és nő létezik. A vallás egy „védendő hitrendszer” a törvény szerint, de ugyanakkor a transznemű embernek joga van ahhoz, hogy sértések nélkül élje az életét, és őt sérti az orvos véleménye. Melyik fontosabb? Végtelen pereskedés és gordiuszi csomó, megoldhatatlan érdekellentétek keletkeznek az ilyen törvényi szabályozásból. Kinek a joga illetve sérelme fontosabb? Virágzik a sérelemkultúra, tehát sokmillió ember foglalkozik azzal, hogy őt milyen sérelmek érhetik, ha mások szabadon kinyilatkoztathatják a véleményüket. Fontosabbá vált a kisebbségek védelme vélt sérelmekkel szemben, mint a véleményszabadság, művészek szabadsága, a tudomány szabadsága. Egy kabarettista nem viccelhet, mert megsért valakit. Egy művész nem alkothat szabadon, mert megsért valakit. Egy tudós nem fogalmazhat meg téziseket, és nem kérdőjelezhet meg semmit, ami liberális világképnek ellentmond (pl. CO2 okozza a klímaváltozást? A kromoszómák határozzák meg a nemünket? Milyen biológiai okai vannak a férfi-női szerepeknek? stb.) Évszázadokon át a véleményszabadság volt az alapelve a demokráciának, humanizmusnak, fejlődésnek, az európai kultúrának. Most visszazuhantunk egy olyan állapotba, ahol mindenki önmagát kell cenzúrázza, hogy ne kerüljön bajba, ne kerüljön bíróság elé a véleménye miatt.

Bármennyire problémás is a bíróságok által megítélt véleményszabadság, de mégis egy erre felhatalmazott intézmény hoz döntést egy jogrendszer alapján. Nem ez a helyzet a közösségi médiában, ahol bőszen cenzúráznak és letiltanak a véleményed miatt, miközben semmilyen jogi felhatalmazásuk nincs erre. Egyszerűen azt mondják, hogy sértő a véleményed, vagy nem felel meg a közösségi platform irányelveinek. Semmilyen jogi tudással vagy végzettséggel rendelkező helpdeskesek döntenek arról, hogy a véleményed miatt letiltsanak-e, kizárjanak-e, amivel esetleg ellehetetlenítik a munkádat, a cégedet, a kommunikációs lehetőségeidet. Megpróbálnak rendet rakni egy olyan világban, ahol az egyik ember szabadságjoga okozza a másik ember sérelmét, és nincs olyan megoldás, amivel mindenki elégedett lenne.

Érdekes, hogy ezekkel a kérdésekkel jelenleg csak a konzervatív média foglalkozik. A balliberális fősodor jól elvan ezzel a véleménydiktatúrával, hiszen ők uralják a közösségi médiát, és a nagy IT cégeket. Google, Facebook, Microsoft és a Twitter is nemrég még balliberális volt. Mekkora felhördülés volt a libsi táborban, mikor Elon Musk megvette a Twittert, és arról nyilatkozott, hogy megszünteti a balliberális cenzúrát... Ebből is látszik, hogy mennyire diktatórikus a baloldal, mennyire arrogáns, intoleráns, kirekesztő: uralják a közösségi médiát, és még azt sem tűrik el, ha egyetlen platform kikerül az uralmuk alól. Teljes hegemóniát akarnak. Ha nem értesz egyet a balliberális fősodorral, akkor azonnal lenáciznak, lefasiztáznak, kirúgnak a munkahelyedről, kiközösítenek, beperelnek, ellehetetlenítenek. Életveszélyessé vált szabadon vállalni a véleményedet, ha nem azt képviseled, ami a neoliberális woke ideológiában elő van írva. Ez a véleménydiktatúra jellemzője, ezt éltük át a kommunizmusban diktátorok alatt. Ez egy új totalitarizmus, ami sokunkban sajnos fájdalmas emlékeket idéz fel.

https://vasarnap.hu/2022/01/17/ket-ev-bortonbuntetes-varhat-a-finn-keresztenydemokrata-politikusra/

https://danubeinstitute.blog.hu/2023/02/16/a_demokracia_halalat_jelentik_a_tulzasba_vitt_emberi_jogok

Nem véletlenül a „társadalom” felhasználónevet választottam a blogomhoz. Mindig is a társadalom érdekelt, nem az egyén. Valamelyik ősöm törzsfőnök lehetett… De ráerősített az az individualista mozgalom is, ami az utóbbi évtizedekben megpróbálta teljesen háttérbe helyezni a közösségeket, a társadalmi szabályokat, kötelességeket, függőségeket, és egyeduralomra juttatni az egyént, az egyén szabadságát és szabadságjogait. Ez egy olyan vakvágány, ami ellen minden értelmes embernek fel kell szólalnia. Számomra mindkét nézet ismerős, mert Erdélyben születtem, ahol a székely közösség évszázadok óta az egyetlen létező életforma, amely a túlélést garantálja, pl. a kaláka mint közösségi munka még létezik, ha iskolát, templomot kell épiteni, vagy egy bajba jutott honfitársat megsegiteni. És éltem nyugateurópában is, ahol az amerikai individualizmus miatt kihaltak a közösségek, és pénzzel próbálják megvenni azokat a dolgokat, amelyeket Erdélyben a közösség biztosit. Teljes pénzfüggőség, kiszolgáltatottság, magány, egzisztenciális félelem az eredménye ennek a libsi utópiának. De az ismétlődő gazdasági válságok és infláció miatt egyértelmű, hogy nem a libsik által favorizált individualizmus+pénz nyújt biztonságot, hanem a szövetségek, közösségek. Minden területen látszik ez az ellentmondás: libsik erőltetik a magánnyugdij pénztárakat, a magán egészségbiztositást, a szingli életmódot férfi-nő szövetség helyett. Harácsolj össze magadnak minél több pénzt, mert akkor nem kell közösségben élj senkivel, a pénzed adja a biztonságot, nem a férjed, feleséged, testvéred, gyereked, barátod. Sikeres ez az agymosás, a többség már bedőlt neki, például azok, akik elválnak, így az exeim is. Vajon eljön hamarosan az az idő, amikor belátják, hogy egyedül nehezebb, hogy a férfi-nő szövetség ad biztonságot egy kiszámíthatatlan világban?

Egy társadalmat csak akkor lehet kívülről átalakítani, és szokásait, értékrendszerét megváltoztatni, ha ezt az egyes emberek szintjén, a közösség tagjai engedik. Társadalomátalakító kísérleteket csak akkor lehet az embereken folytatni, hogyha ők ezt hagyják. Fontos lenne megérteni, hogy vannak alapvető testi szükségletek (levegő, víz, étel, fény, megfelelő hőmérséklet, alvás, mozgás) és lelki szükségletek (biztonság, szeretet, emberi kommunikáció és kapcsolatok, közösségi élmények, a hasznos-értelmes mindennapi tevékenység öröme, játék, kultúra). Ezeket nem lehet elvitatni, teljesen mindegy, hogy valaki liberális vagy konzervatív. Ezek sok ezer éve így vannak, gondoljunk pl. a bibliában leírtakra, vagy az ősember barlangrajzaira. A testi és lelki szükségletek ugyanolyan fontosak, nem lehet nélkülük élni. Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert manapság divatos a mindent relativizáló „tolerancia” és „sokszínűség”, amely által hajlamosak vagyunk mindent úgy beállítani, hogy az csak valakinek a véleménye, amit nem kell elfogadni. Nem, ezek az alapvető testi-lelki szükségletek nem relativizálhatóak. Ezek genetikailag meghatározott, alapvető emberi tulajdonságok (sőt, az állatok nagy részére is igazak). Ezért vannak katasztrofális következményei minden olyan ideológiának, amely szembe megy az alapvető emberi tulajdonságokkal és szükségletekkel. A társadalom egyfajta önszabályozással próbálja ezeket az alapvető szükségleteket biztositani minél több embernek, de ezt az önszabályozást mindegyre megpróbálják ideológiákkal, forradalmakkal, társadalom-mérnökösködéssel megváltoztatni.

Ezt látjuk ma is a Soros által üzemeltetett „nyílt társadalom” alapítványokkal, akik elképesztő erőforrásokat használnak fel propagandára, akik átnevelik az embereket óvodától kezdve az egyetemekig, és a közösségi médiától kezdve a hollywoodi filmiparig: Legyél önálló, független, senkiért ne hozz áldozatot, ne rendeld alá magad közösségeknek, csak a saját szabadságod és önmegvalósításod legyen a célod. Keresd a boldogságod a fogyasztásban. Mindent és mindenkit tolerálj (kivéve azt, aki ellenszegül ennek az agymosásnak), semmilyen közösségi értéket és szabályt ne fogadj el, csak azt tedd, ami neked jó. Ez a neoliberális utópia szinte mindenben ellentmond az említett lelki szükségleteknek, és az eredményt már évek óta láthatjuk az amerikai nagyvárosok utcáin, ahol a szétvert közösségekből (családokból) kihullott emberek a drogokban leltek „menedéket”. Ennek a társadalomromboló folyamatnak csak úgy lehet véget vetni, ha minél többen megértik, átlátják ezt a háttérben zajló átalakítást, és ellenállnak. Bonyolult folyamatok, bonyolult összefüggések, amelyeknek a következményei csak évtizedekkel később látszanak meg, és ráadásul pozitív címkékkel vannak ellátva (tolerancia, esélyegyenlőség, love is love, szociális igazságosság, hátrányos helyzetűek megsegítése, stb.). Ezért legtöbb ember fel sem fogja, hogy mi történt az életével, mitől ment tönkre, mitől boldogtalan, mitől kerül az utcára drogosként. Csak azt látja, hogy gyerekként nincs biztonságban, mert elváltak a szülei. Azt látja, hogy nincsenek barátai. Azt látja, hogy nem tartozik semmilyen közösségbe. Azt látja, hogy a munkahelyén egy kiszolgáltatott rabszolga, és csak akkor értékelik, ha sokat keres, hitelt vesz fel, és költekezik. Nincsenek életcéljai, nem érzi, hogy egy sok ezer éves kultúra és hagyomány része, ami irányt adna neki. A korlátlan szabadságot félelmetes ürességként és magányként éli meg. Semmilyen stabilitás nincs az életében, csak bizonytalanság, céltalanság. Értelmetlen az élete. Leírták ez már sokan, de leírom én is még egyszer, mert csak felismeréssel és ellenállással lehet megállítani ezt az ideológiát.

Sajnos a libsi agymosás már meglátszik a hétköznapokban, gyakran találkoztam utóbbi időben is olyan emberekkel, akik minden témát csak egyedi eseteken keresztül próbálnak látni, és nem képesek a többség érdekeit figyelembe venni, nem is akarnak azzal foglalkozni, azt egyszerűen ignorálják. Ez valamilyen furcsa beidegződés, amit én soha nem értettem. Miért kellene egyedi esetekkel foglalkozni, amikor társadalmi kérdésekről van szó? Hiszen lehetetlen olyan törvényeket és együttélési szabályokat találni, melyek minden esetet lefednek! Ha véletlenszerűen kiválasztasz 10 embert és megkérded, hogy neki mi a legfontosabb problémája, vagy szerinte milyen törvényeket kellene módosítani, hogy jobb legyen az élete, akkor sok egymásnak ellentmondó, ellentétes véleményt fogsz hallani. Ami egyik embernek előny, az a másiknak hátrány. Lehetetlen olyan törvényeket hozni, olyan társadalmat formálni, ami 10 millió embernek jó. De lesznek közös érdekek, közös elvárások, közös normák, melyek alapján igenis lehet a többségnek előnyös szabályokat találni. Ezzel érdemes foglalkozni, sőt csak ezzel érdemes foglalkozni, mert mindenki egyedi problémáját lehetetlen megoldani, de ettől még a többségnek az érdekeit szem előtt lehet tartani. Ezzel foglalkozik a szociológia. Eszerint az ember tevékenységében a társadalmi normákhoz igyekszik alkalmazkodni. E normák hátterében értékek állnak. A társadalom tagjainak többsége egyetért ezekkel a normákkal és értékekkel. A normákat és értékeket a társadalom tagjai gyermekkori szocializációjuk során sajátítják el, „internalizálják”. A normák és az értékek a társadalom kultúrájának alapvető alkotóelemei. A szociológusok hajlamosak arra, hogy feltételezzék, az emberek gazdasági tevékenységében nemcsak a racionális megfontolások, hanem a normakövetés is lényeges szerepet játszik. (Andorkó, Bevezetés a Szociológiába).

Számomra ezek olyan magától érthető, természetes gondolatok, hogy mindig megdöbbenek, mikor a közösségi médiában találkozok individualista vitapartnerekkel. Több módon szoktak érvelni:

• „Te általánosítasz, nincs igazad.” Persze, hogy általánositok, hiszen lehetetlen olyan tényeket megfogalmazni, melyek minden egyedi esetet figyelembe vennének. Ez nem is célom, engem a többségi szabályok érdekelnek, nem a kivételes esetek. Mindenkire érvényes igazság kb. csak annyi létezik, hogy szükségünk van levegőre, ételre, italra, meg hasonlók.
• „Igazad van, de a szomszédom fiának a sógornőjére például ez nem igaz”. Jönnek az ellenpéldákkal. És ez kit érdekel? Mit bizonyit egy ellenpélda? Értelmes emberek felfogják, hogy nincs mindenkire érvényes igazság, tehát vannak ellenpéldák, de ettől még lehet és érdemes általános szabályokat megfogalmazni, melyek a többségre érvényesek. A kivételek csak erősitik a szabályt.
• „Te elfogult vagy, mert a saját életedben átéltél valamit, ami miatt ez a véleményed.” Ez lehet igaz, és lehet nem igaz. Teljesen mindegy, hogy én mit éltem át, attól még lehet véleményem és foglalkozhatok társadalmi kérdésekkel, ha akarok. Ez csak sima személyeskedés, akkor szokott előjönni, mikor a vitapartner nem tud az érveidre semmit mondani, és elkezd veled foglalkozni, téged támadni.
• „Te ezt nem tudhatod, mert személyesen még nem élted át”. Ez az előző érv ellentéte, és ugyanolyan gyakran hallom. Ez is baromság, hiszen bárki lehet egy témában kompetens szakember, ha annak a területnek a kutatója, anélkül, hogy személyesen átélte volna. Egy addiktológus csak akkor foglalkozhat drogosokkal, ha ő is átélte? Egy pszichológus csak akkor foglalkozhat alkoholistákkal, bántalmazottakkal vagy depressziósokkal, ha ő is az? Abszurd gondolat.

Nem sorolom tovább a példákat, de tényleg gyakran találkozok ilyen akadékoskodókkal, akiknek soha semmi nem jó, akik mindenbe belekötnek, ha az ember megpróbál társadalmi kérdésekkel foglalkozni. Már rutinom van abban, hogy felismerjem az ilyeneket, és kerüljem a vitát velük. De ettől függetlenül természetesen kell azzal foglalkozni, hogy mi jó a többségnek, hogyan tudunk olyan megoldásokat találni, melyek a többség boldogulását lehetővé teszik. A felsorolt példákkal ellenérvelőket ignorálni kell, mert ők csak meg akarják akadályozni, hogy bárkinek bármi jó legyen. Ezek általában olyan kisebbségekhez tartoznak, vagy olyan kisebbségek önjelölt jogvédői, akikkel nincs mit kezdeni, mert soha nem tudnak normális életet élni, de nem akarják azt sem, hogy a többség normális életet éljen. Ha nekem nem jó, akkor ne legyen másnak sem jó, ez van mögötte. Ezek csak elvakultan azzal tudnak foglalkozni, aki „hátrányos helyzetű”, akit „sérelem” ért, aki fogyatékos, aki buta és tehetségtelen. A normális többség dögöljön meg, azzal nem szabad foglalkozni, csak az általuk kiválasztott áldozatszerepeket szabad támogatni, és a törvényhozásban is az ő érdekeiket képviselni.

Én meg pontosan fordítva gondolom. Engem nem egyedi esetek meg ellenpéldák érdekelnek, hanem a többség élete. Amivel a politika és szociológia foglalkozik. A társadalmi normák. Például az, hogy száz évvel ezelőtt válás esetén a gyerekek az apjuknál maradtak, és a nő került az utcára. Most meg úgy orvosolták a feministák ezt az igazságtalanságot, hogy egyszerűen megforditották: a férfi kerül az utcára, és megfosztják a gyerekeitől. Itt is megemlítem, hogy vannak persze kivételek, de engem a többség érdekel. Ezen a példán is az látszik, hogy társadalmi folyamatok több évtizeden át változnak, és nagyon gyakran egy ingához hasonlóan egy rossz állapotból átlendülnek egy másik rossz állapotba, ami után ismét elindul egy korrigáló mozgalom, és megpróbáljuk az egyensúlyt megtalálni. Ebben az említett esetben a váltott elhelyezés lenne a középső megoldás, ami ellen természetesen foggal-körömmel harcolnak a feministák, mert az elért női előjogokat nem adják fel egykönnyen. A feminizmus soha nem egyenjogúságról szólt, hanem női előjogok kiharcolásáról.

De az inga nem áll meg, elindult a visszalendülés, bevezették végre nálunk is a váltott elhelyezést. Sajnos nekem túl későn jött a törvénymódosítás, én már elvesztettem a gyerekeimet. 2014-ben már benne volt a váltott elhelyezés a családjogi törvénytervezetben, de utolsó pillanatban kivették belőle, egy Kőrös András nevü szoknyásférfi "szakértő" lobbizása miatt, aki biró volt, és most a HVG-nél dolgozik. Évtizedek kellettek ahhoz, hogy visszaszerezzük az apai jogainkat, és sajnos az én életemben az inga rossz oldalra lendült ki, rossz korszakban éltem. Egy olyan korszakban éltem, ahol az 1968-as forradalom után a túltolt liberalizmus, feminizmus, individualizmus uralkodott és rombolt. Összefoglalhatjuk úgy is, mint Sorosizmus. Soros és a képen látható szoknyás fiacskája, ők mindent megtestesítenek, amiről itt írtam. A közösségellenességet, a társadalmi normalitás elvitatását, az abnormalitás istenítését. Ahogyan Gyuribá mondta: ő nem akar kőkorszakbeli törzsi közösségekben élni, hanem a személyes szabadságát akarja kiélni, és minden embernek ezt lehetővé tenni. Nyílt társadalom mindenki számára, ha akarja, ha nem. Klasszikus társadalom nem is létezik, közösségek nem is léteznek, normalitás nem is létezik, hanem csak sorosisták, akik azt csinálnak, amit akarnak, és ők megmondják, hogy te mit gondoljál, hogyan éljél. Ha nem akarod, akkor cenzúráznak, átnevelnek. Átnevelik a gyerekeidet is az iskolákban, LMBTQ propagandával.

Szóval nekik még a gyerekeimhez is több joguk van, mint nekem. Ők csak kiharcolták az áldozatszerepbe emelt nők számára, hogy szabadon felszámolhassák a családokat, és elrabolhassák a gyerekeket. Az apa meg fizessen tartásdíjat a családja hóhérjának, és szépen becsicskulva látogassa a gyerekeket akkor, mikor az anya megengedi. A kontrollmániás nők álmai megvalósulnak így. A válással irányitást kap a nő a gyerekek fölött és a férje bevételei fölött, amit másképpen nem tudott elérni. Jól kitalált rendszer ez, védik is a feministák. Nem tudunk másképpen harcolni ellene, csak bojkottal. Itt is megjelenik a társadalmi érdek – egyéni érdek ellentéte. Nekem többször próbálták feministák bemagyarázni, hogy a gyerekek érdekében látogassam őket, legyek hétvégi apa. Valóban ez lenne a gyerek érdeke, ha működne ez a megoldás, de nem működik. Ez csak egy alibi a nők lelkiismeretének megnyugtatására: ők felszámolják a családot, könnyelműen kilépnek a házasságból, saját szabadságjoguk és egoizmusuk oltárán, de minden megy tovább, semmilyen következménye nem lesz. Bullshit. Katasztrófa a válások többsége, és semmi nem működik a válás után.

A társadalmi érdek az lenne, hogy szűnjön meg ez a tarthatatlan állapot. Ez csak akkor fog megszűnni, ha mi férfiak nem csicskulunk be, hanem ellenállunk. Nem egyedi esetek számítanak, hanem a többség. Sok százezer férfi bojkottja megváltoztatja a világot. Így indult a feminizmus is, és kiharcolta a nők előjogait. Mi férfiak nem lennénk képesek erre? Dehogynem, csak áldozatot kell hozni. Én biztos vagyok benne, hogy a gyerekeim meg fogják érteni az apajogi harcom értelmét. Ők maguk is kerülni fogják ezt a „megoldást”, hogy elválnak és elveszik a gyerekeik apját. Hiszen átélték saját maguk, apa nélkül nőttek fel, és látják, hogy nem lehet ennyire elfogultan nőpárti lenni, anyapárti lenni, és az apák jogait lábbal tiporni. Egyéni esetekre nincs mindig megoldás, de a többség számára keresni kell a megoldásokat. Sok százezer felszámolt család, sok százezer apátlan gyerek, sok százezer magányosan küszködő férfi megoldást vár a törvényhozóktól

A jelenlegi háborús helyzet is rá kellene ébresszen sok sorosista, individualista, közösségellenes embert, hogy nehéz időkben csak az összefogás működik. A férfi-női szövetség évszázadokig alapfeltétele volt a túlélésnek, a gyerekek felnevelésének. Ezt törölték el a libsik, hogy ne legyen senki mástól függő, hanem önálló. A személyes szabadságodat és egoizmusodat akkor tudod kiélni, ha senkivel nem élsz együtt, nem alkotsz közösséget, családot. Ezzel az utópiával rombolták szét a családokat. De ez az ideológia szembe megy az ember testi-lelki szükségleteivel (ahogyan fentebb írtam) és gazdaságilag is fenntarthatatlan. Kétszer annyi lakást kell építeni, kétszer annyi rezsit fizetni, kétszer annyi autót gyártani és fenntartani, stb. A klíma változásnak és Putyinnak köszönhetően hamarosan rájönnek majd sokan, hogy családban élni gazdaságilag is egy fenntartható életforma, szemben az individualista, önmegvalósító, szingli életmóddal.

És végül pár videó, amiben minden benne van, amiről itt írtam. Amerikai nagyvárosok utcái: Philadelphia, Seattle, Los Angeles.:

https://youtu.be/MhvvxoIgNPg

https://youtu.be/mnKegdMa8ys

https://youtu.be/vc7-w4szWoQ

És ennek ellentéte, az európai közösségi élet, amiben érdemes élni:

https://youtu.be/pMgNQrrj2Kc

Füst Milán: "Amine emlékezete" című novellájáról van szó. Mint minden próza, ez is az olvasó által értelmezhető sokféleképpen. Számomra mégis döbbenetes volt, hogy női szemmel nézve mennyire másképpen fest ez a történet, mint ahogyan én értelmeztem. Sokat elmond az olvasó személyiségéről, világításáról az, hogy hogyan értelmezi ezt a történetet, mit lát meg belőle. És valóban van benne egy férfi-női egymásnak feszülés, ami számomra nem is volt egyértelmű az első olvasás után. Nekem nagyon tetszett az irás, mert egy olyan korszakban játszódik, ami még tele volt szenvedéllyel, titokzatossággal, művészi zsenialitással és kreativitással, legalábbis a mai lapos, közönyös tömegkultúrához képest. Itt olvasható, vagy hallgatható:

https://reader.dia.hu/document/Fust_Milan-Kis_regenyek-75

https://www.youtube.com/watch?v=kWZcWhLOykA&ab_channel=Irodalom

https://www.youtube.com/watch?v=7TC2HNC37LU&ab_channel=Irodalom

A történetben egy magyar földbirtokossal élhetjük át a sors szeszélyeit, hullámvölgyeit. Kicsúszott a kezéből az élete, és értelmetlenné, elviselhetetlenné vált, ezért el is akarja dobni magától. A felesége elhidegült tőle, vagy nem is szerette őt soha, a gyerekét kisajátította. A cselédjei, beosztottjai hanyagok, nem törődnek semmivel. A termés tönkremegy, a gabonatár leég, a biztosító nem fizet, kedvenc csikója megdöglik, és ezek a bajok évek óta csak gyűlnek, sokasodnak, fejére nőnek. Felesége egy önfejű, zárkózott, makacs, akaratos, titokzatosan különc asszony, akivel egyre kevésbé értik meg egymást. Mit tesz ilyen helyzetben egy magyar birtokos? Felutazik Pestre kártyázni, felejteni, menekülni az otthoni kudarc elől. Természetesen veszít, ahogyan ez előre látható, ahogyan ezt ő is érzi és sejti, de mégis kihívja a sorsot maga ellen. Mint valaki, aki nem akarja elhinni, és nem érti, hogy miért ment tönkre az élete, és valamilyen döntést akar kicsikarni a sorstól, hogy ha már tönkrement, akkor ne húzzuk tovább, legyen vége. Ha tényleg ellenem van a sors, akkor hadd lássuk, mit hoz a kártya? Majdnem mindene odalesz, egy vagyont veszít. Félájultan bolyong a városban, nem mer hazautazni, de nincs hová menjen. Végül régi ismerőséhez, Emma madámhoz tér be, azzal a nem titkolt hátsó szándékkal, hogy kér tőle egy kis pénzt, és folytatja a kártyával elkezdett rombolást, öngyilkosságot. Talán azért akar még több adósságot csinálni, hogy a végzetes lépést meg tudja tenni, rá legyen kényszerülve.

De a sors másképpen dönt. Emma madámnál egy titokzatos, gyönyörű nő vacsorázik éppen, aki első pillanattól kezdve teljesen megbabonázza őt. Nagyon érzékeny, csendes, visszafogott, és ebben a világvége hangulatban talán osztozkodnak, talán hasonló a sorsuk és lelki állapotuk. A szerelem, szenvedély és erotika keveredik benne a halálvággyal, Freud Erosz-Thanatosz kettőségét felidézve. A címben szereplő Amine az Ezeregyéjszaka meséinek varázslatos asszonya, és a férfi vakmerően kezd udvarolni neki, minden óvatosságot és udvariaskodást félredobva. Megérzi, hogy a nő is ugyanolyan kiszolgáltatott, kilátástalan, megoldhatatlan helyzetben van, mint ő. Egymásra találnak, együtt töltik az éjszakát. Másnap hajnalban hazaindul családjához, búcsú nélkül, gyáván, nem értve, hogy mi történik vele. A történet végét olvassa el mindenki maga.

Engem visszaröpített Amine emlékezete egy csodálatos múltba. Ahol Kosztolányi Esti Kornélja játszik, vagy Krúdy Szindbádja. Abba a múltba, amikor még volt értéke a kiemelkedő emberi tehetségnek, a művészetnek, és nem egy undoritó egyenlőségre visszanyesett lapos tömeg uralta a társadalmat. Abba a múltba, amikor még nem volt Hitler, Sztálin, nem voltak gázkamrák és tömegpusztító fegyverek. De volt Klimt, Freud, Kafka, Schnitzler, Mahler, volt Bécs-Budapest, volt a Nyugat folyóirat és kávéházi élet. Soha annyi gyönyörű műalkotás nem született, mint abban a korban. Amikor még volt értéke a könyvnek, szónak, versnek, írásnak. Ahogyan Kosztolányi írja a török-magyar nyelvrokonságról: “titokzatos és egzótikus, tőle kaptuk legszebb szavainkat, azokat a szavakat, melyek nélkül boldogtalan volnék. Költő vagyok, a szavak szerelmese, bolondja. Ti adtátok nekünk ezt a szót: gyöngy, és ezt a szót: tükör, és ezt a szót: koporsó. Te gyöngy, mely lelkem tükrében tündökölsz, koporsóm zártáig. Érted-e, ha ezt mondom: gyűrű, gyűszű, búza, bor? Már hogyne értenéd, hiszen ezek a ti szavaitok, s a betű is, az írás is, amelyből élek. Gyűrűm te, gyűszűm te, tápláló búzám, részegítő borom te“.

Van annál szebb, mint egy gyönyörű nő, akit csak egy gyöngyfüzér takar? Füst Milán csodálatosan magunk elé varázsolja azt az estét. A szereplők lelkiállapotát, gondolatait, érzéseit. Annak a kornak a varázslatát. A belső örvénylést, a kavargást, ami mindkét szereplőben látható, és a sors kiszámíthatatlanságat, ami összehozza őket, és még bonyolultabbá, de ugyanakkor gyönyörűvé teszi az életüket. Még érthetetlenebbé, felfoghatatlanabbá, kilátástalanabbá. De egy pillanatra megnyílik egy lehetőség, egy kapu, amin mindketten menekülhetnének, ha a mesék valóra válhatnának. Az Ezeregyéjszaka meséiben minden megtörténhet.

Ezért is döbbentem meg, mikor egy nőismerősöm elolvasta, és egy teljesen más képet irt le a történetről. Idézem, amit a férfi szereplőről irt:

“A főhősünk az én szememben egy értéktelen pasas. Az, hogy a szolgái meglopták és csapnivalók az annak köszönhető, hogy ő is az. A nőt akarja, szerelmes lett belé, majd köszönés nélkül távozik. Miért is? Mert a saját fejében gyártotta az elméleteket. Mert többre tartotta magát attól, hogy egy ledér nőbe beleszeressen, de közben meg vágyta azt a női melegséget amit otthon nem kapott meg. A múltban a magyar dzsentri egy külön fogalom lett. A nemtörődöm, hedonista, elkényeztetett, sokszor alul művelt, élvhajhász. Persze létezett ez más nemzeteknél is, de ennyire alpári módon, nagy tömegben nem tudom, hogy volt-e még ország ahol létezett ez a társadalmi réteg. “

És a feleségről: “Amúgy az asszony nagyon okos. Egyből érezte a férjén, hogy most valami nagy dolog történt. Szavak nélkül. Sokkal kedvesebb figyelmesebb lett, mert mi nők olyanok vagyunk, hogy ha még rossz is akkor is a mienk és ragaszkodunk hozzá (tudom nem mindenki, meg van az a pont amikor kimondjuk, hogy na ebből elég, de abban a korban egyedül maradni, vagy a férj szeretőjének árnyékában élni nem volt jó mulatság). Érdekes nekem ő az egyetlen pozitív karakter. Az asszony bár kemény, de meg van rá az oka. A férje értéktelen, elkényeztetett, lusta. Valószínűleg a megörökölt vagyonból éldegél és egyre rosszabbul.”

Szóval itt beindult a szokásos szapulás: ha nő vagy, akkor szapuld a férfiakat, akik mindent rosszul csinálnak, és mindenért hibásak. Védd a nőket, akik mindig jók, mindent jól csinálnak, és ha mégsem, akkor az is a férfiak miatt van. Számomra ez döbbenetes. Hogyan lehet ennyire egyoldalúan ítélkezni, egyoldalúan látni a férfi-női viszonyt? Én gyakran írok arról, hogy a feminista-balliberális propaganda az utóbbi pár évtizedben teljesen átírta a nők nézeteit, és ezzel az agymosással egy évezredes férfi-női szövetségből egy állandó harcot csinált, ellentétet gerjesztett, egy kutya-macska küzdelmet hozott létre közöttünk. Másképpen nem tudom értelmezni ezt a hozzáállást, ami az említett ismerősömön látszik.

Ahogy mondani szokás: nézzük meg az érem mindkét oldalát. Erre a mai egocentrikus ember nem képes, de a jegyzőkönyv kedvéért, a férfiszereplő védelmében idézek:

A cselédek hanyagságáért nem ő felelős. Ő számon kéri őket keményen, de az emberei nem törődnek vele: “A heremagomat embereim hagyták megfülledni s a magtáram éjjel kigyulladt ettől. Ugyanez a dög hagyta megzsizsikesedni nemrég tavalyi lencsémet.” A csikó halálával kapcsolatban is elővigyázatos volt, hiába: “Mondom a kocsisnak: egy pillanatra nem állsz meg vele, vagy ha megállsz, nem szállasz le a kocsiról. És vigyázol, hogy meg ne hüljön. Itatni meg éppen nem itatsz.” Még fel is pofozza a kocsist, mikor kiderül, hogy az nem tartotta be az utasítást, és emiatt a csikó megdöglik: „egy hatalmas pofont is adok neki. Amire fogta magát, elment. Biztosan az anyjához ment el panaszkodni. Nagy bestia, nagy intrikus volt ugyanis az öregasszony a faluban.” Szóval akkor lássuk csak, miért nem tudja az embereit fegyelmezni? Mert a felesége nem áll mellette, hanem a cselédeket pártolja vele szemben, és a bestia öregasszony intrikus a faluban. Ki az, aki itt irányit, és közben a férfit hibáztatja? A feleség és az öregasszony.

Na de hiába, a feminista nézetben csak a férfi lehet hibás. Ha nem elég kemény, akkor azért hibás, mert hanyag, és ha meg keménykedik szigorúan, akkor meg az a baj, és kikiáltják bántalmazónak. Bármit teszel, ha férfi vagy, akkor te vagy a hibás. A feminista olvasó szerint azért sajátította ki a gyerekeket a feleség, mert féltette a férj durvaságától. Ami természetesen nem igaz, hiszen a nő már a gyerek születése előtt kitalálta, hogy mindenképpen Amádé legyen a gyerek neve, hogy azt tudja mondani neki: “Amádé, kié vagy? Az anyádé”. Ennek semmi köze ahhoz, hogy a férje durva volt-e a gyerekkel, vagy nem, hiszen még meg sem született, és már akkor el volt döntve, hogy az anyáé. “Meg kell itt jegyeznem, hogy legkisebb fiam feleségem akaratos szeszélye folytán kapta már a nevét is. Ő ehhez a fura névhez ragaszkodott s az ember egy gyerekágyas, lázas asszonnyal nem akar vitatkozni. (Láza is volt ugyanis e szülése után.) – Mikor megkereszteltük a fiút, fel kellett mutatnunk még a keresztlevelét is, az ágyába kellett odavinnünk, annyira ragaszkodott e találmányához. Így lett Amádé a legkisebb fiamból” Nem közösen kellene a gyereknek nevet adni? Nem egy akaratos, uralkodó, kontrollmániás nő az ilyen? “Eléggé ismertem már őt akkor is ahhoz, hogy ezt tudjam. Jelentette pedig: hogy csak áldozatnak tekinti ő, tőlem való anyaságát s hogy kizárólag a magáénak tekinti, vagyis eltulajdonítja a gyerekeimet, – s még sok minden egyebet jelentett. Szokta is volt félig tréfás figyelmeztetésképp mondani nekem, ha csak hozzájuk nyúltam is: vigyázat, magántulajdon.”

 Szóval milyen is ez a feleség, akire a feminista olvasó azt mondta, hogy az egyetlen pozitív karakter? Talán támogatja, segíti, férje mellé áll, ahogyan a férfi-női szövetségben kellene? Dehogy. A cselédek pártját fogja, a férjének odaszól, és választ se várva ítélkezik fölötte: “Amilyen a gazda, olyan a cseléd, – mondja nekem szelíden, mikor már elmentek. S azzal nevet egyet s szokása szerint bíráló és baljós hatalomként rögtön visszavonul, nehogy felelhessek neki”

Szerencsétlen férje annyira egyedül maradt a küszködésben, hogy már magáról is elhiszi és mondja: Hanyag vagyok. Addig-addig taszítja el magától a feleség a férjét, amig egy másik nő ágyában köt ki, és hiába jön utána haza, már nem bírja elfelejteni a mesebeli nőt. A feleség csak ekkor kap észbe, de már későn: “S jött a feleség… szeliden nézett a szemembe, – megfogta a kezemet is…– Minek a jóság? – ordítottam fel erre magamban, mint a farkasok. – Minek az annak, Úristen, aki nem akarja? ha már csak hímzett papucsokat akar. Azt add annak, amit akar, – követelődztem.”

Döbbenetes, hogy mennyire másképp látja egy feminista olvasó a történteket. És természetesen nem csak ebben az esetben, hanem mindig, mindenhol. Gustav Flaubert Bovaryné-jét is „újraírtak“ feministák, mert szerintük nem létezhet negatív női szerep, aki az úrhatnámságával, nagyzolásával, sznobságával és hűtlenségével a becsületes, tisztességes, szerető orvos férjét tönkreteszi és csődbe taszítja. Át kellett írni a regényt, úgy, hogy mindenért a férfi legyen hibás. Ebből még filmet is csináltak, nemrég láttam. Flaubert forog a sírjában. A történelmet újrairják, visszaforgatják az időt. Ez már beteges harc, küzdelem, háború a férfiak ellen. Na de a feministáknak mindig igaza van. Még a multban is igazuk kell legyen. Egy nő nem lehet rossz, egy férfi nem lehet jó, ez ki van zárva.

Az Amine emlékezete egyáltalán nem erről szól. Eszembe nem jutott volna férfi-női ellentétek szempontjából elemezni, ha a feminista ismerősöm nem vett volna rá. Vajon megérte?

Gondolom sokan láttátok a Tinder csaló című filmet, de ha nem, akkor itt megnézhető:

https://ok.ru/video/3715941796563

"A modern szerelem veszélyesnek bizonyul az internetes randizás korában, ahol nem minden arany, ami fénylik. A Tinder-csalóként ismert férfi milliókat csalt ki a fiatal nőktől, akiket elcsábított, jelenleg pedig több országban is menekül az igazságszolgáltatás elől. Egyetlen húzás örökre megváltoztathatja az életed. Ez az a tündérmese, amelyből rémálom lett. Kövesd három nő történetét, akik szerint eljött a bosszú ideje."

Szerencsétlen magányos emberek becsapása és anyagi lehúzása régi módszer, létezett ez már száz éve is. Kicsit átalakultak a módszerek és az eszközök az online világban, a csalóknak könnyebb dolga van manapság. Én is megtapasztalom néha, van bőven társkeresési tapasztalatom, de nekem elég könnyű kiszűrni a csalókat. Facebook csoportokban látok néha férfi-bemutatkozásokat is, amik megmosolyogtatnak. Ilyesmi, ehhez hasonlóak:

A nevem Giacomo. Feketeöves karate-mester, többszörös olimpikon. Agysebésznek készültem, de most már startup vállalkozásoknak adok tanácsokat és tőzsdei befektetések szakértője vagyok. Van egy kávézóm New Yorkban, egy villám Toscanaban, egy penthouse lakásom Párizsban. Rafting túravezető is vagyok, síoktató és hegyimentő. Rendszeresen járok operába, színház bérletem van, és kedvenc zeneszerzőm Boccherini. Romantikus filmeket szoktam nézni, és érdekel a spiritualitás, joga, meditáció. Most éppen Dubaiból repülök egy titkos Izraeli kommandós bevetésre, ahol ejtőernyővel fogunk leugrani, és gyakorlatból egy erődöt elfoglalni.

Ehhez persze társulnak Armani-öltönyös, BMW-Mercedes-Ferrari-Lamborghini fotók is, illetve tetkós-izmos-sportos-sármos-pálmafás-tengerpartos-vagánysérós kedvcsináló képek is. Aztán pár levélváltás után megirja a kiszemelt áldozatnak, hogy: Kedves Jolánka Pesterzsébetről, te vagy álmaim nője. Imádlak, szeretlek. Kérlek utalj át kétmilliót, majd megadom. És Jolánka természetesen átutalja.

Nem tudom, mit lehet ilyenekhez hozzáfűzni, ez valamilyen "szimbiózis" a csalók és áldozatok között. Lehet, hogy megérdemlik egymást. A becsapott nőknek legalább volt egy csodás idejük egy csodás pasival, luxus-utazásokkal és szép élményekkel. Sokba kerül, de örök élmény :)

De nem is ezért írok erről a témáról, hanem a 2022.06.13-i Kékfény adásban látottak miatt. A magyar Tinder-swindler a fenti képen látható nő, akit 2 év börtönre ítéltek, mert több társkereső férfit becsapott, kifosztott, szerelmet és házasságot ígérve nekik. Ezen a fotón nem látszik, de az a nő minden dimenzióban kb. 150 cm széles/magas/mély. Jobbról balra, elölről hátra, fentről le. A döbbenet még nagyobb volt, mikor meghallottam, hogy nyolc osztályt végzett. Ez a nő hogyan tudott férfiakat elcsábítani? Hiszen borzalmas! 

Értem én, hogy vannak társadalmi rétegek, ahol még ez is elfogadható… de valahogy mégis elképesztőnek tartom. Milyen sok szerencsétlen magányos férfi lehet, ha még ezt is bevállalják. Itt valamilyen durva aránytalanság alakulhatott ki a férfi-női kereslet-kínálatban, az a gyanúm. Rengeteg olyan nő lehet, aki jól elvan egyedül, nem akar senkivel együtt élni, berendezkedett a szingli életmódra, egyedül neveli gyerekeit, stb. Emiatt ugyancsak rengeteg magányos férfi van, akik viszont nem akarnak egyedül megöregedni, akik nem olvassák a női magazinokat a szingli lét előnyeiről, akik egészséges, normális emberek, és ezért társas életet akarnak élni. De nem jut nekik nő, mert a nők meg inkább egyedül öregednek meg és lesznek olyan nénik, akiket gyakran látni a villamoson saját magukkal társalogni.

Sikeres a femináci-libsi agymosás, sikeresen bebeszélték a nőknek, hogy minden férfi bántalmazó, ha nem fogad szót a nőnek, minden férfi fölösleges, mert a független, önálló, erős nő férfi nélkül is boldog és boldogul, minden férfi csak egy kolonc a nyakadon, akit kerülgetni kell a lakásban. Sok ezer év evolúciót próbálnak felülírni ezzel az agymosással, és rengeteg magányos, boldogtalan ember az eredménye. A femináci agymosásra reagálva kialakult egy ellenmozgalom is, a MGTOW (Férfiak, akik saját útjukat járják), de messze nem annyira elterjedt és sikeres a férfiak körében ez a szingli életre buzdító propaganda. A nőket sikeresen megfertőzték, ezért van ez a döbbenetes aránytalanság, hogy a magyar társkereső piacon egy ilyen víziló is “álomnő” lehet, aki sorozatosan csapja be a férfiakat.

Érdemes Kékfényt nézni, az egyetlen műsor a tévében, ami a valóságról szól. Ajánlom minden társadalomtudománnyal, szociológiával, pszichológiával, politikával, joggal foglalkozó “szakembernek”, akik fentről a Rózsadombról szemlélik a rögös valóságot.

A tolerancia talán soha nem volt ennyire hangsúlyos téma a közbeszédben, a médiában, mint ma. Mindent és mindenkit tolerálni kell, ezt halljuk éjjel-nappal. A szexuális másságot, a világnézeti és politikai különbségeket, az idegen kultúrákat, mentalitásokat, identitásokat. Mégis azt látom, hogy még soha nem volt olyan korszak, amiben ennyire intoleránsak lettünk volna társunkkal szemben, ha párkapcsolati problémákról van szó. Kétharmados a válási arány, és a válóperek 72%-át nők kezdeményezik, ezért első sorban őket akarom megszólítani az alábbiakban, de férfiakra is érvényes természetesen. Én egyre gyakrabban találkozom olyan nőkkel, akik teljes "magátólérthetőséggel" kritizálnak mindent, amit férfiak csinálnak, gondolnak, éreznek. Valamilyen magas lóról néznek le ránk, és megmondják, hogy milyenek legyünk - ne legyünk. Változzunk meg. Igy nem vagyunk elég jók a nőknek. Arrogáns módon tekintenek ránk, lenézően, gúnyolódva. Egy férfi még erre sem képes, egy férfi ilyen meg olyan, semmirekellő, fölösleges, kolonc, stb. Döbbenetes, hogy a feminizmus mellékhatásaként hová jutottunk el a férfi-női szövetség helyett. Szapulás, ócsárolás, megalázás. Nulla tolerancia a férfias viselkedéssel szemben. Az amugy is "toxikus", mérgező. Ki kell herélni minket, át kell alakitani minket, be kell törni és idomitani minket. Ha meg sikerült, akkor unalmassá válik a kasztrált férfi, hiszen nincs benne semmi izgalmas, olyan mint egy nő. Ehhez csak gratulálni lehet a feministáknak.

Sokat beszélgettem mostanában elvált nőkkel, akiket társkeresőkön ismertem meg. Alaptéma természetesen, hogy „miért váltál el”? Rengeteg ilyen történetet ismertem meg. A férjem megcsalt, elhanyagolt, felelőtlenül viselkedett, iszik, bántott, stb. Tehát elhagytam. Ez a logikus következtetés, más alternatíván el sem gondolkodnak. A mai emberek számára ez egy ok-okozat összefüggés, elkerülhetetlen következmény. Vannak hibái, amit már nem akarok tolerálni, ezért elhagyom. Sokszor meggondolatlanul, zsigeri indulatból adják be a válópereket. Ezért van a bíróságon is békítő tárgyalás, és 3 hónap előirt gondolkodási idő, hogy ne az irracionális indulat érvényesüljön, hanem a racionalitás. Hiába, mégis 20-25 ezren döntenek évente a válás mellett. Egyértelmű, hogy vannak menthetetlen, rossz kapcsolatok, ha egyik fél egyáltalán nem akar már együttműködni a házasság megmentésében, nem megy el családterápiára, vagy van már új társa, akivel együtt él. De számomra elképzelhetetlen, hogy a házasságok kétharmada ebbe a kategóriába tartozna. Tíz százalék alatt lehet a menthetetlen párkapcsolatok aránya. Családterápiás szakemberek szerint a válások 90%-a elkerülhető lenne, ha a felek időben hozzájuk fordulnának.

De nem teszik meg. Szemellenzős, elvakult módon, egyirányú utcát látnak csak, ami a válásba vezet. Pedig minden problémának van több megoldási lehetősége. Csak hát nincs tolerancia, kitartás, türelem, kompromisszumkészség. Van annál több harciasság, gyűlölet, egoizmus, butaság és kapzsiság. Nem értem a válópereket kezdeményezőket. Logikusan, racionálisan végig gondolva: ha valakihez hozzámentél, és gyereket vállaltál, akkor az nem lehet olyan rossz választás. Ismered a hibáit, és neked is vannak hibáid. Ki látott már tökéletes embert? Van persze egy határ, ami fölött már nem lehet és nem is kell a társadnak a hibáit elfogadd. A kérdés csak az, hogy hol van ez a határ. Mindenkinél máshol, tiszta sor. Csak van ebben a médiának is felelőssége. Naponta jelennek meg cikkek „mérgező kapcsolatok”-ról, amelyekből csak menekülni lehet. A toleranciahatár egyre lennebb kerül. Nem csak hogy elfogadott lett a gyakori válás, hanem normalitás, kétharmados többség. Nem azt kell megmagyarázni, hogy miért váltál el, hanem azt, hogy miért nem? Hol marad a gyerekek igénye és joga apára, anyára, ép családra?

Apa és anya inkább bevállalnak egy szörnyű válópert, ami anyagi katasztrófa, ami lelki katasztrófa mindenkinek, főleg a gyereknek. Bevállalják a kockázatot, hogy a válás után nem találnak jobb társat, és minden még csak sokkal nehezebb lesz. Csak meg kell nézni, hogy kik vannak a társkereső piacon 40 felett. Léha, alkoholista, szoknyapecér, lelkibeteg, perverz, anyuka pici fia, stb. Konkrét példa, tegnap beszélgettem egy háromgyerekes anyukával, akit társkeresőn ismertem meg több mint egy éve, és facebookon végig néztem a katasztrofális válásukat, a sárdobálást, a háborút. Ő közben persze próbált volna már új társat találni… volt egy férfi, akiről kiderült, hogy skizofrén, a másik akivel ismerkedett, meg borderline szindrómás. Ilyen a választék… ehhez képest a volt férje jobb választásnak tűnik. Megcsalta őt egy munkahelyi ismeretséggel. Elhanyagolta a családját. Iszik is néha. Ez legalábbis az anya elmondása. Lehet akár igaz is. De nem lett volna jobb azon dolgozni, hogy helyrehozzák a problémákat, és együtt maradjon a család? Három gyerekük van. Akik most elhanyagoltak, hányódnak, néha itt, néha ott, egyik szülő sem ér rá foglalkozni velük, mert háborúzni kell egymással. Megbocsájthatta volna a megcsalást? Igen. Elgondolkodhatott volna azon, hogy miért csalta meg a férje, mit tett ő vagy nem tett ezért? Igen. Elgondolkodhatott volna azon, hogy a férje miért tölt sok időt távol a családjától, mit tett ő vagy nem tett ezért? Igen. Elfogadhatta volna a férje hibáit, és figyelembe vehette volna, hogy ő sem tökéletes? Igen. Amennyire én ismerem az esetüket, nem történt semmi megbocsájthatatlan dolog kettőjük között. Csak ha a médiában sugallt „jobb a válás” irányt követjük, akkor érthető a válásuk. Esetükben senki nem járt jobban a válással, és az exférje a hibáival együtt is jobb választás lett volna, mint azok a férfiak, akikkel a válás óta megismerkedett. Ez csak egy példa a sok közül, de rengeteg ilyen példát láttam már, és keveset, amely a válás mellett szólna.

„A válás a második legnagyobb stresszhatás, ami egy embert érhet – az első a házastárs halála. Legmélyebb emberi kapcsolataink felbomlását nem lehet könnyedén átvészelni. A házasságba született gyerek érdeke és vágya is egyértelműen az, hogy a szülei együtt maradjanak, még némi konfliktusok és veszekedések árán is. Egy kutatás értelmében a válások kevesebb, mint 10%-a (más kutatások szerint alig 3%-a) vet véget erősen konfliktusos házasságnak. Ám az esetek túlnyomó többségében a válással csak a házasság ér véget, a konfliktus nem, az ugyanolyan hevesen – ha nem hevesebben – tombol tovább a gyerekelhelyezés, láthatás, tartásdíj, stb. kérdések miatt. A válások csak kis százaléka van valóban a gyerekek hasznára. (Minden kutatás arról számol be, hogy az intakt családban felnövő gyerekek jobban teljesítenek az iskolában, kevésbé válnak bűncselekmény elkövetőivé, később kezdik el a szexuális életüket, szorosabban kötődnek a szüleikhez, jobb általános testi és lelki egészségi állapotnak örvendenek, kevésbé esnek erőszakos bűncselekmények áldozatául, kevésbé fenyegeti őket a szegénység veszélye.) Az esetek túlnyomó többségében a válás okaként a felek a „boldogtalanságot” jelölik meg. Sok ember ugyanis nem veszi tudomásul, hogy egy rossz házasság is javulhat, ha időt és energiát szánnak rá. Az idő már önmagában is javító tényező, a permanens boldogtalanság rendkívül ritka. Egy kutatás arról számol be, hogy azoknak a házaspároknak a 86%-a, akik eljutottak a válás elhatározásáig, ám mégis együtt maradtak, öt éven belül jelentős javulásról számoltak be és jóval boldogabbnak érezték magukat.” https://ferfiakklubja.hu/fk_magazin/a_ferfi_utja/a_jo_valas_mitosza

Ranschburg Jenő mondta egyszer, hogy egy rossz házasságnál valóban jobb egy jó válás, ugyanakkor ő olyat még nem látott. Én sem. De sajnos láttam és átéltem két válást, aminek következményeként öt gyerek nő fel félárván, és magányosan élnek azóta is az érintett egykori házastársak, kevés eséllyel újrakezdésre.

Keresem a patriarchátust

Keresem, mert naponta erről hallok a médiában. Az elnyomott, kizsákmányolt, hátrányos helyzetű nőkről, akik a férfiuralom áldozatai. Vajon hol vannak az uralkodó, pöffeszkedő, elnyomó férfiak? Nézzük utána.

Esetleg ők azok, akik utakat, házakat, metrót, középületeket építenek, vagy a villany-gáz-vízvezetékeket építik ki? Napi 8-10 órát gürcölnek fagyban és tűző napon, lapátolják a sódert, keverik a betont, vakolnak, bontanak, kiráztatják az agyukat légkalapáccsal? Nőt még nem láttam építkezésen dolgozni. De nem is nagyon kellemes munka…én próbáltam pár napig, nem kívánom senkinek. Minden nap összetörten, mocskosan, kimerülten mész haza, ha nem estél le egy állványról, vagy nem dőlt rád egy téglafal. A súlyos munkahelyi balesetek itt történnek, és férfiak az áldozatok.

De keressünk csak tovább. Hol találunk még sok férfit? Mondjuk a tűzoltóságnál? Éjjel-nappal ügyelet, bármikor ugrani kell, ha hívnak. Bemenni égő házakba, ahol robbanó gázpalack viszi le a fejed, vagy rádzuhan az égő tető. De ha nem tüzet oltani visznek, akkor is álom-meló: szétroncsolt hullákat kell kivágni a mindennapos autó baleseteknél. Vagy veszélyes vegyszereket és mérgező gázokat hatástalanítani, ha üzemi baleset történik, vagy felborul egy kamion. Nem igazán életbiztositás tűzoltónak lenni.

Apropó kamion: a kamion-sofőrök is szinte kizárólagosan férfiak. Éjjel nappal úton lenni, órákat várni a határon sorban állva, ahol egy szűk kabinba vagy zárva… magánélet nincs, a főnök siettet, a fizetés gyenge. Ha egy pillanatig nem figyelsz, akkor balesetben halsz meg. Állandó stressz, egészségkárosodás garantált. Igazán szuper munka. Kéthetente akár láthatod a családodat is pár órára, aztán irány az autópálya. Ott éled le az életedet. Vajon miért nem vonzó ez a munka nők számára?

A kukásautót is férfiak vezetik. Hátul meg két szerencsétlen ugrál egész nap fel-meg-le, és emelgeti a 10-20 kilós kukákat. Büdös, koszos munka. Viszont legalább kevés a fizetés, és a társadalom által megbecsült pozíció, ugye? Hiszen férfiak végzik, és ahogyan tudjuk: a férfiaknak jó dolguk van a patriarchátusban. Ők uralkodnak, mindenhol nekik van jobb dolguk. De valahogyan mégsem a kukásoknál találom meg ezt a gonosz patriarchátust… Nézzük tovább.

Esetleg a rendőrségnél? Itt is a férfiak vannak többségben. Lehúzhatsz itt is 40 évet, ha nem lőnek le, nem nyomnak egy kést a hátadba, nem robbant fel valamilyen őrült. Illetve nem 40 évet, mert ez a kedvezmény csak nőknek jár. De ez hogy lehet, hiszen patriarchátus van, nem? Én nem értem… De ez a rendőr-munka is biztosan hatalmi pozíció, azért vannak itt is férfiak… nap mint nap kínlódhatnak tolvajokkal, rablógyilkosokkal, csalókkal, akik szembeköpik, lekurvaanyázzák őket. Állandó életveszély és stressz. Iszonyatos testi-lelki megterhelés, nem csoda, hogy sokan nem bírjak, és öngyilkosok lesznek. De hát csak férfiak, ágyútöltelék, parasztáldozat.

Na, és a parasztok? Milyen a mezőgazdaságban dolgozni? Ezt is férfiak csinálják. Látástól vakulásig. Ráz a traktor, bőg a marha, rúg a ló, lapátold a ganyét. Figyelj oda, mert a cséplőgép bedarál. Itt is rengeteg baleset történik, életveszélyes, fárasztó, kíméletlen munka. Kint vagy hidegben, melegben, esőben, hóban. Nem is jönnek ide az irodai kisasszonyok az istállóba, de nem ám! Vajon hogy lehet ez is hatalmi pozíció? És ha az, akkor miért nem rohamozzák meg a nők az istállókat?

Nem értem. De menjünk tovább. Esetleg a bányászok között kell keresni a patriarchátust? Hiszen itt is csak férfiak vannak! De nem, ez sem lehet. Életveszélyes, nehéz munka, sokan odavesznek vagy tüdő-szilikózisban meghalnak 10 év után. Persze csak jó esetben, mert akár rád is omolhat a bánya, és akkor gyorsan vége.

De ha nem akarsz bányász lenni, akkor elmehetsz katonának is. Az életed adni a hazáért, szép dolog, ugye? De valahogy itt sem tolonganak nők… Ha nincs háború, akkor is milyen jó lehet a katasztrófavédelem: árvíz, földrengés, vagy bármilyen természeti katasztrófa esetén kivezényelnek, hogy kockáztasd az életedet, és ments meg másokat. Életveszély, és abszolút kiszolgáltatott, alárendelt pozíció. Mégsem patriarchátus? Nem akarom tovább részletezni, de a vágóhidakon is férfiak dolgoznak, ahol bokáig vérben állsz,  meg a vízszerelő szakmában is, ahol naponta merülsz alá eldugult vécékben. Vagy említsem még az autószerelőket, esetleg kohómunkásokat? Ezek mind olyan szakmák, ami nélkül nem működne a hétköznapi életünk. Ahol sokan dolgoznak, főleg férfiak. De egyik sem leányálom…

Vajon hol vannak akkor a hatalmaskodó, elnyomó férfiak? Úgy látszik, rossz helyeken kerestünk mostanig. Pedig a férfiak nagy többsége pont ilyen rosszul fizetett, veszélyes, fárasztó, egészségkárosító szakmákban dolgozik. Na de van pár százalék cégvezető, bankigazgató, főorvos, politikus is, aki férfi. Miattuk van a patriarchátus! Ők uralnak mindent és mindenkit! De pontosan hogyan? Hogyan érint engem, hogy pl. Csányi Sándor az OTP igazgatója és leggazdagabb ember az országban? Nem tudom, leginkább sehogyan. Nem kapom olcsóbban az OTP hitelt, azért mert ő férfi, és én is. Vagy milyen előnyöm van abból, ha egy korházigazgató férfi? Nem kerülök várólistára? Nem hinném… Na de Orbán Viktor, a feministák réme, ő igazán hatalmi pozícióban van, nem? Igen, valóban. És volt valaha ebből előnye a férfiaknak? Egyetlen példát sem tudok felhozni erre. Inkább fordítva: Orbán alatt vezették be a nők nyugdíj-kedvezményét, a GYES-es kismamákat támogató intézkedéseket, óvoda és bölcsőde helyek létesítését, ami ugyancsak az anyáknak és gyerekeiknek segít, stb.

Akkor hogy is van ez, kedves Patent egyesület, és NANE? Ti mindenhol elnyomó patriarchátust láttok, de a valóság az, hogy a férfiak kilencvenvalahány százaléka rosszul fizetett, életveszélyes, egészségkárosító munkahelyeken dolgozik, teljesen kiszolgáltatott helyzetben, nulla hatalommal. Az a pár százalék férfi jelenti a patriarchátust, aki vezető pozícióban van? Ezt akarjátok elhitetni a sok százezer szerencsétlen építőmunkással, tűzoltóval, rendőrrel, kamionossal, bányásszal, mezőgazdásszal, katonával, autószerelővel? Elég abszurd gondolat. Ti akarjátok kvótákkal kierőszakolni, hogy a nők száma emelkedjen olyan szakmákban, mint pl. informatikus. De miért nem akarjátok emelni a nők számát olyan szakmákban is, amit itt felsoroltam? Például, akik a trágyát lapátolják az istállóban? Ez lenne igazi egyenlőség, nem?

Elképesztően álszent és igazságtalan az a kettős mérce, amit a feministák alkalmaznak. Az áldozatszerepet kisajátitva követelőznek, vádaskodnak, hőbörögnek, és semmibe veszik a tényeket, hogy a legnehezebb, legveszélyesebb, legkárosabb munkákat férfiak kénytelenek elvégezni. A nők számára csak a vonzó szakmákban követelik a kvótát. Miközben semmilyen korlátozás nincs, bárki szabadon választhat bármilyen szakmát. Ennek ellenére vannak aránytalanságok, bizonyos szakterületen a férfiak vannak előnyben/hátrányban, más területeken meg nők. De teljesen értelmetlen és kivitelezhetetlen, hogy kvótákkal kierőszakolják azt, hogy minden cégnél, minden pozicióban, minden szakmában 50-50% legyen az arány. Vannak adottságok, melyek alkalmasabbá tesznek valakit egy bizonyos pozicio betöltésére, vannak érdeklődési körök, tehetségek, képességek. Nem vagyunk egyformák. Bizonyos szakmák iránt soha nem lesz ugyanannyi érdeklődés női oldalon, mint férfi oldalon, és forditva. Káros és értelmetlen ezt a fajta egyenlőséget kierőszakolni, ez egy ideológiailag motivált káros társadalom-mérnökösködés.

Viszont van egy terület, amit régóta nők uralnak, és ez a legfontosabb „szakma”: a család. A férfiak számára nincs fontosabb, mint a családjuk, a gyerekeik, és teljesen kiszolgáltatott helyzetbe kerülünk, amint megházasodunk és gyereket vállalunk. Ugyanis a feministák kiharcolták, hogy a válóperekben nők kapják meg a gyerekeket, a tartásdíjat, a közös vagyon felét, és a „gyerekek érdekében” még a saját ingatlanából is utcára kerülhet egy férfi, ha nem úgy táncol, ahogy a felesége diktálja, és válóperre kerül sor. Ez a fenyegetettség jelenti a valódi uralmat, a nők uralmát, hiszen egyetlen férfi sem akarja a családját elveszíteni, mert ez a legfontosabb a férfiak számára. Ezért dolgozunk, építünk házat, fizetünk hitelt, hogy a családunknak jó legyen. Ezt nem akarjuk elveszíteni, pedig a családjogi kiszolgáltatott helyzetünk miatt ez egy valós veszély. Közben meg tovább követelőznek a feministák, és tovább akarják tolni a női előjogokat. A balliberális-feminista világnézet terjedése miatt már kétharmados a válási arány, és 72%-ban nők kezdeményezik a válópert. Próbáld ma egy nőnek azt mondani, hogy: kompromisszum, szelídség, alázat, önfeláldozás, lemondás a teljes önmegvalósításról és szabadságról: ki fog röhögni. Pedig családban élni ezt is jelenti. Családapaként nekem ezek magától értendő fogalmak, számomra ez soha nem volt kérdéses, természetesen saját magamra érvényes első sorban, de a nőktől is ez lenne elvárható, csak hát ez számukra elfogadhatatlan. Ki van akkor itt hatalmi pozícióban?

Keresem a patriarchátust, de nem találom. A hajléktalanok többsége férfi, az öngyilkosok többsége férfi, a férfiak átlag életkora 10 évvel alacsonyabb, mint a nőké. Látok sokmillió férfit, aki semmilyen megbecsülést, elismerést, tiszteletet nem kap, de naponta felkel és végzi a pocsék munkáját, teszi a kötelességét, panasz és zokszó nélkül, miközben el kell viselje, hogy feministák kikiáltották őt gonosz elnyomó, hatalmaskodó szörnyeteggé, csak azért, mert férfi. Védekezni nem mer már senki, mert a feminizmus ugye alapból egy olyan jó dolog, ami ellen nem szabad felszólalni, mert akkor azonnal kirúgnak, kiközösítenek, tönkretesznek, lehülyéznek és nőgyűlölőnek neveznek. Az „elnyomó patriarchátus” elméletnek iszonyatosan káros hatásai vannak a férfi-női szövetségre. Kapcsolatromboló, társadalomromboló, paranoid, ellenségeskedést és békétlenséget szító tévedés. A társadalmi hierarchia nem hatalmi elnyomáson alapul, hanem kompetencián. Az kerül feljebb a társadalomban, aki kompetensebb, intelligensebb, kreatívabb, tehetségesebb, talpraesettebb, ügyesebb, jobb képességei vannak. A társadalmi hierarchiát nem férfiak uralják, ez egy feministák által kitalált hazugság, ami annyira elterjedt, hogy már megkérdőjelezni sem lehet. Kevesen vannak, akik mégis megteszik, akik mernek gondolkodni, és felszólalni ellene.

Borzalmas hatásai vannak a patriarchátus-hazugságnak. A férfiakat frusztrálja, mert kollektiv bűnössé teszi őket, bárhogyan is viselkednek, és a nőkkel meg elhiteti, hogy harcolniuk kell a férfiak ellen, másképpen nem tudnak érvényesülni. Szövetség helyett háború, párkapcsolat helyett válás. Bizalom helyett paranoid gyanakvás és gyanusitgatás, hogy "hátrányban vagyok, mert nő vagyok". Szeretet helyett összeesküvés-elmélet, hogy a férfiak el akarják nyomni a nőket. Nem, kedves feministák. Mi szeretjük a nőket, és nem hátrányos helyzetben akarjuk látni őket, hanem egyenrangú társként. Hagyjátok már végre abba a hazugságok terjesztését.  

U.I.: csak érdekességként megemlitem, hogy a nők "termelik" ki azokat a patriarchális viselkedésü férfiakat, akik ellen harcolnak:

https://www.facebook.com/drjordanpeterson/videos/1023667775170414

Ma volt egy jó kis "párbeszédem" egy erdélyi nőjogi aktivistával, aki újságíró és politikus is. Szokásos vége lett, törölte a kommentjeimet és engem is letiltott. Ezért fontos, hogy férfiak ne hagyják elhallgattatni magukat, ha feminizmusról van szó. Teljesen elképednek és hisztérikusan reagálnak a feministák, ha bármilyen ellenvéleményt mer valaki megfogalmazni. Annyira meg vannak győződve az igazukról és kizárólagos, elvitathatatlan véleményükről, hogy ellentmondást nem tűrnek, bármilyen konstruktív és jóindulatú is lenne a férfiak hozzászólása. Véleménydiktatura van, párbeszéd nincs, és ez nem a férfiakon múlik, ahogy ez az alábbi példa is mutatja. Ezeknek a világmegváltó, társadalomátalakitó mozgalmaknak közös jellemzője, hogy nem tűrnek meg ellenvéleményt. Sztálin elvtárs is sokmillió embert kivégeztetett, mert nem akartak beállni a sorba. Én teljesen természetesnek tartom, hogy a túltolt feminizmusra kialakul ellenreakcióként egy férfijogi ellenmozgalom, kialakulnak ellenvélemények, és megkérdőjelezzük a feministák korlátlan, véget nem érő követelőzésének jogosultságát. Ezt el kell viseljétek kedves feminácik, bármennyire fájó is lenne! Letiltás és cenzúra nem megoldás, muszáj lesz párbeszédet folytassatok a férfiakkal, mert egymás nélkül nem tudunk meglenni.

Egy olyan újságcikk kapcsán születtek a kommentek, amelyben az Erdélyi nők elnyomásáról és jogairól volt szó:

Én: Székelyföldön még valóban gyakoribb a férfiak fölényeskedése. Szegények nem tudják, hogy nyugatról hamarosan érkezik majd hozzájuk is az "egyenlőség". Nyugateurópában és itt Budapesten már abszolút nőhatalom van a családjogban, válás esetén apaként csak egy jogfosztott pénzkiadó automata leszel. A munkahelyemen hivatalosan ki van adva a kvótaparancs: nőket kell felvenni és előreléptetni. Az óvodákban, iskolákban, egyetemeken nőket előnybe hozó feltételek alakultak ki. Már legtöbb területen hátrányba kerültek a férfiak. Éljen a túltolt feminizmus, éljen Elena elvtársnő!

Feminista: Hagyjuk ezeket a közhelyeket. A műhelyben is elhangzott, hogy minden ideológiának van vadhajtása, s minket nem az anarko-feminizmusnak a túltolt férfiellenessége motivál, hanem a mérsékelt feminizmusnak a nyugodt és esélyegyenlőségteremtő ereje. Amire Székelyföldön igenis szükség van. Pontosan az ilyen túlzó, szűklátókörű és szubjektív meglátások, vélemények miatt gyengül az emancipáció, holott kizárólag azok az élhető társadalmak a világon, ahol az emancipáció adta szabadsággal élni tudnak a nők. De esetleg elolvashatta volna a cikket, s érdemben arra reagálhatott volna, hiszen itt most egészen pontosan a székelyföldi nők közéleti szerepvállalásáról van szó. De persze mindig sokkal egyszerűbb a személyes frusztrációkkal teletömni a kommentszekciót, mint érdemben reagálni egy legitim felvetésre.

Én:  Elolvastam a cikket, és egyetértettem abban, hogy Székelyföldön még más a helyzet női jogok szempontjából. Gyerekkoromban ott éltem, és sok barátom van ott, gyakran látogatok oda. Nem igazán értem, hogyan tudtam "teletömni a kommentszekciót" egy hozzászólással, de úgy gondolom, hogy teljesen jogos leírni, hogy a férfiak oldaláról hogyan néz ki a harmadik hullámos feminizmus által előirt "egyenlőség". Szűklátókörű, szubjektív meglátás? Valóban saját tapasztalat alapján írtam le azt, amit egy férfi ma a nyugati társadalmakban megtapasztal. Mint ahogyan F. R. is saját tapasztalataiból kiindulva írta le véleményét. Mindannyian ezt tesszük, és ezekből áll össze a közvélemény. Egyik sem legitimebb, mint másik. Csak hát ugye el kell hallgattatni az ellenvéleményeket, mert azok csakis nőgyűlölő frusztrált férfiaktól származhatnak... ez a feminista narratíva.

Feminista: Jó, ha egyetért abban, hogy Székelyföldön sok a behoznivaló ebben a tekintetben, akkor nem értem mit riogat itt azzal egy olyan cikk kapcsán, ami a székelyföldi nők közéleti szerepvállalásáról szól, hogy az ön szubjektív meglátása alapján milyen borzasztó az, hogy nőket kell felvenni, nőket is el kell vezető pozíciókban fogadni. Istenem, ezt a szörnyűséget tényleg hogy lehet ép ésszel kibírni:) Pontosan hogy a saját frusztációjával tömi tele az oldalamon a kommentszekciót, mert azzal a legitim felvetéssel kapcsolatosan, hogy a székelyföldi nők a saját helyzetüket mérlegeljék közéleti szempontból, ön azonnal a férfiak úgynevezett jogfosztásáról kezd el beszélni, s mindezt...Budapestről. Ugye felfogja, hogy Háromszékről nézve ez a felvetése milyen abszurd? Szóval kommentelt itt egy jót a kommentelés kedvéért, hogy elmondja a székely atyafiaknak, ne hagyják a nőket a fejükre nőni, mert úgy járhatnak, mint a nyugatiak. Ezen kívül ugye más célja nem volt?:)

Én: Nem volt olyan célom, hogy a "székely atyafiak ne hagyják a nőket a fejükre nőni". Ezt megakadályozni senki nem tudja, ez meg fog történni. A legtöbb társadalmi átalakulás és folyamat, ami nyugateurópában megvalósult, az némi késéssel Erdélyben is megjelent. Én ezt elég jól nyomon tudom követni, mert 12 évet éltem Sepsiszentgyörgyön, 12 évet éltem Bécsben, és most Budapestről figyelem ezeket a folyamatokat. Szóval nincs ilyen célom, hogy bármit megakadályozzak, mert nem lehet. De elmondhatom azt, amit megtapasztalok, és azt szeretném, hogy egy pillanatig gondolkodjon el minden nő, aki "egyenlőségért" küzd, azon is, hogy valóban egyenlőség lesz-e a vége a feminizmusnak. Hogyan lehet objektív módon megállapítani az egyenlőséget? Az teljesen kizárt és elképzelhetetlen, hogy bizonyos területeken már a férfiak kerültek hátrányos helyzetbe? Hogyan tudjuk összemérni azt, hogy pl. a családjogban nők vannak előnyben, de mondjuk a fizetéseknél hátrányban? Ezek szerintem mind legitim kérdések ezzel a témával kapcsolatban, amiről lehetne beszélni, csak azért nem alakul ki semmilyen párbeszéd, mert ha egy férfi ezt felveti, akkor azonnal lehurrogják és diszkreditálják azzal, hogy "frusztrált, nőgyűlölő". Picivel több nyitottság és párbeszédkészség nem ártana szerintem a feministák részéről sem.

Idáig a párbeszéd az erdélyi politikusnővel, amiről csak annyit lehet mondani, hogy "feminista tempó". De időközben Novák Katalin államtitkár is jelentkezett egy új törvénnyel, és beigazolta azt, amiről itt irtam: tovább bővitik és erősitik a feministák által kiharcolt előjogokat, szó sincs egyenlőségről. A váltott elhelyezés bevezetése helyett tovább erősitik a tartásdij-rabszolga rendszert, amiben 90%-ban elveszik az apáktól a gyerekeiket. Novák Katalinnal még 2015-ben, a válásom idején leveleztem a váltott elhelyezés bevezetéséről, és nyitottnak tűnt a témában, ezek szerint teljesen indokolatlanul. Levelének utolsó mondatában igéretet tett arra, hogy esetleg felülvizsgálják a jelenlegi szabályozást. Üres igéret volt, Novák Katalin is ellenkező irányba tett most lépéseket. Feminista tempó, nálunk is.

Idézek a levelezésből:

Tisztelt Államtitkár!

Utóbbi időben Ön többször szerepelt a médiában és fellépett a családok megerősítése mellett. Ezért fordulok Önhöz, fel szeretném hívni a figyelmét egy olyan problémára, amit a jelenlegi családjogi törvények okoznak: a válások magas számára. Jelenleg a házasságok 61% végződik válással és közel 90%-ban nők adják be a válópert. Egyre több olyan esetről olvashatunk, ahol az anyáknak automatikusan megítélt gyerekfelügyelet-tartásdíj-felevagyon miatt könnyelműen felszámolják a családot, hiszen semmi kockázatuk nincs, a családjogi törvény és a bírói gyakorlat is nekik kedvez és az apák vannak hátrányos helyzetben a válások nagy részében.
Kérem Önt, hogy tegyen meg mindent a válások csökkenése érdekében: fontolják meg a családjogi törvény módosítását, hogy Magyarországon is kövessük azt az európai gyakorlatot, hogy alapesetben 50-50%-os, közös gyerekfelügyeleti jogot ítélnek meg. Így elkerülhető lenne rengeteg tartásdíj vita, és az anyák által elkövetett zsarolás, a gyerekek apák ellen fordítása, stb. Saját magam is átéltem ezt (csatoltam egy fotót a volt családomról), és biztos vagyok benne, hogy a közös gyerekfelügyelet bevezetésével azonnal felére csökkenne a válások száma.

Összhangban az Alaptörvény L cikkének 1. és 3. bekezdésével, valamint a 2011. évi családok védelméről szóló törvény rendelkezéseivel, különös tekintettel az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 2079 2015. számú október 2. napján kelt, szülők egyenlőségéről szóló határozatára ezúton arra kérjük Önt, tegyen határozott és célirányos lépéseket az Országgyűlésben arra, hogy a szülők válása után az osztott szülői felügyeletet (váltott elhelyezést)a bíróságok alapszabályként alkalmazzák, az Magyarországon mielőbb kerüljön bevezetésre.

Az alábbi HVG cikkben további érveket felsoroltak. Remélem, hogy Önnek lesz pár perce, hogy elolvassa.
A válni készülő házaspárok úgysem képesek együttműködni, ezért felesleges lett volna nálunk is bevezetni a gyerekek közös szülői felügyeletét az új Ptk.-val – erre az elkeserítő megállapításra jutottak a törvényhozók. Így inkább kivették a törvényből a szétbútorozó szülők egyenlőségét erőltető intézményt, miközben más uniós országok sorra vezetik azt be. Szülőségből kitúrt apák, a felelősséggel egyedül küszködő anyák meséltek a hvg.hu-nak pro és kontra, miért (nem) megy a közösködés – még akkor se, ha ez a gyerekek érdeke.
http://hvg.hu/itthon/20131112_kozos_felugyeleti_jog

 Válaszuk:

Tárgy: szülői felügyeletre vonatkozó családjogi szabályozás

Tisztelt Uram!

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma illetékességből az Igazságügyi Minisztériumnak továbbította a közös szülői felügyelettel kapcsolatos megkeresését. Levelében olyan irányú jogszabály módosítást javasol, miszerint a szülők válása esetén a gyermek felett a szülők minden esetben továbbra is közösen gyakorolnák a szülői felügyeleti jogot. 

A Ptk. 2014. március 15-én lépett hatályba. A Ptk. családjogi normákról rendelkező Negyedik Könyve a Rokonság című részben szól a szülői felügyelet szabályairól. A Ptk. 4:164. §-a főszabályként tartalmazza a szülői felügyeleti jog közös gyakorlását. „A szülői felügyeletet a szülők – megállapodásuk vagy a gyámhatóság vagy a bíróság eltérő rendelkezése hiányában – közösen gyakorolják akkor is, ha már nem élnek együtt.” Ez a főszabály a különélő szülők esetén is érvényesül, ami azt jelenti, hogy a szülői felügyelet „magánügy” marad, a szülők a felügyeleti jogaik gyakorlását olyan módon rendezik, olyan rendszert és életvitelt alakítanak ki a gyermekük számára, amilyet jónak látnak. A lényeg csupán az, hogy ebben – kifejezetten vagy hallgatólag – mindketten egyetértsenek. Amennyiben a szülők a különválásukat követően is együtt tudnak működni gyermekük gondozásában, nevelésében, vagyonának kezelésében, törvényes képviseletében, akkor ezt minden további nélkül megtehetik.

Változás a korábbi családjogi szabályozáshoz képest, hogy a szülői felügyeletre irányuló együttes szülői kérelem esetén a bíróságnak nem kell a gyermeket egyik vagy másik szülőnél elhelyezni ahhoz, hogy a közös szülői felügyeletről döntést hozzon. Nem kell egyik szülőt sem kijelölnie, aki a közös szülői felügyelet deklarálása mellett ténylegesen a szülői felügyeleti jogok összességét gyakorolja. Így lehetőség van arra, hogy a különélő szülők azonos intenzitással vegyenek részt gyermekük gondozásában, nevelésében, akár a gyermek „váltott” elhelyezését eredményezően is.

Abban az esetben, ha a különélő szülők a szülői felügyelet közös gyakorlásában vagy az azzal kapcsolatos jogok és kötelezettségek gyakorlásában nem tudnak megállapodni, a szülői felügyelet rendezéséről a bíróság dönt. A bíróság kérelemre, vagy a gyermek érdekében hivatalból jár el. A bíróság döntése során azt mérlegeli, hogy a gyermek testi, szellemi és erkölcsi fejlődése hogyan biztosítható a legkedvezőbben. A bíróság döntésének tartalma a következő lehet: a szülői felügyeleti jog teljes körű gyakorlását az egyik szülőnek adja.

Természetesen annak nincs akadálya, hogy hosszabb távon figyelemmel kísérjük a családjogi szabályozás gyakorlati tapasztalatait, illetve megvizsgáljuk azt, hogy milyen hatékonyan biztosítja a Ptk. szabályozása a gyermek érdekét, illetve a szülők jogait.

Az online világ rohamos terjedésével ellepték a közéletet a hobbipszichológusok, önjelölt life-coachok, motivációs-trénerek, csakra-karma szakértők, és hasonló sarlatánok, akik egysoros bölcsességeket terjesztenek a közösségi médiában és jó pénzért elképesztő rombolást végeznek az áldozataik lelkivilágában.

Csak hogy pár példát említsek: a „Hogyan érd el azt, amit akarsz?” nárcisztikus önimádókat kitermelő Szabó Péter: https://www.youtube.com/watch?v=OvUPphaVnMs&ab_channel=Szab%C3%B3P%C3%A9ter

Vagy megélhetési nőilélek-megértő és „Női Önbizalomedző”  Marozsák Szabolcs:

https://www.facebook.com/onbizalomedzo/

Tömegek próbálják meglovagolni ezt az üzleti lehetőséget, mert még nagyobb tömegeknek igénye van rá. Az 1968-as libsi forradalom óta nincsenek ép családok és közösségek, nem rendezett körülmények között nőnek fel az emberek, hanem tévelyegnek és kinlódnak az életben, keresik a boldogságot. Ezért terjedt el mindenféle meditáció, jóga, alternativ gyógymód és vallás. A sok hisztériás libsi nem is tudja, hogy milyen rendezett körülmények között élni. De érzik, hogy boldogtalanok, stresszesek, kiegyensúlyozatlanok. Ezért járnak mindenféle terápiára és jógára. "Lelki béke, jöjj el már végre, nem érek rá egész nap!" Az elcseszett életüket és kaotikus lelkivilágukat próbálják mindenféle gyógymóddal rendberakni, persze hiába. De ez már életmóddá válik náluk, és jó üzlet a sarlatánoknak.

Régóta látom már ezeknek az életmód tanácsadóknak az egyre inkább elterjedő marhaságait, és most jutottam el oda, hogy írjak erről a jelenségről. Nem véletlenül, mivel facebookon ma is távdiagnózissal megállapították ismeretlen nagyokosok, hogy én mit csinálok rosszul az életben, és hogyan kellene megváltozzak. Sokadszorra történt ez már meg, ha az ember bármilyen fórumon hozzászól bármilyen témához, azonnal ott teremnek ezek a bölcsességgel bőven ellátott Coelho-tanitványok, és kioktatnak engem. Közhelyeket ismételgetnek, rámvetítenek mindenféle sablonos viselkedési mintákat, diagnosztizálnak, ítélkeznek felettem. Teljesen ismeretlenül, miközben fogalmuk sincsen semmiről velem kapcsolatban. Ezt a sok hülye nagyokost az említett sarlatánok termelték ki. Még csak észre sem veszik magukat, hogy mennyire nevetséges és buta dolog másokat ismeretlenül kioktatni. Csakis őket minősiti ez a magatartás. Engem még mindig meg tudnak döbbenteni, hogy ennyire sötétek. Facebook profilokon is egyre gyakrabban látom, hogy milyen sokan vannak, akik valamilyen tanácsot adnak, tanfolyamot tartanak, csoportos tréningeket, jógát, meditációt, és azt ígérik, hogy jó pénzért megoldják minden problémádat. Semmilyen képzésük nincs erre, semmihez nem értenek. Pont azért kezdenek ilyen tevékenységbe, mert nincs szakmájuk, nincs munkájuk, és ezért próbálnak megélni mások „segítéséből”. Összegyűjtik az online elérhető életbölcsességeket, és továbbadják a náluk még butábbaknak.

Több bajom van ezzel. Egyrészt: a pszichológia egy szakma, amit el kell sajátítani, mielőtt valaki ilyen tevékenységbe kezd. A sarlatánok komoly károkat okozhatnak a hozzá nem értő tanfolyamokkal és terápiával. Iszonyatosan terjed a nárcizmus, az egoizmus, azoknak az embereknek az aránya, akiknek a lelkibeteg viselkedését megerősítették a motivációs tanácsadók, trénerek. Bárki, bármilyen engedély nélkül lehet lelki tanácsadó, tréner, oktató. Komoly pénzeket lehet leakasztani a szerencsétlen tévelygő, lelkibeteg áldozatokról, akik ráadásul egyre többen vannak, a libsik által szétvert családok miatt. Ezek a sarlatánok természetesen azt fogják tanácsolni a „pácienseknek”, amit azok hallani akarnak: te mindig mindent jól csináltál, csak a környezeted hibázott. Vagy: te meg kell változzál, és kövesd ezt az XY bölcsességet. Primitív receptek, primitív emberektől, primitív embereknek. Borzalmas. Minden pszichológusnak felfordul a gyomra, ha ilyent lát.

És látni lehet bőven ilyen eseteket. Én át is éltem, első válásom esetében megírtam az önjelölt „mediátorok” rombolását ebben az írásban: https://geiger.blog.hu/2018/03/08/csaladrombolo_kozpontok

Második válásom is hasonló volt ilyen szempontból. Kedves exem hirtelen felindulásból elköltözött anyóshoz, anélkül, hogy családterápiával kísérletet tehettünk volna a békülésre. Aztán járt ő „pszichológushoz”, hogy felépítse önmagát, de ezzel csak végleg megpecsételte családunk sorsát. Egy komoly pszichológus soha nem vállalna el párkapcsolati problémák esetén egyedi terápiát, csak közöset, ahol mindkét fél jelen van. Ugyanis ha külön-külön mennek el terápiára, akkor mindig az történik, hogy egyik fél elmondja csak saját szemszögéből a sérelmeit, és a másik fél nézőpontja nem kerül megemlítésre. Mit tud tenni a pszichológus? Megerősíti az egyik fél egyoldalú álláspontját. Megerősíti, hogy mindenben neki volt igaza. Ez történt második válásom esetében is.

Azt már leírtam, hogy exemnek milyen válóokai voltak, a „Kiscsillag hozzászol” bejegyzésemben. Ő csak ezekkel képes foglalkozni, ezeket képes látni. Ezeket erősitette meg önmagában, az utóbbi egy évben, mialatt „felépítette önmagát”. Kiderült ez a leveléből is, amit nemrég küldött. Az, hogy nekem milyen problémáim voltak a kapcsolatunkkal, az őt soha egy pillanatig sem érdekelte. Az, hogy az ő viselkedése hogyan befolyásolta a kapcsolatunkat, az számára soha nem volt téma. Hiszen ő tökéletes, és csak én csináltam mindent rosszul, én vagyok a gonosztevő. Hiába is írnám le, hogy miért járult ő is hozzá a vitáinkhoz, miért nem mertem vállalni a házasságot vele, nem érdekli őt.

Mégis megteszem, hátha egyszer majd elolvassa. Vagy legalább a gyerekeink, akiket másfél éve nem láttam. Tehát: mit jelent számomra az együttélés? Egy párkapcsolatban a közös élettel kapcsolatos elképzeléseid egy része valósul meg, mondjuk 50-60-70-80%, de nem 100%. Ez felnőtt, értelmes, reális önismerettel rendelkező emberek számára egyértelmű. Nem kell mindig ragaszkodni az igazadhoz, az elképzelésedhez. Erre ő meg azt mondta, hogy tönkremegy lelkileg, mert nem minden úgy történik, ahogy elképzelte. Ez azt jelenti, hogy csak egy papucsférj mellett tudna úgy élni, hogy nem megy tönkre lelkileg.

Konkrét példák:

1. gyereknevelés. Ezzel kapcsolatban csak az ő elképzelései valósulhattak meg. Bármikor megpróbáltam másképpen nevelni, mint ő, azonnal konfliktus lett belőle. Egy évben egyszer kiabálós vita is, ami után ő mindig fogta magát és elment anyóshoz a gyerekekkel. Aztán én kellett kiengeszteljem, hazahívjam. Egy idő után feladtam azt, hogy én is nevelhessem a gyerekeket. Ő teljesen kisajátította ezt a területet. Én csak „bébiszitter” lehettem, aki foglalkozik a gyerekekkel, gondozza őket, de csak úgy, ahogyan anya megengedi. Ez egy közös terület kellett volna maradjon, de az anyai ösztön ugye mindent felülir. Abból is látszik a gyerekek kisajátitása, ahogyan elrabolta őket: semmilyen válás utáni megegyezésre nem volt hajlandó, pedig több megoldást felajánlottam neki, hogy valamilyen módon a gyerekek apja maradhassak. Válaszra sem méltatott. Számára egyértelmű volt, hogy akaratom ellenére elköltöztetheti a gyerekeket 250 km távolságra, és semmibe veszi a szülői jogaimat. Semmibe veszi a gyerekek jogát is, hogy apjuk legyen. Ez mind nem számit, hiszen a gyerek az övé, ő szülte, ő neveli, ő dönt a sorsáról. Az a döbbenetes, hogy az ilyen rablóanyák még csak nem is érzékelik, hogy mennyire abszurd és elfogadhatatlan a viselkedésük.
2. közös tulajdon, közös kiadások. Ezzel kapcsolatban is döbbenetes egoizmust és kisajátítást tapasztaltam, ami vitákhoz vezetett. Miután összeköltöztünk és született egy lányunk, kifizettem az exem lakáshitelét. Az akkoriban kb. a lakás értékének felelt meg, tehát gyakorlatilag én vettem neki a lakást. Semmit nem kértem cserébe, mert úgy gondoltam, hogy amúgy is közös a vagyonunk. Közösek a gyerekek, közös a jövőnk, tehát mindegy, hogy kinek a nevén van a lakás. De aztán az idő teltével kiderült, hogy ő ezt egyáltalán nem igy gondolja. Én bármit fizettem ki, az mégis az övé lett. Ez történt az autóval is, amit közösen vettünk. Az ő neve volt beírva a forgalmiba, ezért ő úgy gondolta, hogy az övé. Az mindegy, hogy felét én fizettem. Mikor négy év házimunka és gyereknevelés (illetve jobban mondva gyerekfelügyelet) után vissza akartam menni dolgozni, akkor kiderült, hogy az autóval nem járhatok be munkába, mert az az övé. Döbbenetes volt számomra ez a mindenre kiterjedő kisajátítás, a közös életünk kisajátítása. Kifizettem a lakását, és az öt év alatt, amig együtt éltünk, annak a jövedelméből még egy lakás árát gyűjtötte össze. És tényleg elhitette magával, hogy ő mindent egyedül, nélkülem ért el, ezért minden az övé, és nem közös! Hogy lehet egy ilyen emberrel házasságot vállalni, ami közös vagyon keletkezését jelenti? Ahogyan közeledett a tervezett házasságunk időpontja, 2019.8.17, egyre durvábban kezdett látszani ez a mindenre kiterjedő kisajátító magatartás részéről. Nem mertem vállalni. Ő meg pár hónappal később elköltözött.

Ezeket a kérdéseket kellett volna megbeszéljük egy közös családterápián. Nyíltan őszintén, felnőtt, érett emberként. Erre nem került sor, ehelyett őt a különköltözés után egy sarlatán mindenben megerősítette, és engem megtettek bűnbaknak minden problémánkért, ami a váláshoz vezetett.

Vajon mikor fogják felelősségre vonni ezeket a hamis pszichológusokat, terapeutákat, mediátorokat, trénereket, oktatókat? Hány család fog még tönkre menni miattuk? Hány embert fognak téves terápiával és tanácsokkal berekeszteni a saját személyiségvonásbeli hibáik ketrecébe, ami által életük végéig boldogtalanok és magányosak lesznek? Elég elkeserítő a helyzet, és csak tovább romlik.

 "Úgy nagy általánosságban nincs mit kezdeni egy nővel, aki analízisben van. Az Én újraépítésének örve alatt a pszichoanalitikusok lényegében botrányosan lerombolják az emberi lényt. Ártatlanság, nagyvonalúság, tisztaság... mind gyorsan összemorzsolódik durva kezeik között. A vastagon túlfizetett, nagyhangú, pöffeszkedően ostoba pszichoanalitikusok véglegesen kiirtják az úgynevezett pácienseikből a szeretni tudás képességét, legyen szó testi vagy lelki szerelemről; valójában az emberiség ellenségeiként tekinthetünk rájuk. A pszichoanalízis a szánalmas egoizmus iskolájaként a lehető legnagyobb cinizmussal támad neki a kicsit lökött ifjú lányoknak, hogy őrjöngően egocentrikus, ellenszenves kurvát csináljon belőlük, akik méltán fakasztanak undort az emberben.
Soha semmilyen körülmények között nem szabad megbízni egy olyan nőben, aki korábban már egy pszichoanalitikus kezébe került. Kicsinyesség, végletes önzés, ostoba gőg, az erkölcsi érzék tökéletes
hiánya, a szeretni tudásra való krónikus képtelenség: íme, ez egy „analízisen átesett nő" kimerítő portréja."