Társadalom, politika, család

Geiger

Erika, Drága!

Szeretem a nőket, nem is tudnám elképzelni az életemet nélkülük. Izgalmas, vonzó, érdekes minden, amit ők adnak az életünkhöz. A boldogság nélkületek elképzelhetetlen, kedves nők. Nagyon széles skálán mozognak azok a nők, akik az életemben mostanig hozzám kapcsolódtak. Voltak bölcsészlányok, orvostan hallgatók és orvosnők, jogászok, egyetemi oktatók, tanárnők, pszichológusok, újságírónők. Szőkék, barnák, szépek, csinosak, csintalanok. Nem bánom egyiket sem, mindegyik sok örömöt hozott az életembe (aki meg bánatot, azt amúgy is elfelejtjük).

De néha akad egy-egy nőstény, aki rácáfol arra, hogy minden nőt szeretni lehet és kell. Szerencsére ritkán találkozok ilyenekkel. A közösségi médiában inkább látok ilyeneket, harcias balliberális feministák, akik egy bulldog kutya kitartásával, eszelősségével és butaságával harapdálják a körülöttük levő világot. De személyesen alig találkozok ilyenekkel. Most mégis volt szerencsém egy ilyen példánnyal eltölteni egy hétvégét. Leírom, miket művelt, mert tanulságos.

Szóval Erika. Nagybetűs PEDAGÓGUS. Sajnos nem tanárnő, hanem PEDAGÓGUS. Mi a különbség? Egy tanárnő neveli, tanítja a gyerekeket, felnőtt viselkedési mintát ad át, kapcsolódik a gyerekekhez, a személyiségét adja ahhoz, hogy a gyerekek jobb emberek legyenek és szocializálódjanak. A PEDAGÓGUS viszont irányit, dirigál, fegyelmez, fentről tekint mindenre és mindenkire. Tereli a gyerekeket, mint a juhot. Ő mindig mindent jobban tud, és rendet kell tartson, mert másképp a gyerekek és a körülötte levő emberek csak téblábolnak. Nem tesz különbséget az irányitandó  gyerekek és a felnőttek között, akik közelébe kerülnek. Annyira hozzászokott, hogy a gyerekeket dirigálni kell, hogy észre sem veszi, hogy mindig mindenhol mindenkit irányitani akar.

Konkrétan ez következőképp nézett ki. Négyen készültünk egy hétvégére sízni, két baráti pár. Erika azonnal hozzálátott megszervezni mindent. Utazás, szállás, síbérlet, stb. Még a hóesést is megrendelte. Aztán kiderült, hogy nem kell szállást lefoglalni, mert az unokatesómék Mariborban laknak, ahová készültünk, és tudnak adni vendégszobát nekünk. Hangsúlyoztam, hogy csak szállás, és nem vendéglátás, tehát vinnünk kell hálózsákot, és az ellátásunkról magunk kell gondoskodjunk. Illetve azt is, hogy csak péntek este 22:30-kor tudnak fogadni, mert előtte dolgoznak.

Ez valahogy elkerülte Erika elvtársnő figyelmét, mert ő tűkön ült, nem tudta kivárni, hogy pénteken elinduljunk munka után. Bőven elég lett volna 5-kor indulni, mert 3 és fél óra az út, és még úgy is maradt volna idő egy Maribori városnézésre, és vacsorára, mulatásra. Nem, el kell indulni előbb, hiszen Erika pénteken 2-kor végez, és indulni akar, be van sózva. Tehát vegyek ki szabadnapot. Ez volt a direktíva, kiadta parancsba a hősnő. Tehát kivettem. De ez nem volt elég, még azt is megírta, hogy menjek ki Angyalföldre, illetve Káposztásmegyerre, mert a többiek ott laknak. Cipeljem át a városon a sífelszerelésemet, bakancsot, hálózsákot, mindent. Na, ezt már nem vállaltam, hiszen Budaörsön élek, és útba esek Maribor felé, vegyenek csak fel engem itt.

Tudtam amúgy, hogy a 2 órai indulásból semmi nem lesz. Erika csak ugráltat másokat, de ő maga késik… ismerem a fajtáját. Nehogy ő kelljen várjon másra egy pillanatot is, mert az világvége. Mások viszont nyugodtan várhatnak rá, az nem gond. Szóval 4 körül telefonáltak, hogy elindultak, legyek kész. Illetve vegyek valamilyen ajándékot a szállásadó unokatesómnak. Én meg válaszoltam, hogy viszek egy bort, vegyenek ők ajándékot. Erika ugráltat, én meg nem ugrok. Ideértek 5 körül. Bepakoltam a csomagjaimat az autóba, indultunk. Erika affektálva mondta, hogy Úristen, nekem ilyen régi sífelszerelésem van? És ezt a hétvége alatt minden alkalommal megismételte, mikor beraktam illetve kivettem a síléceket a tetőboxból. Kedves, ugye?

9 körül értünk Mariborba. Én úgy gondoltam, hogy a központban leparkolunk, lesz egy kis városnézés, és beülünk valahová vacsorázni. De nem, ez így Erikának és párjának, aki vezetett, túl egyszerű lett volna. Ők nem szeretik követni a GPS utasításait, ezért kóvályogtunk a külvárosban egy darabig. Őket ne irányítsa senki, még a GPS sem. Nagy nehezen bekeveredtünk a belvárosba. Sétáltunk egy kicsit, de Erika drágám rohant előre, városnézésről szó sem lehetett. Pedig én ismerem a várost, szívesen megmutattam volna a látnivalókat. Nem, az kizárt, hogy Erika valakit kövessen. Ő vezet. Mindig és mindenhol. Vendéglőbe meg nem akartak beülni, mert ők a szálláson akarnak vacsorázni. Hoztak kolbászt. Még egyszer elmondtam, hogy 22:30-ig nem lehet menni a szállásra, mert az unokatesómék dolgoznak addig. Hiába, Erika rohant. Végül nagyjából semmit nem tudtunk megnézni a városból, és nem tudtunk sehová beülni vacsorázni, mert Erikának más tervei voltak. Beültünk az autóba és vártunk. Hallgattuk Erika méltatlankodását, hogy „Hol maradnak már?”.

Végül pontosan 22:30-kor jöttek az unokatesómék és kimentünk a házukba. Nagyon kedvesen fogadtak, mindenünk megvolt, ami kellett. Előkerült a pálinka, és a kolbász, amit Erikáék kínálgattak, pedig elmondtam többször, hogy vegetáriánus a házigazda és családja. Vacsora után jött a következő Erika-téma: mikor keljünk fel? Mert nekik megvan a reggeli ritmusuk, szokásaik, és ők nem tudnak eltérni ettől. Ne keljünk korán… kell egy óra a készülődésre nekik… de a sílift bérletet ki kell használni, ne menjünk későn sem, mert csak 4-ig lehet sízni. Oké, Úrnő, legyen meg a te akaratod. Mi majd mind alkalmazkodunk, a házigazda és családja is majd akkor kel fel, mikor mondod.

Végül másnap 9 körül keltek csak fel, és majdnem 10-kor indultunk, 11-re értünk a sípályára. Megvettem a napijegyet, ami utólag kiderült, hogy hiba volt, mert Erika Úrnővel egyeztetni kellett volna. Van ugyanis 4 órás jegy is, ő azt vette (2 eurót megspórolt), ezért pampogott, hogy ő csak 15:30-ig fog sízni, én meg 4-ig, tehát fél órát várni kell ránk. Mondjuk beülhet addig is egy Hütte-be, ez is a sízéshez tartozik… de az ő idegrendszere nem bírja el, ha valakire várni kell.

A két pár külön sízett, mert Erika párja kezdő volt. Szegényt egész nap oktatta Erika sízésre, igazi PEDAGÓGUSI magatartással. Dirigálta, ugráltatta. Tedd ide - tedd oda. Hozd ide, vidd oda. Sajnáltam szegény pasit. Amúgy elég gyorsan megtanult sízni. Szóval külön síztünk, és külön ültünk be Hütte-be is meginni egy forralt bort. Erika persze a nap végén hajtogatta, hogy az a Hütte sokkal jobb, amit ők találtak, az a világ legjobb Hütteje. A hó kevés volt, a pályák elég pocsékok. Mindegy, kezdőknek jó volt.

Az unokatesómék felajánlották, hogy vacsorával várnak. Én szerettem volna Mariborban beülni vacsorázni, és nem igénybe venni az ők ajánlatát, mert tudom, hogy nemrég építkeztek, és jelenleg szűkösen élnek. Erikát ez persze nem érdekelte, ő nem ül be vendéglőbe, inkább legyen vacsora a szálláson. Az lett. Az ilyen embereknek nulla az empátiája, és nem érzékelik, hogy nem illik mindig mindent elfogadni, amit valaki udvariasságból felajánl. Végül jól sikerült a közös vacsora, jó hangulatban telt az este.

Utána kezdődött elölről a reggeli felkeléssel és indulással kapcsolatos mizéria. Erika nem akar korán kelni, de most előbb akar kiérni a sípályára, nem úgy mint tegnap. Ezért ő nem akar reggel összepakolni, hanem sízés után még jöjjünk vissza a szállásra, mielőtt visszaindulnánk Budapestre. Próbáltam megértetni vele, hogy nem akarom a vendéglátó teljes hétvégéjét igénybe venni, nekik is pihenni kell. Épp elég, hogy két éjszaka ingyen szállást adtak és még vacsorát, reggelit is készítettek nekünk. Tehát reggel pakoljunk be mindent az autóba és sízés után már induljunk haza, ne menjünk még egyszer a szállásra. Erika sehogy nem akarta ezt megérteni. A végén azt kellett mondjam neki, hogy sajnálom, ebben most én döntök, és így lesz. Láttam már, hogy a pofátlansága végtelen, és nem ért a szép szóból. Teljesen elvörösödött erre, ilyent úgy látszik hogy egész életében nem élt még meg. Valaki ellent mert mondani neki!! Majdnem agyvérzést kapott...

Aztán eltelt a második nap is sízéssel. Utána még beültünk abba a Hüttébe, amiról Erika áradozott, ami ugyan semmivel nem volt jobb, de legalább jó sokat kellett oda gyalogolni. A pasiját elküldte, hogy hozza oda az autót. Szegény pasi már ki volt merülve a két nap „síoktatás” miatt, ami nettó fegyencgyarmati bánásmód volt Erika részéről. Alig bírt elmenni az autóért a szerencsétlen.

Szóval ez volt a hévége Erika drágám PEDAGÓGUSI uralma alatt. Hazafelé az autóban mindenkitől bekérette a fotókat és videókat, és órákig csodálta magát azokon. Egó, egó, egó. Én vagyok a világ közepe, akit mindenkinek csodálni kell. Minden körülöttem forog, mindenki körülöttem kell tipegjen és kiszolgáljon. Hálát adok Istennek, hogy kibírtam vele a hétvégét, és soha többé nem kell találkozzam vele.

Amúgy meg kialakult egy rutinom az ilyen hülyékkel szemben, mert mindazok ellenére, amiket leírtam, mégis jól éreztem magam. Jót mulattam az unokatesómmal, ez volt a lényeg. Erika meg kínlódjon élete végéig, szerencsére nekem semmi közöm hozzá. Ja, és még azt is büszkén mesélte, hogy miatta összeveszett két férfi egy tánccsoportban, és az egyik ezért távozott is a közösségből, pedig ő volt a közösség vezetője. Sikerült ott is békétlenséget és vitát gerjeszteni, tönkretenni másokat.

Erika Drága, menj a pitába! Keress magadnak egy világot, amit arra teremtettek, hogy az ilyen proli-paraszt pofátlan hülyepicsák ugráltassák a körülöttük élő szerencsétleneket. Az én világom nem a te világod, más bolygón élünk.

Homo impulsus

kepernyokep_2024-01-07_200352.png

Nemrég megismertem egy társasjáték esten egy ADHD-s lányt. Játék közben beszélgettünk, és elmondta, hogy tanárnő akart lenni, de a pálya-alkalmassági vizsgán nem engedték át, mert ADHDs. 40 éves, férjet keres, munkát keres. Szeretné, ha rendeződne az élete, mert akkor a betegsége sem annyira uralkodik el rajta. Én persze azonnal jelentkeztem, hogy segítek neki ebben 😊. Amúgy alig tűnt fel, hogy nem átlagos a személyisége, tulajdonképpen első látásra alig látszik rajta. És egy csinos, magas, vékony nő, nagyon hasonlít a második exemre. Aztán további beszélgetések során gyorsan kiderült, hogy miért van ő egyedül 40 éves korában, és miért nem volt még párkapcsolata. Amint elkezdtem bókolni neki, és érzelmekről beszélni, azonnal leblokkolt. Elég durván felszólított, hogy ne színészkedjek, ne játsszam meg magam, neki ne írjak ilyeneket, mert letilt… pedig semmi különöst nem írtam, csak a szokásos udvarlás volt, ami minden normális nőnél működik. Szóval nekem úgy tűnik, hogy az ADHD nem csak figyelemzavar, hanem az autizmust is érinti valahogy. Mindenesetre az, akinek kellemetlen érzelmekről beszéni, az inkább autista és nem alkalmas egy átlagos párkapcsolatra.

Nem tudom, hány év kell még elteljen ahhoz, hogy a lelkibetegségek, személyiségi zavarok, és szellemi hiányosságok teljes tárát megismerjem. Írtam már régebben is, hogy a társkeresés 40 fölött tulajdonképpen pszichológusok számára egy érdekes terep, mert a keresés közben végig lapozhatják a pszichológiai betegségek nagykönyvét, és minden eset leírásra találnak valakit. Nekem volt már szerencsém jópár bipoláris nőhöz (ez gyakori), volt már depressziós és skizofrén, de még agorafobiás is, és mindig találok újat. És úgy tűnik, hogy azok mellett, akinek öröklött, biológiai oka van a betegségre, egyre több a környezet által kiváltott személyiségzavar. Van pl. a „beautiful princess disorder” vagy „princess syndrome”, ami a közösségi média által kiváltott nárcisztikus betegség. Az állandó szelfizés és like-vadászat függőség. Szociológusok, pszichológusok már foglalkoznak ezzel a témával, mert az internet és fogyasztói társadalom teljesen megváltoztatta az utóbbi évtizedekben azt a környezetet, amiben élünk, azokat a hatásokat, amik a környezetünkből érnek minket.

 Tényleg el kell gondolkodni azon, hogy miért van ennyi kapcsolatképtelen, szingli ember, miért van ilyen sok személyiségzavar, személyiségtorzulás, viselkedészavar. Még soha nem volt ilyen könnyű kommunikálni egymással, bárhol-bármikor, és mégis magányosak vagyunk. Még soha nem volt ilyen magas életszínvonal és jólét, és mégis boldogtalanok vagyunk. A látszatok világában élünk. Az önbecsapás világában élünk. A kiszámíthatatlan, gyors változások világában élünk, ahol nincs biztonság. Egzisztenciális félelmek vannak, széthullt családok, vagdalkozó emberek, akik fel sem fogják, mi történik velük. Csak a jelen pillanatában élnek, képtelenek tervezni, bármiért felelősséget vállalni, egyáltalán látni a döntéseik következményeit. Az, ami egy adott pillanatban jónak tűnik a pillanatnyi igényeik kielégítésére, azt választják. Mint egy gyerek. Tényleg alig látok felnőtteket, akik hosszú távon képesek tervezni, felelősséget vállalni, és kitartóan dolgozni a célok érdekében. Látok viszont sok homo impulsust, aki ösztönösen, zsigerből döntve cselekszik, és nem foglalkozik azzal, hogy jó döntéseket hozott-e. Nem érdekli az, hogy mások mit mondanak, milyen visszajelzéseket adnak. Nem érdekli a döntései eredménye. Nem tanul a hibáiból, hiszen tökéletesnek gondolja magát. Ő mindent mindig jól csinált. Mert az egyetlen szempont, amit figyelembe kell vegyen: a saját igényei. Senki és semmi más nem érdekli.

Azt hiszem, azért jutottam el ide a töprengésben, mert mostanában is tanulságos dolgok történtek a második exemmel kapcsolatban. Kezdem lassan látni, hogy mit-miért csinál. Nagyon nehéz nekem megérteni a viselkedését, mert teljesen irracionálisnak tűnik. Csak ha figyelembe veszem ezt az ADHDs, impulzív viselkedést, akkor tudom megérteni. Ez az ADHDs lány, akit említettem, segített abban, hogy jobban megértsem az exem viselkedését. Régebben is sokszor feltűnt, hogy sok mindenbe belekezd, félbehagyja. Hogy beszélgetés közben is csapong témák között. Gyakran hadar, nem következetesen beszél. Teljesen váratlanul, felelőtlenül, meggondolatlanul hoz egymásnak ellentmondó döntéseket, és ő maga sem tudja, miért. Csak azért, mert az akkor, abban a helyzetben jónak tűnt. De hogy hosszú távon mi lesz a következménye? Azon nem gondolkodik. Homo impulsus. Csak egy példa: a Covid után volt egy kormányzati intézkedés, hogy gyereket nevelő szülők a személyi jövedelemadóból visszaigényelhettek 809.000 Ft-ot. Ezt a kedvezményt mindkét szülő megkaphatta, és az exem jelentkezett is akkor nálam, hogy vegyük igénybe. Ehhez közös lakcím kellett volna, és azt írta nekem, hogy feljönnek vidékről, és bejelentkeznek újra az én lakcímemre, hogy megkapjuk az adóvisszatéritést. Én örültem, hogy találkozhatok velük, legalább a lakcímátírás miatt. Aztán valami miatt meggondolta magát. Mégsem. Buktuk a 2 x 809.000 Ft-ot. Ki tudja, miért?  

Most legutóbb azt a vádat kaptam meg tőle, hogy én soha nem beszélem meg vele a döntéseimet, csak kész helyzet elé állítom. Hmmm… Én úgy emlékszem, hogy ő volt az, aki 5 év együttélés után egyszer csak úgy döntött: elköltözik. Nem velem beszélte meg a döntését, hanem a húgával. Engem kész helyzet elé állított, semmit nem tudtam tenni, csak elbúcsúzni a gyerekeimtől, erre volt 10 percem. Aztán 4 évig nem láttam őket. Én már a legelején próbáltam kompromisszumokat keresni, megoldásokat javasolni. Semmit nem fogadott el. Próbáltam felhívni a figyelmét a döntésének a hosszútávú következményeire is, de nem érdekelte. Aztán 4 év után belátta ő is, hogy zsákutcába ment bele, mert Komlón nincs munka, nincs jó iskola, nincs jövő. Visszaköltöztek Budapestre. Ezáltal adódott egy új lehetőség: a co-parenting. Ő nem akar párkapcsolatban élni velem, de szeretné, hogy a gyerekeknek apja maradjak, tehát ez lenne a megoldás. Ennek érdekében kerestem eladó lakást a közelükben, hogy megvalósítható legyen. A gyerekek is örültek, hogy minden nap találkozhatnak majd velem, hiszen a szomszéd házban fogok lakni. Még az exem is segített lakást keresni, ő is megnézett pár eladó lakást a közelben. A hétvégéket meg nálam töltötték, tehát gyakorlatilag „teszteltük” a co-parentinget és működni látszott.

Aztán egyszer csak valami kattant a fejében, és úgy döntött: mégsem. Homo impulsus. Mit számít az, hogy engem addig bolondított.. mit számít, hogy az eladó lakás tulajdonosát bolondítjuk, nem érdekes. Nem, és nem. Miért? Csak. Mégsem. Pedig ezek hosszútávú döntések… megbeszéli velem? Nem. Csak dönt a sorsunkról, a gyerekek sorsáról. Aztán persze, mikor a gyerekek lebetegedtek, és neki dolgozni kellett, akkor engem hívott, hogy vigyázzak rájuk. Rohangáljak Budaörsről… pedig milyen egyszerű lett volna, ha a szomszédban lakom. Úgy tudtam volna apa maradni. A gyerekek szeretnek, és nem akarnak más apát. A hétvégi, látogatós apa nem megoldás, azt már megtapasztaltam az első családommal. Ott már nagyok a gyerekek: 19, 17, 12 évesek. Bármennyire igyekeztem, nem tudtam apjuk maradni. Tulajdonképpen idegenek. Tegnap beszéltem a nagylányommal, hogy voltam táncházban, és milyen jó lett volna, ha együtt megyünk, mert ő néptáncos. De más rendezvényekre is járok, ahová vittem volna őket. Az anyjuk egy otthon ülő pöfeteg, ezért lemaradtak sokezer lehetőségről. Budapesten azért érdemes élni, mert rengeteg kulturális rendezvény van. Sok közösség van, amibe lehet járni, ha valaki nem otthon ülős vénasszony. Sajnos a gyerekeim erről lemaradtak. Mennyi élmény, mennyi ismerkedési lehetőség, mennyi öröm és élvezet! Ehelyett otthon ültek az anyjukkal. A kamasz fiam csak számítógépes játékokkal tölti az idejét. A kicsiről meg nem is tudok semmit. Mindenesetre sikeresen elidegenítette tőlem őket az anyjuk, az első exem.

A második családommal ezt megelőzhettük volna. Még kicsik a gyerekek: 6 és 8 évesek. Tudtuk volna együtt nevelni őket akkor is, ha nem párkapcsolatban élünk. Most megvétózta a második exem ezt a lehetőséget is. És ami még fájdalmasabb: engem vádolt meg azzal, amit ő tett: hogy teljesen váratlan döntéseket hoz, amit nem beszél meg velem. Engem mostanig semmilyen döntésébe nem vont bele: hogy elköltöznek Komlóra, hogy visszaköltöznek, hogy hová íratja be iskolába a gyerekeket. Teljesen impulzív módon dönt, egyedül, még csak hozzá sem tudok szólni. Közben meg képes volt szó szerint ezt írni nekem:

„Minimum lenne, hogy a párodat egyenrangú félként kezeled, ha valakivel kapcsolatban akarsz lenni. Tisztelet, elfogadása a véleményének, kívánságainak, terveinek... De te mindig egyedül tervezgetsz pl. Es bármikor megváltoztatod, amit egyszer mondtál.”

Atyaég… Istenem… Ez pont az, amit ő csinál évek óta. Például: egy lakáshirdetésből tudtam meg véletlenül, hogy Komlóról visszaköltöztek Budapestre (meghirdette, hogy eladó a lakása). Soha semmit nem beszélt meg velem sem a gyerekekkel sem a közös életünkkel kapcsolatban. Egyszerüen döntött, és kész tények elé állitott. Én és a gyerekek teljesen kiszolgáltatottak vagyunk egy ilyen impulzusvezérelt, meggondolatlanul, csapongóan döntéseket hozó embernek. Egyik nap azt mondja, hogy semmi közünk egymáshoz, csináljak amit akarok, másik nap azt mondja, hogy miért nem beszéltem meg vele. Én csak felhivom a figyelmét a döntéseinek a következményeire, amitől persze megsértődik. Letilt messengeren, ennyit tud. Az,hogy emiatt nem tudok jelentkezni, ha szeretnék találkozni a gyerekekkel, az nem érdekli. Az ő világa sérelmekből áll, amire impulzív módon reagál. Homo impulsus.

Az a borzasztó nagy hála

Mindig segítettem másokon. Soha senki nem köszönte meg. Azt hiszem, ezzel össze is lehetne foglalni az életemet.

De tényleg, már iskolás koromban is én vittem át a gyengébb osztálytársaimat a vizsgákon. Engem kérdeztek, tőlem másoltak le házifeladatokat, én magyaráztam el nekik érthetően a vizsgaanyagot. Aztán az egyetemen is: az ELTE bölcsészkaron nem sokan értettek számitástechnikához. Hozzám fordult a fél tanszék, ha laptopot kellett javítani, installálni, vírus mentesíteni. Segítettem mindig önzetlenül, baráti alapon. Természetesen rokonoknak, barátoknak is. Én értek hozzá, ő nem, tehát segítek. Ez magától értendő. Csak azt nem értem, hogy miért nem értékeli ezt soha senki? Saját apám mondta nem rég, hogy „Én soha semmit nem kértem tőled”. Ehhez képest tényleg majdnem hetente igénybe vette a segítségemet számitástechnikai problémákkal az utóbbi évtizedekben. Hogyan lehet, hogy ő mégis úgy gondolja: ő soha semmit nem kért tőlem. Szelektív memória? Nem értem.

Azt sem értem, hogy: miután mindkét exemnek annyi pénzt adtam, amivel két-két ingatlant vettek, egyszerűen semmibe veszik ezt a teljesítményt. Soha nem értékelték, nem köszönték meg, csak még többet kértek. Emlékszem, hogy az első exem kapott 20 milliót, és nem megköszönte, hanem utána még kért 20 milliót. A második exem meg pont a tervezett házasságunk előtt döbbentett meg azzal, hogy: én ugyan kifizettem a lakáshitelét, de ő azt nem is kérte… én akartam… ő ugyan nem tartozik nekem semmivel. Szóval megáll az ész… elfogadja, zsebre vágja a pénzt, aztán azt mondja, hogy: nem is kellett volna. Nagyon tisztán emlékszem erre a döbbenetes beszélgetésre, ami után átgondoltam, hogy a tervezett esküvőnk tényleg jó ötlet-e? Ilyen emberrel közös vagyont vállalni… nem csoda, hogy nem mertem.

Milyen világban élünk? Nekem jó képességeim vannak, mindig jól haladtam előre az életben, jól kerestem és segítettem másokon. Több százmillió forint jövedelmem volt az utóbbi évtizedekben, amit a munkámmal és befektetéseimmel kerestem. De olyan a környezetem, hogy ezt semmibe veszi? Bármit megteszek másokért, bármennyivel támogatom másokat, az egyetlen reakció, amit kapok, az az, hogy: 1. nem emlékszik rá. 2. ő nem is kérte, nem kellett volna. 3. még többet adjak.

Tényleg? Igy működtök, kedves embertársaim? És nekem 50 év kellett, hogy erre rájöjjek? Vannak még valahol normális emberek? Vagy csak hálátlan, kapzsi, élősködő, buta szerencsétlenek, akik észre sem veszik, hogy mennyi mindent köszönhetnek nekem?

És ami még fájdalmasabb: látom, hogy viszont másokat értékelnek. Akik jól eljátsszák a nagy vállalkozó szerepet, vagy a sikeres managert… jól eladják magukat. Ilyen például Gábor, a kecskeméti majdnem-sógorom. 2014 végén ismertem meg, együtt szilvesztereztünk, akkor ismerkedtem meg az exemmel, és ő az exem húgának volt vőlegénye. Első látásra is egy „link” alak, a külsőjével is jelzi az alternatív, baloldali, liberális gondolkodását, lásd alábbi fotó. A „link” jelző nagyon találó a magyar nyelvben, mert baloldalit is jelent (a német link: bal szóból), és ugyanakkor azt is jelenti, hogy rendetlen, csavargó, anti-autoriter, senkiházi, kommunista, aki semmilyen társadalmi rendet nem fogad el, hanem mindig az ellen lázad. Én barátságosan próbáltam ismerkedni vele, hiszen várható volt, hogy rokonságba kerülünk, és sok közös családi ünnepségen részt fogunk venni. Számomra a tolerancia azt jelenti, hogy a más politikai nézetekkel rendelkezőket is elfogadom emberként. Ő viszont nem igy gondolta. Mikor kiderült rólam, hogy nem osztom a világnézetét, akkor azonnal törölt a facebook ismerősei közül. Ő a facebookon olyan csoportokat követett, melyek kommunista-anarchista mozgalmakat szerveztek és a társadalmi illetve állami rend megbuktatását célozták meg. A felesége, Ági természetesen mindenben támogatta és követte. Az ő könyvespolcán is csak feminista-kommunista köteteket láttam. Ez a két ember első perctől kezdve utált engem a világnézetem miatt. A tolerancia csak egy lózung, amit szajkolnak, de soha nem tolerálnak másképpen gondolkodókat. Ezzel a két emberrel szövetkezett az exem, mikor felszámolta a családunkat. Az ellenségeimmel, akik elvakult, elfogult, buta emberek. Gábornak semmilyen végzettsége nincs, de a felesége az egekbe dicsérte, mert „vállalkozó”. Van nyomdája. Hát, egyszer jártam ennek a vállalkozónak a céghelyén. Egy külvárosi lepukkant laktanyában bérelt egy földszinti helységet, ahol néhány régi fénymásolót összeszedett valahonnan, és ennyi volt a „nyomdája”. Na de mindig kitalál valami újat, amiről aztán kiderül, hogy senkinek nem kell, pl. csira termesztéshez keltető dobozokat. Meg lézerrel működő olajfúró fejet. Meg fából vaskarikát. A lényeg, hogy mindig tárgyal befektetőkkel és mindig a nagy áttörés előtt áll. De a gonosz Orbán megakadályozza ebben. A buta felesége mindent elhisz neki persze. Évekig gyűlöltek engem, és mikor 5 év után a feleségem hozzájuk ment megbeszélni a házassági problémáinkat, akkor boldogan segítettek neki összepakolni és elköltöztetni őket. Soha nem felejtem el, ahogyan délután jöttem haza munkából, és a házunk előtt láttam egy bérelt furgont. Gábor állt mellette és ördögi vigyorral üdvözölt. Nem szolt hozzám, csak vigyorgott. Épp csak elköszönni tudtam a gyerekeimtől, ez a kommunista sátán boldogan vezette a furgont Kecskemétre, a lepratanyájukra, ahol az alábbi fotó készült. Aztán meg Komlóra, ahol anyós uralma alatt töltötték a gyerekeim a következő 4 évet. Nekem semmilyen beleszólásom nem lehetett, meg sem kérdeztek. Én csak a gyerekek apja vagyok, ugye. A kommunista-feminista világrendben csak az anyának, a nőknek vannak jogai. Gábor ügyesen beleilleszkedett ebbe a világba, ezért elfogadták, sőt istenitették. Ezt a semmirekellő csavargót, aki soha semmit nem ért el az életben. Micsoda emberek ezek, Istenem! Még csak észre sem veszik, hogy én egy értelmiségi családból származó, több diplomás, szakmailag sikeres ember vagyok, aki sokat letett az asztalra, és minden munkahelyen megbecsült, jól megfizetett pozíciókat töltött be. Ez kit érdekel?

 gyerekrablo.jpg 

Az első családommal még borzalmasabb csürhébe kerültem, habár nem tudom, lehet-e ez még fokozni. Anyós pajtás, aki paranoid, agresszív, idegbeteg őrült. Senki nem akarta elvenni feleségül, ezért hozzáment egy agyalágyulthoz, aki mindenre csak bólogat, hogy „igen, kedvesem”. Apósom, aki a papucsférj mintapéldánya. Nem tudom, hogy mindig is agyalágyult volt-e, vagy csak az őrült felesége miatt vált azzá. Mindenesetre ők is egy olyan családot alkottak, ahol senkinek nem volt semmilyen végzettsége. De hát nekik nem is kellett, hiszen ők mindent jobban tudnak amúgy is. Engem és családomat utáltak, mert a mi családunkban meg mindenkinek egyetemi végzettsége van. A kisebbségi komplexus ellen nem tudtam mit tenni, hiába próbáltam kedvesen viszonyulni hozzájuk. 40 éves lányukat, a feleségemet gyerekként kezelték és irányítottak Erdélyből, 900 km távolságból is. A feleségem meg ugrált, ahogy ugráltatták. Engem is próbáltak, de nem álltam be a sorba. Ezt soha nem bocsájtották meg nekem. Alig várták, hogy a lányuk elhagyjon engem, és visszakapják az uralmat fölötte, tudják dirigálni. Anyósom egy kontrollmániás, aki mindig a legapróbb részletekbe is beleszólt, és mindig mindent jobban tudott. Ezért persze akárhányszor találkoztunk, folyamatos vita volt közöttünk. Én ezért soha nem hívtam Budapestre, de jöttek azok maguktól is. Minden évben több hetet a nyakunkon voltak. A válást okozó vitát is ők robbantották ki. Anyósom nélkül még mindig boldog család lennénk, nem váltunk volna el. Gyöngyikének hívjak ezt a csodás virágszálat, de a keresztes vipera jobban illene rá. A nővére sem marad el mellette, ugyanolyan őrült, paranoid és agresszív. Kecskeméten lakik ez a tündérvirágszál is, ő is alig várta, hogy segíthessen a családom felszámolásában. Tündike, aki ugyanúgy Gyurcsányista, Orbán gyűlölő, mint a másik kecskeméti slepp, akiről írtam. Nem véletlenek ezek, mert az egalitarizmus az, ami tagadja, hogy vannak tehetséges emberek, jobb képességű emberek. A kiemelkedő embereket meg kell nyirbálni. Ők csak fizessenek… tőlük el kell venni mindent. Hogy igazságos legyen a világ. A buta, tehetségtelen embereknek is ugyanannyi jusson… Ebben az őrületben élnek a kommunisták, a feministák, mindkét exem rokonsága. Az örök háborúkat okozó, kirobbantó, összeférhetetlen gyűlölködő őrültek. Családromboló, társadalomromboló, lelkiismeret nélküli hóhérok. Volt még egy harmadik testvér is Gyöngyike és Tündike mellett: Jósjancsi. Ez is egy 4 osztályt végzett proli, aki buta, mint a föld, de mindenbe beleszól, és utálja azt, aki könyvet olvas. Mikor költöztünk, és a könyvtáramat cipekedni segített, akkor azt mondta, hogy a világ összes könyvét el kellene égetni. Az öntudatos proli, aki gyűlöli a művelt embert. Ez a három testvér volt a feleségem rokonsága, a borzalmas csőcselékje. Az anyja, a nagynénje és nagybátyja. Nem tudtam szabadulni tőlük, hiába kértem a feleségemet, hogy ne hozza őket a nyakunkra. Állandóan ott voltak az életünkben, ha kell, ha nem. Minden nap hívogatták a feleségemet, és gyakran meg is látogattak. Mindenbe beleszóltak, pedig semmi közük nem volt hozzá, és végtelenül buta emberek voltak. Soha semmit nem ismertek el és értékeltek, amit én tettem a családomért, vagy értem el az életben. Sikeres ember voltam, akit pont ezért le kellett nézni, gyűlölni kellett. Mert gazdag, mert diplomás, mert értelmiségi, mert jól keres, és nem ahhoz a proli csőcselékhez tartozik, ahová ők tartoznak. Nagy elégtétellel segédkeztek felszámolni a családomat. Végre bosszút tudott állni a proli az uraságon. Mint 1918-ban, a kommunista rombolók. A hóhérjaim, a családom hóhérjai is kommunista rombolók. A prolik, a buták, a linkek lázadása ellenem, aki a társadalmi rendet képviseli. Ellenem, aki értelmiségi, diplomás, sikeres, aki nem hisz abban, hogy mindenki egyforma. A társadalmi rend kompetencia alapú. Az sikeresebb, aki tehetséges, kompetens, intelligens, kreatív, jó képességei vannak. Az idióta prolik ezt soha nem tudják elfogadni, mert „igazságtalan”. Gyűlölni fogják azokat, akik jobb képességekkel születtek. Gyűlölni fognak engem. A pénzem, az persze kellett nekik. A kommunistáknak soha nem elég az a pénz, amit a tehetséges emberektől lopnak, követelnek. Mindig kifogynak mások pénzéből.

Most milyen következtetést lehet levonni ebből az egészből? Ha tehetséges vagy, okos vagy, sikeres vagy, segitőkész vagy, akkor számithatsz arra, hogy mindenedet elveszik, hálát és elismerést nem kapsz, és végig nézheted, hogy mások learatják a babérokat. Milyen világ ez Istenem?

Familia KFT

Ismeritek a Familia KFT-t? https://hu.wikipedia.org/wiki/Fam%C3%ADlia_Kft.

Mostanában arról beszélgettem egyik exemmel, hogy miért jók vagy nem jók a mozaikcsaládok, és miért nem akarok együttműködni vele abban, hogy ő új családot létesítsen, és a gyerekeinket más apával közösen neveljem. Spontánul erről az jutott eszembe, hogy: én mikor családot alapítottam, akkor nem arra vállalkoztam, hogy egy férfivel közösen fogom nevelni a gyerekeimet, hanem egy nővel. Régimódi ember vagyok, nálam még a család fogalma nem „össznépi keveredés”, hanem anya, apa, gyerek. Nem anya, apa, apa, gyerek.

De egy hasonlattal is szeretném elmagyarázni. Tegyük fel, hogy nekünk volt egy közös KFT-énk. A családunk, amiben mi ketten voltunk a „tulajdonosok”. Az exem az 5 év együttélésünk alatt ezt a KFT-t egyre inkább kezdte kisajátítani. A közösen vett autó valahogyan az övé lett, én nem használhattam, mikor szükségem lett volna rá munkába járni. A közösen vett lakás az övé lett valamilyen csoda folytán, annak ellenére, hogy ő 2 milliót fizetett ki a vételárból én meg 9 milliót. A közös gyerekeink is az ő tulajdonába vándoroltak át valahogy… én már nem szolhattam bele a nevelésükbe.

Ezek után nem csoda, hogy a KFT becsődölt. Ha egyik fél kisajátítja, kilopja a KFT közös tulajdonát, akkor az nem tud jól végződni. Ő nem járt rosszul, hiszen mikor indult a közös cégünk, akkor neki 9 millió adóssága volt, és mikor 5 évvel később kilépett a cégből, akkor 2 lakás és 2 gyerek büszke „tulajdonosa” volt. Az együttélésünk alatt neki nem volt munkahelye, hanem otthon volt, a gyerekeket nevelte. Valamilyen csoda folytán mégis meggazdagodott… pedig nem nyert a lottón, és nincs is gazdag amerikai nagybácsija. De a közös KFT-ből sikerült annyit kisajátítani, hogy büszkén kezdhette az önálló életet, engem lerázva magáról, akinek ugye mindezt köszönhetné. De nem köszöni, mert ő azt hiszi, hogy mindent önerőből ért el. Mondjuk ha a lopást is önálló munkának nevezzük, akkor igen.

Na de nem is ezzel van baj. Ezeket a veszteségeket én már rég leírtam. A probléma most ott van, hogy ő új KFT-t akar alapitani, mégpedig a konkurenciával. Egy új gazdatesttel. Megteheti, persze, hiszen önálló, büszke, független nő, aki azt csinál, amit akar. Eldöntheti azt, hogy kiből akar megélni. De azt is elvárná, hogy a két gyereket, akiket ő kisajátított, az új KFT társtulajdonosával együttműködve neveljem. A konkurenciával. A nők sajnos nem értik meg, hogy a férfiak egymás vetélytársai. Mi egymással harcolunk és megküzdünk úgy általában mindenért. Egy jól fizetett állásért, egy csinos nőért, stb. és a családunkat megvédjük. Ha nem tudjuk megvédeni, mert a femináci családjogi törvények miatt a nők szabadon rabolhatják a gyerekeket, akkor meg veszteségként könyveljük el. De semmiképpen nem fogjuk önként átadni egy másik férfinek se a feleségünket, se a gyerekeinket, és vele együttműködni. Hiszen vetélytársunk. Ezt a természetes férfiösztönt nagyon sok esetben már kiölték a „férfiakból” és rávették őket, hogy békés rabszolgaként tartásdíjat fizessenek, engedjék át teljes vagyonukat a nőnek, engedjék át a nőt és a gyerekeiket egy másik férfinak, zokszó nélkül. Mindenben működjünk együtt, hogy a nő szabadon tegyen azt, amit akar. A nő szétlophatja a közös KFT-t, kisajátíthat mindent, átmehet a konkurenciához, és még akkor is tartásdíjat fog tőled követelni, meg azt, hogy működjél együtt a gyerekek felnevelésében.

Ugye, milyen jól kitalált rendszer ez? De kicsit igazságtalan, nem? Én valahogyan azt érzem, hogy egyik oldalon van az összes előjog, szabadságjog, hogy mindent megtehessen büntetlenül, könnyelműen, következmények nélkül. És a másik oldalon ott van minden kötelesség, anyagi felelősség, kényszerhelyzet, kiszolgáltatottság, és rabszolgasors. Velünk szemben csak elvárások vannak. Dolgozzunk, fizessünk, kussoljunk, és békésen működjünk együtt abban, hogy felszámolnak mindent amiért küszködtünk, amit felépítettünk. Mint a birkák. A családunk hóhérját támogassuk, és az új gazdatestével is működjünk együtt persze, a „gyerekek érdekében”. Én általában oda jutok, ha ezt az egészet átgondolom, hogy „na elmentek ti a bús picsába!”. Belőlem még nem lett birka. Engem még nem heréltek ki. De látom, hogy a férfiak többségét igen, és ők nem is fogják megérteni, amit itt írtam. Ők már modern, szivárványos férfiak. Szépen kiszolgálják a nők érdekeit, ebben a femináci rendszerben, amit a mi kárunkra és hátrányunkra felépítettek az utóbbi évtizedekben.

 

u.i. Az exem is olvasta ezt az írást, és megbántódott. De nem az a baj, hogy én leírtam, hanem az, hogy ő elkövette. Csak tényeket írtam le. És ahogyan Hemingway írja: "Write hard and clear about what hurts"

Még egy gondolat, amit exemnek figyelmébe ajánlok (amellett hogy a gyerekek is rettegnek attól, hogy új férfit hoz haza az anyjuk, és könyörögnek, hogy ne tegye).Egy idézet szakirodalomból:

"Ahol az egyik szülő mostoha, ott nő a gyermekbántalmazás kockázata, elsősorban a nem vér szerinti szülő részéről, akinek a gyermek nem vér szerinti leszármazottja (így számára nem bír reproduktív értékkel). A Cinderella-effektusként is ismert teória szerint a szülők evolúciós érdeke az, hogy a saját utódjaikba, ne pedig idegen gyermek felnevelésébe fektessék energiájukat. Ennek megnyilvánulásaként néha szándékosan, néha szándékolatlanul, de a mostohák nagyobb arányban okoznak súlyos, halálos sérüléseket, vagy hoznak létre veszélyes helyzeteket, mint a vér szerinti szülők (Daly, Wilson, 1985; Tooley, Karakis és mtsai, 2006). Bár a mai napig nem nyert egyértelmű bizonyítást a Cinderella-effektus létezése, mégis népszerű, mivel logikus magyarázattal tud szolgálni a mostoha- és nevelőszülők általi nagyobb bántalmazási valószínűségre.
Megjegyzendő azonban, hogy a mostohaszülő és neveltje közötti kapcsolat alakulása általában nem csecsemőkorban, hanem valamikor később kezdődik, amikor is a korai kötődési folyamatok hiánya miatt az érzelmi kötődés kialakítása mindkét résztvevő oldaláról jóval nehezebb, ami szintén növeli a bántalmazás kockázatát"

https://core.ac.uk/download/pdf/80161575.pdf

 

Újrakezdések, újratervezések

uj_elet.pnghttps://www.youtube.com/watch?v=d642o_tqAXE

Nem csak a GPS-től halljuk gyakran azt, hogy „újratervezem az útvonalat”, hanem az életünkben is előfordul, hogy újra kell kezdjünk mindent, újratervezzünk. Régebben ez ritkább volt: választottál egy szakmát, munkahelyet, és jó eséllyel évtizedekig dolgoztál ugyanott. Ma már folyamatos szakmai továbbképzés és szakmaváltás jellemző sokunk számára. Vagy más példa: letelepedtél valahol, építettél házat, családot alapítottál. Ez évtizedekre meghatározta életedet, nem kellett újrakezdeni. Ma már sokakat érint a válás, elvesztik családjukat, otthonukat, és elölről kell kezdeni mindent, ha még van erőd hozzá. Mindenki szeretné az elképzelt, előretervezett, ideális életet élni, de kevesünknek sikerül. Négy kerék, három szoba, két gyerek.  

Nekem elég korán, már gyerekkoromban meg kellett tanuljam az újrakezdést. Szüleim Erdélyből emigráltak Ausztriába 12 éves koromban. Azelőtt volt boldog gyerekkor, rengeteg játék, barátok, kaland… egy olyan korban, mikor még nem volt divat az egyke, és a csonka család. Nem volt tévé, kütyü, de volt foci, bicikli, bújócska, könyv, kirándulás, társasjátékok. Aztán iskolai évek... sok tanulás, első szerelem, barátságok. Az emigrációval elvesztettem a barátaimat, iskolámat, megszokott környezetemet. Új életet kellett kezdeni, újra megtalálni a helyemet egy olyan környezetben, ahol még a nyelvet sem beszéltem. Sikerült Bécsben elvégezni a gimnáziumot, leérettségizni, és közben a bécsi magyarok közösségében is megtalálni a helyem, hiszen nem akartam beolvadni, osztrákká válni.

Aztán 12 év Bécs után úgy éreztem, hogy eljött az ideje egy újrakezdésnek Budapesten. Kialakult az ELTE-n is a baráti köröm, lakást vettem, együtt éltem a barátnőmmel. Új élet várt egy olyan városban, ahol a rendszerváltás után mindenki újratervezett, jobbat várt, reménykedett a jövőben. A 90-es években a rendszerváltás utáni reményteli hangulat, az öröm, hogy vége a kommunizmusnak. Házibulik, bölcsészlányok, kocsmázások, színház, mozi, koncertek, sörözések, ezredforduló... csodás időszak. Ez volt a második újrakezdésem, és még sok követte ezután.

Harmadik újrakezdésem a családalapitással kezdődött. Elvettem feleségül egy erdélyi lányt, egy őzike szemű, szelíd, visszafogott nőt, aki aztán az évek során nagyon megváltozott. Volt akkor Budapesten már három lakásom, és a gyerekek megszületésével egy házat is vettünk Budaörsön, ahová költöztünk. Tíz évig tartott ez az életszakasz, ami sok boldogságot és fáradozást is hozott magával. Három gyerek nevelése nagy feladat két szülőnek is, emellett munka, házfelújitás, és a szokásos gondok. Tíz év után válás, hiszen a szelíd tündéremből egy harcos feminista lett, akit már semmi nem érdekelt, csak a saját önmegvalósítása.

Jött tehát még egy újrakezdés, még egy család, még további két gyerek. Hasonló történet, mint az első családom. A nő eleinte visszafogja magát, együttműködik, amig megkapja, amit akart. Aztán egyre kevésbé alkalmazkodóképes, egyre inkább keresi a vitákat és konfliktusokat. Csak akkor lenne meg a családi béke és harmónia, ha én mindenre igent mondanék, nem lenne saját véleményem, elképzelésem, javaslatom. Ha nem értek egyet mindenben, akkor nincs harmónia, tehát jöhet a válás. Az én értékrendemben nem helyénvaló, de a mai nyílt (szétvert) társadalomban semmi különös. A baráti körömben legtöbben elváltak, sokan már kétszer is. Hozzá kell szokjunk az újrakezdésekhez, ilyen lett a világunk, felgyorsultak a folyamatok.

A második válásom után következett a hatodik életszakaszom, amiben most vagyok. Ismerkedés, új barátok, barátnők. Két egyéves kapcsolat és két féléves. Szép nők, izgalmas időszakok. Lehet még az ember szerelmes akkor is, ha már ennyi mindenen átment. Nem bánom, hogy ezek az évek is új élményeket hoztak az életembe. Van miről mesélni, van miről irni. Hozzá kell szokni, hogy a változás az egyetlen, ami állandó. Csak a gyerekeimet sajnálom, hogy nem volt apjuk, nem velem nőttek fel.

Szóval kalandos élet. Szép élet. Fájdalmas élet. Boldog élet. De megtettem, amit a Hobó Blues Band megénekel: „Hagyj jeleket magad után az úton”. "Légy szerelemes az életbe". Építkezz, ne rombolj. Segíts másokon, ne árts senkinek. Dolgozz, imádkozz, szeress.

Vagy ha Presszerrel akarom elmondani:

Ha unod ami komor, vagy szomorú a dalaimban
és példákat hozol, régen milyen más voltam,
évek vihara támad, gyere, állj elé, már száll a hang visszafelé

S a bánat nehogy a szíved összetörje,
én visszalopom neked a habot a régi sörre,
és kitolat a fejemből az összes szomorú kép,
és értem már a könnyűzenét.
A pianínon szűz a politúr,
összepattant egy basszus húr.

Új élet vár, jöhet ami elmúlt már,
örömben táncol a zenetanár.
Új élet vár, szép lehetsz, ha szép voltál,
ami történt közben, nem akadály.

És röpül a zene s elfelejtünk pár száz dalt,
s miénk a világ s nem izgat merre tart,
és üres a zsebed s a szíved tele szerelemmel,
még lány a lány, és nagyon ölel.
A zeneóra visszafelé jár,
a szép tanárnő csak neked szolmizál.

Új élet vár, jöhet ami elmúlt már,
örömben sír a zenetanár.
Új élet vár, jó lehetsz, ha jó voltál,
ami történt közben, nem akadály.

S hogy a kobakunk már sohase fájjon,
magasba repülünk a leszakadt ágon,
s szívünkből kizuhan a késhegy
és máris megyünk: négy, hár', két, egy!

Új élet vár, Új élet vár, Új élet vár....

Az emancipált nő, akit el kell tartani

nok_a_penzes_ferfiert.jpg

Orsolyával kb. egy éve ismerkedtünk meg. Első találkozáskor nagyon pozitív benyomásom volt róla: egy csinos, vékony, magas negyvenes nő, akivel lehet beszélni művészetről, színházról, irodalomról, pszichológiáról is. Van ízlése, vannak gondolatai, van sok közös témánk. A Ruttkai Éva parkban beszélgettünk, fagyiztunk, és emlékszem, hogy Latinovits is szóba került, akit jól ismert. Ez nálam piros pont. Gyereke nincs, és nem is akar már, mert úgy érzi, hogy túl idős. Ezt a döntést most hozta meg, és nagyon nehezére esett, mert szeretett volna családot. Azzal búcsúztam el tőle a Szent István parkban, hogy „de kár, hogy nem pár évvel ezelőtt ismerkedünk meg…”

A második találka a Néprajzi Múzeumban volt. Örültem, hogy eljött, és azt hittem, hogy sínen vagyunk, végre találtam valakit, és ő is kedvel engem. Ezért talán túlzottan laza is voltam, megengedtem magamnak pár viccet, ami nem tetszett neki. Aztán volt egy hosszú szünet, neki sok betervezett kirándulása, utazása volt, és hiába hívtam egy további találkára. Ő is egy olyan nő, aki társat keres, de tulajdonképpen nem ér rá, annyira betáblázza a szabadidejét. Szóval nem erőltettem a dolgot, és amúgy is megismertem valaki mást, akivel gyorsan össze is jöttünk.

Szilveszterkor viszont újra találkoztunk, egy kb. 100 fős társaságban véletlenül összefutottunk, és jól elbeszélgettünk. Úgy láttam, ő is örül nekem, mert egyedül volt. Mesélt sokat magáról, hogy milyen nehéz társat találni, és mennyi mindent megpróbált már. Mondjuk akkor nem értem, hogy engem például miért „szüneteltett” fél évig, de mindegy, válogatós még az a nő is, aki azt mondja, hogy már évek óta keresgél. Valójában jól elvolt egyedül is. Egy multinál dolgozik, szokott festeni is, és szépen berendezte a lakását. Ezzel elment minden ideje, nem is kellett neki társ, gondolom.

Mindegy, végül is a szilveszteri buli után újra elkezdtünk találkozgatni, és ismerkedni. Elég lassan engedett közelebb magához, nagyon bizalmatlan volt. Sokat beszélt arról, hogy őt kihasználták, becsapták, elhagyták. Lelki traumái vannak. Neki idő kell. Kivártam, udvaroltam, összejöttünk. A hétvégeket nálam töltöttük, és hétköznap gyakran voltam nála. Szép és jó volt minden.

Idáig ez elég szokványos történet, semmi különös. Ami miatt mégis érdemes elmesélni, az utána következett.

Meghívtam egy bécsi útra, egy hétvégére. Mivel én sokáig Bécsben éltem, ezért ismerem a várost, és van ott szálláslehetőségem is, a szüleimnél. Megnéztük a szokásos látványosságokat, múzeumokat, pl. az Albertinát, mert őt érdekli a festészet. Jól telt, egy szép romantikus hétvége volt. Aztán húsvétkor még egy utazásunk volt, a Dégi Festetics kastélyt néztük meg. És aztán még egy út Zirc-re, ahol egy csapattal együtt túráztunk. Egyre több időt töltöttünk együtt, és Budapesten is heti több alkalommal mentünk színházba, koncertekre, kiállításokra, előadásokra.

Hol van akkor a gond?

Fél év ismerettség után terveztünk egy közös nyaralást is, Balaton/Szlovénia/Trieszt uticéllal. Ez már nehezebben ment. Ő hónapokkal előre le akarta foglalni a szállásokat, miközben én még azt sem tudtam, mikor leszek szabadságon. Én bármikor utazom, rövid határidővel is tudok kempinget vagy szobát találni, soha nem fogaltam le előre, mert spontánul jobb utazni. Mindegy, egy rövid vita után engedtem, és befizettem én is a részem a szállásra. Aztán küldött egy táblázatot, hogy mit-hogyan kell elszámolni. Ez sem tetszett. Már csak azért sem, mert én eleinte nagyvonalú voltam vele, meghívtam sokszor sok mindenre, de egyre inkább azt éreztem, hogy ő ezt nem értékeli, nem érzékeli, és még többet vár el. Illetve a bécsi út előtt is mondta, hogy kifizeti a benzin felét, de nem fizette. Ugyanígy a Dégi útiköltséget, és a Zircit is csak ígérte, de nem fizette. Nekem ez igy nem tetszett, és mikor megemlítettem, akkor nagyon emocionálisan reagált, gyakorlatilag hisztizett. Próbáltam neki elmondani, hogy én szívesen vagyok nagyvonalú olyan nőkkel szemben, akik rászorulnak. Ha a társamnak nincs munkája, nincs jövedelme, beteg, vagy a gyerekemet neveli, akkor természetesen támogatom anyagilag. De itt szó nincs erről. Orsi egy független, emancipált nő, akinek van jó fizetése, lakása. Semmi ok nincs, ami miatt anyagilag támogatnom kellene.

Mikor egyszer játékosan bekukkintott fél szemmel a szobaajtón, akkor azt mondtam neki, hogy „olyan voltál, mint egy kíváncsi cica”. Na erre megkaptam, hogy ő nem cicababa, hanem független emancipált nő. Pedig csak egy ártatlan, kedves vicc volt részemről.

Az a fura, hogy ez a független, emancipált nő mégis elvárta, hogy én fizessem az utazásait, belépőit, fogyasztásait. Szerinte az az udvarlás része. Igy kell neki kedveskedni, mert az jól esik neki. Nekem ez nem fér össze. A nők kiharcolták az egyenjogúságot, anyagi függetlenséget, és most mégis elvárják, hogy a férfiak eltartsák őket? Még csak fel sem tűnik ez az ellentmondás? Értem én, hogy egy huszonéves nő olyan férfit akar választani, aki nagyvonalú gavallér, mert ő fogja eltartani, ha gyereket nevel majd. Ez is egy érthető szempont a nők párválasztásánál. De a mi esetünkben miért lenne az? Ő nem akar már gyereket, és meg akarja őrizni az anyagi függetlenségét. Sokszor elmondta, hogy ő nem fog főzni senkire, nem fog senki után takarítani, nem lesz senkinek a cicababája. Akkor meg miért kellene eltartsam?

De nem is értem, hogy a pénzt miért keveri valaki a párkapcsolati témák közé. Miért ennyire emocionálisan, követelőzően? Számomra egy párkapcsolat abból áll, hogy szeretjük egymást, lelkileg támogatjuk egymást, jókat beszélgetünk, nevetünk együtt, és élvezzük az életet. Neki meg az volt a lényeg, hogy mit veszek neki, mit fizetek ki. Már a kapcsolat legelején vettem neki egy e-book olvasót, és nagyvonalúan kezeltem volna később is minden anyagi kérdést, ha nem kezdett volna el ennyire követelőzőnek lenni. Tényleg sokszor vita lett abból, hogy ő durván, sértő és lekezelő módon beszélt velem, ha nem fizettem ki valamilyét. A Balatonon például szó szerint azt mondta, hogy „a legcsóróbb expasim is meg tudott hívni egy lángosra”. Nálam ugyan ingyen szállást és ellátást kapott a balatoni nyaralónkban, de ez nem számított, csak az, hogy veszek-e neki lángost. Tényleg abszurd és nem helyénvaló volt a követelőzése.

Négy nap Balaton után akartunk tovább utazni Szlovéniába. Utolsó nap nagyon fáradtnak éreztem magam, kánikula volt, és korán lefeküdtem. Ő még járkált a házban, és kértem tőle egy pohár vizet. Erre a válasza: „fel lehet kelni, le lehet menni”. Ez lenne a segítő társam, akitől még soha semmit nem kértem, csak egy pohár vizet? Borzalmas. De lenyeltem még ezt is. Viszont fél órával később bejött a szobába, és felkapcsolta a villanyt. Elkezdett pakolgatni valamit. Átmentem szó nélkül a másik szobába, mert próbáltam elaludni. Erre átjött oda is, és felkapcsolta a villanyt. Ezt már nem bírtam szó nélkül hagyni, és mondtam, hogy ha már nem hozott nekem egy pohár vizet, akkor legalább hagyjon aludni. Erre üvöltözni kezdett. Milyen lelki világa lehet egy ilyen embernek? Nem értem. Meghívják egy balatoni nyaralóba, ahol ingyen szállást és ellátást kap, erre elkezd üvöltözni azzal, akinek köszönettel tartozna. Döbbenet. Megtette ezt amugy az első feleségem is egyszer, és őt is hazapateroltam Budapestre, félbeszakitva a balatoni nyaralást. 

Másnap hazamentünk Budapestre. Próbáltam elmondani neki, hogy az ilyen magatartást nem fogadom el. Próbáltam elmondani neki, hogy ha ő nem akar eltartott cicababa lenni (ezt sokszor elmondta, hogy nem akar), akkor miért várja el tőlem, hogy még több mindent fizessek? Ha ő független, emancipált nő, akkor fizesse a saját költségeit. Igy is nagyon sok mindenre meghívtam, de ő nem értékelte, nem köszönte meg, hanem ehelyett próbált még többet kizsarolni azzal, hogy engem megszégyenit: milyen fukar vagyok, milyen zsugori. Hát, ez nálam nem működik. Semmilyen játszma meg zsarolás nem működik nálam. Neki fogalma sincs, hogy milyen szépen lehet együtt élni, anyagi viták nélkül, ha nem követelőzik, számolgat, és elvár, hanem adni is hajlandó. Szeretetet, kedvességet, egy simogatást, egy mosolyt. Borzalmas a viszonya a pénzhez, csak ezzel tud foglalkozni, csak ez jár a fejében. Annyit mindenesetre elért, hogy én teljesen leblokkoltam, semmilyen anyagi támogatásra nem vagyok hajlandó vele szemben ezek után.

Lehet nagyvonalú lenni egy olyan nővel szemben, aki viszonozza azt. Meghivod egy kávéra, sütire, vacsorára, és ő is meghiv legközelebb. Meghivod a nyaralódba és viszonozza, ha van rá lehetősége.

Lehet nagyvonalú lenni egy olyan nővel szemben, aki szegény, és rászorul anyagi támogatásra, de cserébe egy hűséges társ, aki szeret, támogat lelkileg, hálás, és értékeli azt, amit kap tőled.

Lehet nagyvonalú lenni egy olyan nővel szemben, akivel közös családot tervezel, és el fogod tartani, mert gyereket szül neked.

Lehet nagyvonalú lenni egy olyan nővel szemben, aki nem független, emancipált nő, hanem cicababa, háziasszony, eltartott, stb. és mos, főz,takarit, vezeti a háztartást.

Orsi sajnos egyik sem ezek közül. Semmit nem értékel, amit kap, és folyamatosan azt lesi, hogy mit fizetsz, mit nem. Éjjel-nappal a dollárjelek forognak a fejében. Éjjel-nappal pénzről beszél, és hogy ki-mennyit keres, miből él meg. Tulajdonképpen sajnálom, mert lehet, hogy igy nőtt fel, ezt látta gyerekként. Vitákat a pénzről. Vannak családok, ahol ez a fő téma. Ilyen az értékrendjük. Kereskedők, kufárok, kupecek. Nálunk viszont soha nem volt téma a pénz. Erdélyben azért, mert nem volt senkinek pénze, és ha lett volna, akkor sem lehetett volna venni semmit belőle. Ausztriában meg jól éltünk, nem volt hiány semmiből. Amugy is: értelmiségi családban van más téma is, mint pénz. Tőlem mindenesetre ez a pénzközpontúság nagyon távol áll. A pénz számomra egy eszköz, amit racionálisan kell kezelni, és nem emocionálisan. Számomra visszataszitó, ha valakinek ez a fő témája az életében. Az is visszataszitó, hogy éreztem: ő nem szivesen ad semmit. Magánakvaló. Ha bármit viszonoznia kell, udvariasságból, mert ő is érzi, hogy illik néha viszonozni, akkor azt kelletlenül teszi. Semmit nem ad szivesen.

Próbáltam erről beszélni vele. Nem tudom, megértette-e, de úgy tünik, hogy nem tud megváltozni. Mindenesetre nekem nem kell olyan társ, aki megpróbál megyszégyeniteni azzal, hogy "te még egy lángost sem tudsz venni nekem" vagy "megterhelő neked a 800 Ft parkolási dij?". Szóban végtelenül nagyvonalú, arról beszél, hogy ő mi mindent megenged magának, és mi mindent ki fog fizetni, de mikor ki kell nyitani a pénztárcát, és oda kell adni a pénzt, akkor elkezd remegni a keze és valamit kitalál, hogy ne kelljen odaadni a pénzt. Tényleg fizikai tüneteket láttam nála, mikor ki kellett fizessen valamit. Neki ez fájdalmas, lelki fájdalmat okoz. Ha viszont kap valamilyen értékes ajándékot, akkor az izgalomtól remeg, ezt is láttam rajta. Elképesztően beteges a viszonya a pénzhez, és a legnagyobb baj az, hogy nem hajlandó elismerni. Konokul tagad, és rám háritja a saját nyomorát. Azzal nyugtatja magát, hogy ő jó keresztény, és adományoz. Egy évben egyszer vett egy cipőt egy árva gyerknek, ezzel le van tudva a lelkiismerete. Az év többi napján viszont kiéli az egzisztenciális félelmeit, hogy ő szegény lesz, őt kihasználják, nincs ki eltartsa... Annyira fél attól, hogy kihasználják, hogy inkább ő használ ki téged.

Ez egy lelki betegség, ami ugyanúgy tönkretesz egy kapcsolatot, mint az alkoholizmus, játékfüggőség, drogozás, stb. Megbeszélni nem lehet vele, mert pánikszerűen tagadja, és ellentámadásba lendül, ugyanúgy, mint minden más függőségben élő ember.

Amugy ettől az egyedi esettől függetlenül is gyakran azt tapasztalom, hogy általános elvárás lett a férfiakkal szemben, hogy mindent fizessenek. Bárhová beülök egy nővel, a nő is elvárja, és a kiszolgáló személyzet is feltételezi, hogy én fizetek. Még csak véletlenül sem külön számla vagy a nő fizet. Ugye milyen jó, hogy "egyenjogúságot" harcoltak ki a nők? Csak az a baj, hogy én ezt sehol nem látom. Azt látom, hogy egy áldozatszerepből eljutottak oda, hogy előjogaik vannak, és még többet akarnak. Mindig mindenből csak saját maguk számára előnyt kovácsolni. Kiharcolni az anyagi függetlenséget, de továbbra is elvárni, hogy a férfi fizessen mindent. Kiharcolni a válásokban a szülői felügyeleti jogot, de a férfi tartson el akkor is, ha felszámoltad a családját és elvetted a gyerekeit. 

A női önzés és egoizmus csúcsra van járatva, és a bamba férfiak még csak észre sem veszik, hová jutottak. Pénzkiadó automatának tekintenek bennünket. Cserébe nem jár sem elismerés, sem hála, sem viszonzás, sem hűség. Dolgozz, keress sok pénzt, fizess. Nem is elég már csak sok pénzt keresni, hanem sokat is kell költeni, ahhoz, hogy emberszámba vegynek. Ez is az új libsi világ egyik vivmánya. A jó konzumidióta az, aki sokat költ, lehetőleg hitelt vesz fel, kamatokkal együtt duplaárat fizet mindenért. Ilyen tömegek kellenek a globális cégeknek, ilyen embertipust neveltek ki. Ne légy kritikus racionálisan gondolkodó vásárló, legyél inkább emocionális, könnyelműen költekező vásárló, aki bármiből bármennyit megvásáról, és utána gyorsan eldobja a terméket, hogy vehesse a következőt. A globális kapitalizmus és az állandó gazdasági növekedés akkor tartható fenn, ha ilyen módon pörgetik a fogyasztást. Erre alkalmas az az érzelmi manipuláció is, amit reklámokkal sújkolnak belénk: "csak akkor vagy sikeres és boldog ember, ha mindig megveheted a legújabb telefont,autót, laptopot, és megengedhetsz magadnak drága vendéglőket és luxus utazásokat". A közösségi média is tökéletesen alkalmas ennek az illuziónak a fenntartására és terjesztésére. Látszólag mindenki boldog, gazdag, nagyvonalúan költekezik, ahogyan elő van irva. A valóságban pedig valamelyik multicég rabszolgája, ahol kihasználják, de nem mer mukkanni sem, mert tele van hitellel, és kiszolgáltatott. Húzza az igát, tönkremegy a stressztől, de a lényeg, hogy az agymosással beleültetett konzumidióta szerepet tökéletesen betöltse, és hozza a profitot a globális cégeknek. Ott is, ahol rabszolgaként megdolgoztatják, és ott is, ahol nagyvonalúan elkölti a fizetését. Gratulálok hozzá, ez egy jól kitalált aranybánya, és gratulálok azoknak is, akik ebben részt vesznek, úgy, hogy még csak észre sem veszik.

Méltóság – méltányosság

liberalis_vilagrend.png

Nemrég voltam a Méltányosság Politikaelemző Központ egyik előadásán, amin többek között arról volt szó, hogy a liberális világrend győzelme végleges-e, vagy még visszafordítható. Egyáltalán győzött-e, és ha igen, akkor miért?

1990 óta megváltozott a globális viszonyokban az egyensúly, az USA lett az egyetlen világhatalom, és ezáltal évről évre erősödött az USA ideológia-exportja is, ami nem csak a külpolitikában látható, hanem a multinacionális cégek megerősödésében, az ők társadalmi szerepvállalásában, a világ kulturális kolonializálásában amerikai érdekeltségű intézmények által. 2010 óta még nagyobb sebességre kapcsoltak az amerikai liberális erők, kihasználva azt a tényt, hogy uralják a közösségi médiát: ilyen volt pl. a Meetoo mozgalom, ami futótűzként terjedt a médiában, és nagyon gyorsan férfiak elleni boszorkányüldözéssé vált. De az Arab tavaszban is komoly szerepük volt, és a tömeges migráció ösztönzésében is, amit a Szíriai háborút kihasználva indítottak el. A BLM és woke mozgalom megerősödése mögött is amerikai balliberális erők állnak. Alig van már olyan sarka a globális világnak, melyet még nem értek volna el, ne forgattak volna fel, ahol ne győzték volna le az „illiberális” erőket. Európában is döbbenetes amerikai hegemónia látszik az összes Brüsszeli intézményben. Nincs saját EU politika, az amerikai mainstream irányadását követik mindenben. 2013-ban derült ki, hogy nem csak Angela Merkel mobiltelefonját hallgathatta le 10 évig az NSA, hanem egy lehallgató állomást is működtettek a berlini amerikai nagykövetségen, innen hallgatták le a kormányzati negyedben folytatott mobilbeszélgetéseket. Semmilyen következménye nem lett a botránynak, az USA továbbra is megőrizhette befolyását Európában.

Győztek tehát?

Nem teljesen. Kína és India megerősödött utóbbi évtizedekben, és nem kér az amerikai imperializmusból. Oroszország is megerősödött, és nem kér az amerikai imperializmusból. És vannak hagyományosan Amerika-ellenes országok közel-keleten, ahol esélye sincs a libsizmusnak.

De nem is csak ebben a külső tényezőkben látják a Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársai az amerikai-globális liberalizmus lehetséges visszaszorulását, hanem amerikai, belpolitikai tényezőkben is. Trump győzelme már jele volt egy ellenmozgalomnak. A balliberális mainstream elképesztően arrogánssá és lekezelővé vált saját állampolgáraikkal szemben is, amióta "megnyerték" a hidegháborút, és legyőzték a kommunizmust. Cenzúra, jogfosztás, fenyegetés, ellehetetlenítés, bármilyen eszközt bevetnek saját állampolgáraikkal szemben. Nagyon sok amerikai választópolgár saját bőrén érzi, hogy ez a fajta liberalizmus nem több szabadságot jelent, hanem kevesebbet. Ez egy diktatórikus, intoleráns, totalitárius ideológia, ami nem tűr meg ellentmondást, nem tűr meg ellenvéleményeket, nem tűr meg másképpen gondolkodókat. 1990 előtt nem engedhették volna meg maguknak a libsik, hogy igy bánjanak saját állampolgáraikkal, hiszen ott volt a „gonosz” kommunizmus, ahol pontosan ez történt, ahol igy bántak az emberekkel. Amerika jó példát kellett mutasson, nem tehette meg, hogy ugyanúgy viselkedjen, mint a kommunista államok. Most megteheti. Nincs semmilyen ellenerő, nincs visszatartó erő. Végtelen hatalmat éreznek a kezükben, végtelen befolyásolási eszközöket és lehetőségeket. Hiszen övék a Google, Facebook, Instagramm, Microsoft, Apple, stb. Hatalmas riadalom is lett, mikor a Twittert megvette Musk… hogy történhetett meg, hogy lesz egyetlen egy közösségi média, ami kikerül a libsi cenzúra és irányitás alól?

A libsi diktatúra lényege pont az, hogy: csak egyfajta politika/világnézet létezhet, a másképpen gondolkodókat üldözni kell. És: ez az előirt világnézet az élet minden területére kiterjed.

Ez a két pont ugyanúgy érvényes volt a kommunizmusra, mint a mai libsizmusra. A következményeket látjuk az Amerikában kirúgott egyetemi oktatókon, és a propagandán, a szivárványszínű keksztől kezdve a focitérdelésig. Kezdik ezt megérteni az amerikai választópolgárok is, és ott erősödik az ellenmozgalom.

Nyugateurópában azért terjed futótűzként ez a diktatúra, mert ők nem élték át a kommunizmust. Keleteurópában nagyobb az ellenállás, de nálunk is ugyanez a helyzet a fiatalok körében, ők sem látják a veszélyét, mert nem éltek diktatórikus rendszerben.

Nehéz bármilyen prognózist felállitani, hogy tovább terjed és erősödik-e a balliberális mainstream, vagy legyőzi egy erős, széleskörű ellenmozgalom, ami már látható és elkezdődött sok területen. Érdekes téma ez bármely politikai elemző számára, és érdekes téma minden európai polgár számára is. A mindennapi életünk, létünk függ ettől. Amerikai libsizmus miatt állunk jelenleg háborúban, szenvedünk infláció és energiahiány miatt, amerikai libsizmus miatt özönlenek el minket migránsok és romlik a közbiztonság.

Érdekes volt Méltányosság Politikaelemző Központ előadása. Jó segítség a bonyolult globális fejlemények és összefüggések megértésére. Nem ismertem őket, de a névadást is jónak tartom. A méltányosság is olyan szó, amit nem értenek és nem kedvelnek a libsik. Régimódi, és nem illik bele a libsi szókincsbe. Mit is jelent? „Igazságos hozzáállás, amikor egy személy egy másik személyt vagy annak bizonyos cselekedetét, kérését úgy bírálja el, hogy a személy érdemeit, a helyzet körülményeit is figyelembe veszi. Ez azt jelenti, hogy nem csupán azt nézi, amit "betű szerint" kell, hanem az egészet egy nagyobb nézőponttal átfogja, és még további tényezőket is figyelembe vesz, amelyek még hozzájárulhatnak ahhoz, hogy igazságosabb döntést hozzon meg, pontosabb véleményt alakítson ki.”

Itt több fogalom is van, amivel libsik nem tudnak mit kezdeni. Igazságosság? Ilyesmi szerintük nincs. Mindenkinek saját igazsága van, és csak az érdekli őt. Egy közösség vagy értékrend által meghatározott igazságosság nagyon nem csúszik le a libsik torkán. Pedig fontos lenne ezt is megérteni. Nem csak egyéni igazság és igazságosság létezik. Nem farkasvilágban élünk. Lehet egy közösségnek is közösen kialakított és meghatározott igazsága. Ez egy közös erkölccsel, és értékrenddel függ össze. Ezek is mind „régimódi” fogalmak, amelyek nem libsi-kompatibilisek. Egy libsinek csak jogai vannak, semmi más nem érdekli. Csak a saját, individuális jogai. Ezekkel kell foglalkozni. Nem is értik meg azt, hogy mi a méltányosság, etika, igazság, értékrend, kulturális identitás, közösség. Csak meg kell nézni a híres Soros interjút, amiben rákérdeznek, hogy etikusnak gondolja-e a tősdespekulációt és országok valutájának bedöntését. A válasza: nincs olyan, hogy etikus viselkedés. Ha ő nem tette volna meg, akkor megtette volna más. Szóval itt egyértelműen látszik, hogy nem is értik, miről beszélünk mi, akik nem libsi aggyal születtünk, vagy nem libsi nevelést kaptunk. Egy hatalmas szakadék van közöttünk. Nem értjük egymást, nem tudunk és nem is akarunk ugyanúgy élni, teljesen más a világnézetünk. Legjobban akkor látszik ez meg, ha egy libsivel beszélgetünk olyan szavakról, mint: igazság, igazságosság, méltóság, méltányosság, egyenlőség, egyenjogúság, közösség, társadalom, közösségi érdek, önzetlenség, irgalom, kegyelem, bűn, lemondás, alázat, együttérzés, szelidség, becsület. Ezek fontos szavak az emberiség többezer éves történelmében. Fontos szavak a kereszténység számára. A libsizmusban viszont értelmezhetetlenek, vagy teljesen új jelentést kaptak. Ezért nem létezhet semmilyen párbeszéd velük. Vagy ők győznek, vagy mi.

https://www.youtube.com/watch?v=HHySse96vfU

 

Hányinger a buszon

busz.jpg

Azon gondolkodom, hogy vajon csak nekem van-e olyan szerencsém, hogy majdnem hetente végig kell hallgassak a buszon egy olyan telefonbeszélgetést, amiben egy „anyuka” panaszkodik a tartásdíjra és férjére, akitől elvált. Értem én, hogy 67%-os válási aránynál gyakori jelenség lehet, de mégis mindig hányingerem lesz, ha hallok egy ilyen szubhumán, rágcsálóarcú, affektáló, beképzelt, öntelt majmot, aki magára költi a férje által megkeresett pénzt, és közben még szapulja is a szerencsétlent, akitől elvette a gyerekét. Ma reggel amúgy is enyhe hányingerem volt, a kanyargó buszon meg még inkább felerősödött, és tényleg azon gondolkodtam, hogy észrevenné-e az előttem ülő nőstény, hogyha diszkréten a csuklyájába hányok.

Ilyen mondatok hagyták el a kedves kis száját, gondolom egy barátnőjének panaszkodott: „Fiiigyúúúú…, kééépzeld…. Ma mikor jött a gyerekééért, azt kééérdezteee, hogy miért nincs a gyereknek más cipője, csak a gyumicsizma, amit ráadtam. Azééért bazdmeg, mert az az 50 ezer, amit havonta fizet a gyerekre, az nem elég semmireee… Fogalma sincs, hogy mennyi mindent fizetek a gyereknek… az óvodai étkeztetés… meg veszek ruhát… meg kéthetente cipőőőt.. „

Fel sem tűnt neki az ellentmondás, hogy ha kéthetente vesz cipőt, akkor miért van a gyereknek csak egy gumicsizmája?

Másik örök téma, amit hallok a buszon: étkeztetés. Ami ugye ingyenes az óvodába járó gyerekek 90%-nak (2021-ben például 270 ezer gyereknek) Azok a kisgyerekek jogosultak ugyanis szociális étkeztetésre, akik családjában az egy főre eső havi jövedelem nem haladja meg a kötelező legkisebb nettó munkabér 130 százalékát. Tehát a minimálbér 200 ezer forintra emelésével már azok is igényelhetik az ingyenes étkeztetést, akiknek családjában az egy főre jutó havi jövedelem nem éri el a 172 900 forintot.

Ezek szerint a rágcsálóarcú asszonyka a jólkereső felső tizezerhez tartozik? Vagy csak egyszerűen hazudik? Ingyenes étkeztetés, ingyenes tankönyv, iskolakezdési támogatás mellett még az exférjet is le kell húzni, „mert semmire nem elég a tartásdíj…”

A telefonbeszélgetést tovább hallgatva gyorsan kiderült, hogy mire költi a tartásdíjat:

„..megyeeek fodrászhoz, lenőtt a hajam, újra kell festeniii…. Most azon gondolkodom, hogy ilyen afró fonást csináltatok, kurvaa joool nézne ki szerinteeem… vagy póthajat befonatok, igeeen…”

Tudjuk, ugye, hogy mennyibe kerül a női fodrász? Már egy sima férfi hajvágás is ötezer, de a női fodrász 15 ezernél kezdődik, és a határ a csillagos ég. Mindegy, gondolja a rágcsálóarcú, követelőző, rabszolgatartó nőstény, „én megérdemlem”. Egó, egó, egó, erre nevelték ezt a nemzedéket. Használj ki mindenkit, akit lehet, élősködj másokon, és költsd magadra, hiszen „megérdemled”. Miért? Csak. Ezt mondják a reklámban. A fodrász persze csak egy a sok közül… műkörmös? Persze, az mindenképpen kell. Magyarország egyik leggazdagabb embere a Crystal Nails műkörmös cég tulajdonosa. Hol élünk, Úr Isten! De kell persze jóga is, meg masszázs, meg szolárium, meg kozmetikus, meg csakra-mérés, és aura-fotó. Sarlatánoktól nem sajnáljuk a pénzt, azt amúgy is ingyen kapjuk a gyerek kisemmizett apjától, a rabszolgától. Arra költjük, amire akarjuk… és még panaszkodunk is, persze, hogy nem elég. Na de örüljünk, ha az ex-nőstényünk csak magára költi a pénzt, mert költheti akár az új pasija eltartására is. Ingyenélőből van bőven, férfiak között is. Gyorsan kiszimatolják, hogy itt egy „elhanyagolt” asszonyka, sok ingyen pénzzel, akit lehet kényeztetni és kihasználni.

Rosszul vagyok, mikor ilyen nőstényeket látok. És ez a viselkedésminta, ez a mentalitás generációról generációra csak tovább erősödik. Valamilyen elmebeteg elképzelés került bele az emberek fejébe, hogy nem kell dolgozni. Valahonnan kapjuk a pénzt, mert az nekünk jár. Mint ahogyan az áram is a konnektorból jön. Azért nem kell megdolgozni. Látszik ez abból is, hogy a libsi pártok az alapjövedelmet követelik egész Európában. A lusta, buta, műveletlen, proli tömegeknek osztogatni kell a pénzt, mert „ez jár”. Hiszen minden nap azt látják a reklámban, hogy fogyassz, vásárolj, mert csak akkor lehetsz boldog. A válási biznisz is erre épül. Szülj egy gyereket, aztán rakd ki a férfit a lakásásból és tartasd el magad, hiszen te mint elvált nő áldozatszerepet kapsz automatikusan. A bíróságtól meg a társadalomtól is. Ezt az áldozatszerepet harcolták ki a libsik és feministák 1968 után. Évtizedek agymosásának eredménye. Anya és gyerek, ez egy külön kategória, az élet minden terén előjogok járnak nekik. „Mama si copilul”, még egy ilyen román rajzfilm is dereng valahol emlékeimben. Agymosással, tűzzel-vassal kiharcolt áldozatszerep, ami automatikusan feljogosít arra, hogy előjogaid legyenek. Hogy követelőzhess. Hogy eltartsanak. Hogy panaszkodj az eltartódra. Hogy egy ingyenélő, szemét söpredék legyél, és a gyerekedet ürügyként használva bárkit megzsarolhass. Hogy elvedd a gyereket az apjától, hogy ellene neveld a gyereket, hogy megtagadd a kapcsolattartást, hogy pereskedj, és végrehajtót küldj a gyereked apjára.

Meddig fog ez még igy lenni? Tavaly bevezették a váltott elhelyezést, most már elméletben akár egyenjogú szülők is lehetnénk. Követem az elvált apák fórumait, nem sok ilyenről hallok még… értetlenül látom és olvasom, hogy az apák még mindig becsicskulva hagyják magukat kisemmizni, és fizetik a sokszázezer Ft tartásdíjat, miközben arról írnak, hogy az ex-feleség nem engedte a gyereket hozzá. Mi az, hogy „nem engedte”? Talán a tulajdona? Miért kellene te engedélyt kérjél bárkitől, hogy a gyerekeddel lehess? Elképesztő, ahogyan ez a jogfosztás beépült az emberek fejébe. Gondolom, évtizedekbe fog telni, amig a társadalom és a bírósági gyakorlat is eljut oda, hogy az „anya gyerekkel” nem egy automatizmus, nem egy privilégium, nem egy áldozatszerep, hanem kivétel. Az alapeset meg az, hogy nincs kisemmizett szülő, nincs tartásdíj-rabszolga, nincs gyerek-kisajátítás, hanem szülői egyenjogúság van!

Folyik ám az érzékenyítés még mindig a feminista-sorosista szervezetek részéről, hogy ez ne történhessen meg. Szóval nem egyértelmű, hogy merre haladunk. Ha abból indulok ki, hogy hány ilyen „nőstény követel több tartásdíjat”-telefonbeszélgetést hallgattam végig a buszon utóbbi időben is (és olvastam fórumokon, közösségi médiában), akkor az azt mutatja, hogy nincs semmi előrelépés. Marad az áldozatszerep, marad a rabszolgatartás.

Mondjuk kaptunk sokan ellenkező irányú érzékenyítést is bőven, mi elvált apák. Leírtam én itt már a saját válásomat is… nem akarom ismételni… de csak új fejleményként annyit még leírok, hogy sikeres volt az exem ellennevelése, a kamasz fiammal alig van már kapcsolatom. Ő az, aki 2014-ben, mikor elváltunk, hétéves korában megkérdezte tőlem, hogy „apuka, miért nem fizetsz tartásdíjat”? Azt sem kellett volna tudja, hogy mi az a tartásdíj. Majd megtudod te is, kisfiam, hogy mi az. Mikor majd a te családodat számolja fel egy nőstény, téged semmiz ki, a te gyerekeidet veszi el és neveli ellened. Kedves anyádnak odaadtam minden pénzem, hogy ne számolja fel a családot. Ebből a 20 millióból vette azt a 3 szobás lakást, ahol laktatok 5 évig, és ebből vette azt a házat is, ahol most laktok. Persze, hazudott, mikor kicsalta a pénzem, és utána még 4 évig pereskedett, hogy még több pénzt lehúzzon rólam. Semmi más nem érdekelte. Azzal is zsarolt, hogy ha veletek akarok lenni, akkor még többet fizessek. Majd egyszer megérted ezt is, fiam. Megvannak ám a fotók is, amiről majd láthatod, hogy anyádnak mire kellett a pénzem. Minden héten más frizurája volt. Na meg új ruhatár. Nézd csak meg a fotókat, fiam. Anyád egy hátizsákkal jött hozzám Erdélyből, semmije nem volt. Mindenét nekem köszönhetné, de nem köszöni, hanem ehelyett felszámolta a családunkat, kifosztott, és mindent megtett, hogy elidegenítsen titeket tőlem. Ti csak annyit hallottatok tőle, hogy „apád nem fizet”.  Majd átéled te is ezt, fiam, kétharmados esélyed van erre.

És ha nem lett volna elég ez az érzékenyítés, jött még a második nőstény is. Ő nem egy hátizsákkal, hanem 9 millió Ft adósággal. Ez volt a "hozománya". Kifizettem az adósságát. Hálából ő is felszámolta a családunkat, és elrabolta a két gyerekünket. Aztán persze ő is kérte a tartásdíjat. Miért is ne? Fizessek a családom hóhérjának, egy gyerekrablónak, ez csak magától értendő. Nekem soha nem lenne pofám pénzt kérni attól az embertől, akitől elvettem a gyerekeit, akinek felszámoltam a családját, akinek tönkretettem az életét. Neki ez nem probléma, nem jelent gondot. Vastag a bőr… Még annyit sem tett meg, hogy a családi adókedvezmények érdekében a gyerekek lakcímét nálam hagyja. Elég lett volna az ideiglenes lakcím is, az állandót vihette volna. Nem, neki mindkettő kellett. Mikor tavaly 809.000 Ft adót lehetett visszaigényelni, akkor neki is eszébe jutott, hogy az bizony jól jönne… meg is írta nekem, hogy lemond az egyedül nevelő szülő kedvezményről (havi 1 ezer forinttal több családi pótlékot kap ezért) és igy kérhetjük az SZJA visszatérítést. Hát, csak ígéret maradt, mert a NAV ellenőrzése után kiderült, hogy ő továbbra is egyedülállóként van nyilvántartva, és emiatt velem visszafizettették a 809 ezret, kamatostól. Amúgy nem csak ennyit buktunk, hanem a dupláját… ugyanis mindketten igénybe vehettük volna. Ő azért nem tudta igénybe venni, mert az adójából már levonták a havi 40 ezret, ami rendszeres családi kedvezmény a két gyerek után. Ha viszont átengedte volna ezt a kedvezményt nekem (természetesen neki utaltam volna vissza) akkor én ezt is és a 809 ezret is igénybe tudtam volna venni. Ő meg a 809 ezret. Mindegy, buktuk, ő valószínűleg nem is érti ezt az egészet, túl bonyolult neki. Az nem gond, ha miatta a gyerekek milliókat buknak, a lényeg, hogy „az apa nem fizet”.

Szóval engem érzékenyítettek erre a témára bőségesen a kedves exeim. Lehet, hogy másképpen én sem hallanám meg a buszon, mikor a rágcsáló arcú nőstények telefonálva okádják magukból a gyűlöletet, amit az eltartóik iránt éreznek, mert az nem fizet eleget. Pénzből soha nem elég, mindig több kell. A pénz, az jár neki, hiszen ő „anya gyerekkel”. Vagy mondhatnánk azt is, hogy egy hányingert keltő élősködő gyerekrabló.   

 https://ripost.hu/sztar/2023/01/hogy-lett-hazank-37-leggazdagabb-embere-jakob-zoltan

https://magyarnemzet.hu/belfold/2022/01/identol-tobben-jogosultak-ingyenes-gyermeketkeztetesre

 

A libsizmus háborúja

libsik_1.jpg

Mindig is utáltam az Oroszokat. Mert a Don-kanyarban lemészároltak 130.000 Magyar katonát. Mert 1956-ban leverték a szabadságharcot, megöltek többezer embert, és elűztek 200.000 magyart az országból. Mert nyakunkra hozták a kommunizmust, ami évtizedekre visszadobta az országot, korrumpálta az embereket, nyomort és eladósodást hozott. Mert elkövették azokat a borzalmakat, amiket Polcz Alaine leírt az "Asszony a fronton" című könyvében. Mert elhurcoltak sokezer embert Szibériai munkatáborokba, ahonnan kevesen tértek vissza. Nagyapám mesélte, hogy Vladivostok-ban krumplihéjat evett, hogy ne haljon éhen. Mert globálisan terjesztették erőszakkal a kommunizmust, ami 100 millió halottat eredményezett, és évtizedekig tartó hidegháborút, atomfegyverkezést, hihetetlen gazdasági károkat. 

Most mégis egyértelmű számomra, hogy Putyin mellé kell állni. Hosszasan tudom sorolni az okokat, hogy miért, de röviden összefoglalva: ez a háború nem Ukrajna miatt folyik több mint egy éve. Ez a libsizmus háborúja azok ellen, akik nem hajlandóak lenyelni az Amerikából eredő erőszakos, intoleráns, totalitárius imperializmust. A libsi őrület hegemóniáját. Az LMBTQ, woke, multikulti, BLM, piszi, femináci progresszivizmus globalizálását.  A háború oka az, hogy Amerika "külpolitikája" a woke ideológia terjesztése, és Putyin útjukban áll. Enélkül nem lenne háború. Az Oroszok csak olyan területeket foglaltak el, ahol Oroszok élnek. A Krim-et is háború nélkül foglalták el. Ukrajna az államcsőd szélén állt, még a gázszámláját sem tudta kifizetni, ezt egyedül nem tudta volna megakadályozni. A háború nem emiatt van, hanem az USA ideológiája miatt, amit most ők próbálnak a világra ráerőltetni, ugyanúgy, mint 100 évvel ezelőtt a szovjetek a kommunizmust. Magyarországot is azért támadja az EU vezetése, mert nem fogadjuk el az amerikai libsi ideológiát. Döbbenetes, hogy a világ mindig valamilyen izmus terjesztése miatt szenved újra és újra, egyszer egyik oldalról, máskor a másikról. Abból is látszik, hogy miről szól ez a háború, hogy lokális területi konfliktusok (Krim+2 megye elfoglalása) soha nem okoznak globális konfliktusokat. Ideológiai fanatizmus viszont igen, a múltban is ebből lettek világháborúk.

2015 óta egyre több területen és egyre erősebben látszik a libsizmus térhódítása. Nincs már a hétköznapoknak olyan mozzanata, amit nem érintene. Egy fanatikus sorosista kisebbség terjeszkedik amerikai pénzből, mindenhová beteszik a lábukat és átveszik az intézmények irányítását. Libsi érzékenyítés az óvodában, iskolában, egyetemeken. Ha szülőként nem akarod, hogy a gyerekedet átneveljék, akkor beperelnek. Libsi oktatás folyik az egyetemeken. Ha professzorként nem állsz be a sorba, akkor kirúgnak. Libsi továbbképzés a bíróságokon. Kapjanak enyhe ítéleteket a baloldali korrupt politikusok és áldozatszerepbe emelt bűnözők. Libsi államügyészek döntsenek arról, hogy Trump-ot le kell tartóztatni. Libsi sorozatok ezreit okádja magából a Netflix és HBO, ahol a fehér keresztény férfiakat ördögként festik a falra, és minden pozitív karaktert fekete vagy meleg szereplő játszhat csak. Hollywoodban is csak libsi filmek készülhetnek, Oszkár díjas film nem is lehet, csak ami piszi. A multicégek is beálltak a sorba, gyártják a szivárványszínes termékeket, gyerekjátékoktól kezdve a sörösdobozig. A reklámfilmekben is csak érzékenyítő propaganda mehet, pl. egy 120 kilós "balerina" táncol be a képernyőre és reklámozza a női intimbetétet, miközben a nézőt a hányinger kerülgeti. https://www.youtube.com/watch?v=BXMcJNzER3U

Divatbemutatót sem lehet már megnézni anélkül, hogy zsírszalonna reklámnak is megfelelő nőket küldenének ki a kifutóra. Facebookon, Youtoube-n, és minden globális IT cégnél (Twitter kivételével) cenzúráznak nem-piszi tartalmakat, és propagálnak libsi érzékenyítést. A teljes (közösségi)média, oktatás, igazságszolgáltatás, kereskedelem, multicégek és más intézmények libsi kézben vannak. A konzervatív oldal sajnos elkövette azt a hibát, hogy átengedte az intézményeket a progresszív oldalnak, mert az volt az alapelvük, hogy "a politika és az állam ne avatkozzon be az emberek életébe". Ez sajnos már nem működik, mert a fanatikus, világmegváltó küldetéstudatba beleőrült libsik pont ezt akarják: beleavatkozni az emberek életébe, átnevelni az embereket, mérnökösködni a társadalommal. Ezt nem tudnák megtenni, mert választásokon kb. 3%-ot érnek el, de Soros pénzével megtámogatva átvették a teljes intézményrendszert, és már törvényekkel sem lehet megállítani őket, hiszen a globalizált világban a nemzetileg megszavazott törvényeknek kevés hatása van, főleg úgy, hogy Sorosnak saját elmondása szerint 226 megbízható képviselője van EU parlamentben.

Tehát összefoglalva: egy neomarxista, neoliberális, fanatikus progresszív kisebbség vette át a hatalmat Amerikában és Európa többségében. 2015 óta a migránshullámokat is támogatják, pénzelik az embercsempészetet, és felhasználják a sokmilliós népvándorlást, hogy átalakítsak az európai kultúrát, identitást, és multikulti társadalmakat hozzanak létre, amelyek jól irányíthatóak, jól beleillenek a multinacionális cégek konzumidióta célközönségébe. Erős nemzeteket meg kell törni, közösségeket fel kell számolni, mert csak a multikulti keveredésben közösségek nélkül maradt egyén az, aki megfelel a libsi céloknak. Az ilyen egyént lehet átnevelni, az ilyen egyén nem politizál, hanem engedelmes konzumidiótaként bármit meg lehet tenni vele, szépen lehet érzékenyíteni, és terelni oda, ahol a libsi ideológia akarja látni az embert a megálmodott utópiájában. Elvtársak, mindig csak előre, világ libsijei egyesüljetek!  

Aki átélte a kommunizmust, annak borzalmas érzés ezt látni. Mikor valamelyik előző bejegyzésem alatt kommentben írtam erről, és arról, hogy ez a borzalom már Ausztriában tart, pár száz kilométerre tőlünk, akkor valaki erre azt válaszolta, hogy: Igen, de ne csak nyugatra nézzek, hanem keletre is. Arrafele, pár száz kilométerre tőlünk Oroszország van, és ott nincs esélyük a libsiknek a hatalomátvételre.

Ez a kommentelőm előre látott valamit, ami beigazolódott. Valóban ott a frontvonal az Oroszoknál, a libsi terjeszkedés határvonala. Azóta fegyverekkel is folyik a harc ezért a határvonalért. Elképesztő fanatizmussal harcolnak a libsik, semmit nem sajnálnak feláldozni az ideológiájukért: Európa teljes energiaellátása veszélybe került, a világháborúk óta nem látott infláció és áruhiány keletkezett, emberek éheznek és nem tudnak fűteni. Havonta küldenek dollármilliárdokat ebbe az értelmetlen háborúba, és sokszázezer emberéletet áldoznak fel, hatalmas területeket bombáznak szét. Afrikából hiányzik a gabona, a fél világ szenved és fizeti az árát a libsi háborúnak. Annyira fanatikusak, hogy egy atomháborút is megkockáztatnak, semmilyen ár nem túl magas, csak tűnjön el Putyin, aki nem volt hajlandó elfogadni a libsi őrületet.

Vajon honnan ered ez a fanatizmus? Miért van egy 3%-os kisebbség, aki küldetésének érzi, hogy a világot meghódítsa az utópiájuk? Ők voltak az 1968-as forradalom szervezői is… nem hiszem, hogy ez csak egy politikai vagy világnézeti irányzat, egy szellemi pestis. Ezek az emberek örökölték azt a hajlamot. Írtam már erről a Libsi-profil című bejegyzésemben: https://geiger.blog.hu/2017/12/27/a_libsi-profil és olvastam hasonló feltételezésről máshol is, a 888.hu irt arról, hogy a férfias nők illetve nőies férfiak hajlamosak a libsi ideológiára, hormonális okokból (a cikk már nem található). A zavaros nemi identitás egyértelműen genetikai,biológiai okokra vezethető vissza, és együtt jár a balliberális világnézettel, erre rengeteg példa van. Egypetéjű, külön felnevelt ikrekkel történt kutatások is azt igazolják, hogy a politikai világnézet örökölt, és nem a környezet hatására alakul ki. Szendi Gábor foglalkozott még ezzel a kérdéssel a „Mitől lesz valaki liberális vagy konzervatív?” című írásában:

„A genetikai megközelítés jogosultságát igazolják azok az eredmények, mely szerint a főbb személyiségvonások, amelyeket a Big Five (Nagy Öt) ír le (pl. extrovertáltság-introvertáltság; lelkiismeretesség-felelőtlenség, stb.), 40-50%-ban a génekkel adódnak át (Rowe, 1994). A konzervativizmus és liberalizmus genetikai gyökereinek kutatása valójában olyan génszakaszok, s ezen belül gének keresését jelenti, amelyek -nem feltétlen átlátható mechanizmusokon keresztül- hozzájárulnak ahhoz, hogy az egyén egy konzervativizmus-liberalizmus skálán szélsőséges pozíciót vegyen fel. Egy vizsgálatban 2700 család 13 000 tagjának vetették össze a genomját az ideológiai nézeteket vizsgáló 50 kérdésből álló teszttel (Hatemi és mtsi., 2011). A teszt eredménnyel kapcsolatot mutató egyik gén a 4. kromoszómán helyezkedett el, és bizonyos agyi receptorok (konkrétan az NMDA /N-methyl-D-aszpartát/ és a glutamát) számát és működését határozta meg. Ez önmagában sokat nem mondana, de az adott gén működése -korábbi vizsgálatok szerint- meghatározza a gondolkodásbeli rugalmasságot. Mint a szerzők írják, a két ideológiát képviselők közt markáns különbség szokott lenni e tekintetben, mivel a konzervatívok sok kérdésben hajlamosak mereven és dogmatikusan megnyilvánulni, míg a liberálisok sokkal rugalmasabban gondolkodnak. A hatodik kromoszómán a szerotonin receptort meghatározó gén típusa szintén összefüggött az ideológiai hovatartozást vizsgáló teszt eredményével. A szerotonin és az NMDA rendszerek működése a stresszreakcióval, a szorongással és a félelemmel áll kapcsolatban. Az ideológiai nézetkülönbségek fontos területe a társadalmi félelmek és az idegen csoportok megítélése.”

Szóval, nincs remény, hogy valaha is abbamaradjon a libsi háború. Éjjel-nappal, foggal-körömmel, tűzzel-vassal küzdenek a világuralomért, a világ átalakitásáért. A csatolt képen fel van sorolva pár példa arra, hogyan érint minket is ez a harc. Ezért nem lesz soha béke, nem hagynak minket békében élni. Ameddig ilyen háttérhatalommal és pénzzel rendelkeznek, amit pl. Soros nyújt nekik, addig folytatódni fog a háború. Ukrajnában is, és a hétköznapi életünkben is. Amerika külpolitikája a libsi világnézet, a Mickey-Mouse-Coca-cola demokrácia exportálása. Hiába bukott ez meg ez az igyekezet Afganisztánban, Irakban, Szomáliában, Líbiában, és sok más helyen, de nem adják fel. A világ többsége nem alakítható át az amerikai libsizmus ideológiája szerint, hiszen sokkal régebbi és erősebb kultúrákról van szó: 1.5 milliárd Indiai, 1.5 milliárd Kínai, 1 milliárd Afrikai, félmilliárd Arab, 250 millió a poszt-szovjet országokban, hasonló lakosságszám Indonéziában és Pakisztánban, de Banglades és Japán 125-125 milliós lakosságával sem kér az amerikai libsizmusból. Ennek ellenére tűzzel-vassal terjesztik azt, és ezzel káoszt, háborúkat, válságokat idéznek elő. A következő gazdasági világválság Amerika összeomlása miatt várható. Európában tehetetlenül nézzük ezeket a folyamatokat, és csak reménykedni tudunk, hogy Oroszország és Kína megállítja a Biden-Obama-Hillary féle külpolitikát, és béke lesz végre.

Már 2015-ben egyértelmű és előrelátható volt az Orosz-Ukrán háború, amit Amerika robbantott ki, erről beszél Geroge Friedmann az alábbi videóban:

https://www.youtube.com/watch?v=IuIoB--Al-I

 

Véleményszabadság a sérelemkultúrában

20230213_173821.jpg

Érdekes előadáson voltam ma. A véleményszabadság múltbeli és jelenlegi helyzetével, jogi kereteivel foglalkozott egy Angliában élő jogásznő, Dr. Anna Loutfi.

Az 1800 előtti jogi környezet pl. Angliában nagyon egyértelmű volt, mert az volt az alapelv, hogy minden megengedett, amit nem tilt valamelyik törvény. Tehát a szabad vélemény-nyilvánítás nem volt korlátozva ilyen szempontból (volt persze cenzúra, de törvényben nem volt korlátozás). Aztán a Francia forradalom és az 1848-as forradalmak kiharcolták, hogy kimondottan törvényben is rögzítve legyen a sajtószabadság, véleményszabadság. Ez azonban csak látszólag egy előrelépés. Ugyanis ugyanakkor rögzíteni kényszerültek kivételeket is. Nincs szabad vélemény-nyilvánítás, ha államellenes tevékenységre irányul, ha veszélyezteti a demokratikus intézményrendszert, ha erőszakra hív fel, stb. A probléma ezzel az, hogy az 1800-as évekhez képest ez a megfogalmazás kevésbé egyértelmű, és értelmezhető többféleképpen. A bíróság kell eldöntse, hogy hol vannak a véleményszabadság határai.

Az amerikai alkotmány első kiegészítése két esetben korlátozza a véleményszabadságot: 1. ha közveszélyt okoz valaki, pl. egy stadionban elkezdi kiabálni, hogy bomba, vagy tűz van. 2. tilos közvetlenül valakivel szemben erőszakra felhívni, pl. verjétek agyon XY embert. Európában sajnos nem ennyire egyértelmű a véleményszabadság jogi szabályozása. Az EU jog nem védi a „sima” véleményt, hanem csak akkor, ha az egy „védett hitrendszer” része, és az a személy, aki valamilyen véleményt képvisel, ebből a hitrendszerből kiindulva mondta el a véleményét. Kritériumokat szabtak meg, hogy mi tekinthető „védett hitrendszer”-nek, de a bíróságok vért izzadnak, hogy eldöntsék: mi számít annak, és mi nem, illetve tényleg azért mondta-e valaki azt, amit mondott, mert ebben a hitrendszerben hisz.

Borzalmas „mellékhatásai” vannak ennek a törvényi szabályozásnak. Egyrészt: nem egyértelmű, a bíró értelmezésén múlik, hogy kinek a véleményszabadságát hogyan ítéli meg. Másrészt: te kell bizonyítsad, hogy a véleményedhez jogod van, ha bíróság elé kerülsz ilyen ügyben. Tehát megfordult a bizonyítási kényszer. Nem a vádló kell bizonyítsa, hogy megszegtél egy törvényt, hanem neked kell bizonyítsd azt, hogy nem szegted meg. Ezzel gyakorlatilag megszűnt a jogbiztonság.

Azt gondolhatnánk, hogy ez egy jogi szőrszálhasogatás, ami nem érinti a hétköznapjainkat, de sajnos nem igy van. Amerikában és nyugateurópában sorozatosak azok a perek, amelyekben embereket rúgtak ki a munkahelyükről, amiért valamit mondtak, amit a munkaadó nem tartott elfogadhatónak. Egyetemi tanárok, akiket kirúgtak, mert nem szólítottak „she”-nek egy férfinek kinéző „nőt” (Jordan Peterson pl.). Orvosok, akik azt mondták, hogy csak két nem van, és férfiak nem szülhetnek. Szülők, akik azt hitték, hogy joguk van a gyerekük szexuális felvilágosítását LMBTQ aktivisták által megakadályozni. Irodai alkalmazottak, akik arról beszélgettek, hogy a tömeges migráció miatt romlik a közbiztonság. Ők most mind bíróság előtt állnak, és bizonyítaniuk kell, hogy joguk van a véleményüket képviselni. Elég abszurd, de rengeteg ilyen per van jelenleg folyamatban.

Az abszurditás még tovább fokozódik, ha részletesen megnézzük a perekben előhozott érveket. Az orvos azt mondja, hogy ő a keresztény vallásból eredően hisz abban, hogy csak férfi és nő létezik. A vallás egy „védendő hitrendszer” a törvény szerint, de ugyanakkor a transznemű embernek joga van ahhoz, hogy sértések nélkül élje az életét, és őt sérti az orvos véleménye. Melyik fontosabb? Végtelen pereskedés és gordiuszi csomó, megoldhatatlan érdekellentétek keletkeznek az ilyen törvényi szabályozásból. Kinek a joga illetve sérelme fontosabb? Virágzik a sérelemkultúra, tehát sokmillió ember foglalkozik azzal, hogy őt milyen sérelmek érhetik, ha mások szabadon kinyilatkoztathatják a véleményüket. Fontosabbá vált a kisebbségek védelme vélt sérelmekkel szemben, mint a véleményszabadság, művészek szabadsága, a tudomány szabadsága. Egy kabarettista nem viccelhet, mert megsért valakit. Egy művész nem alkothat szabadon, mert megsért valakit. Egy tudós nem fogalmazhat meg téziseket, és nem kérdőjelezhet meg semmit, ami liberális világképnek ellentmond (pl. CO2 okozza a klímaváltozást? A kromoszómák határozzák meg a nemünket? Milyen biológiai okai vannak a férfi-női szerepeknek? stb.) Évszázadokon át a véleményszabadság volt az alapelve a demokráciának, humanizmusnak, fejlődésnek, az európai kultúrának. Most visszazuhantunk egy olyan állapotba, ahol mindenki önmagát kell cenzúrázza, hogy ne kerüljön bajba, ne kerüljön bíróság elé a véleménye miatt.

Bármennyire problémás is a bíróságok által megítélt véleményszabadság, de mégis egy erre felhatalmazott intézmény hoz döntést egy jogrendszer alapján. Nem ez a helyzet a közösségi médiában, ahol bőszen cenzúráznak és letiltanak a véleményed miatt, miközben semmilyen jogi felhatalmazásuk nincs erre. Egyszerűen azt mondják, hogy sértő a véleményed, vagy nem felel meg a közösségi platform irányelveinek. Semmilyen jogi tudással vagy végzettséggel rendelkező helpdeskesek döntenek arról, hogy a véleményed miatt letiltsanak-e, kizárjanak-e, amivel esetleg ellehetetlenítik a munkádat, a cégedet, a kommunikációs lehetőségeidet. Megpróbálnak rendet rakni egy olyan világban, ahol az egyik ember szabadságjoga okozza a másik ember sérelmét, és nincs olyan megoldás, amivel mindenki elégedett lenne.

Érdekes, hogy ezekkel a kérdésekkel jelenleg csak a konzervatív média foglalkozik. A balliberális fősodor jól elvan ezzel a véleménydiktatúrával, hiszen ők uralják a közösségi médiát, és a nagy IT cégeket. Google, Facebook, Microsoft és a Twitter is nemrég még balliberális volt. Mekkora felhördülés volt a libsi táborban, mikor Elon Musk megvette a Twittert, és arról nyilatkozott, hogy megszünteti a balliberális cenzúrát... Ebből is látszik, hogy mennyire diktatórikus a baloldal, mennyire arrogáns, intoleráns, kirekesztő: uralják a közösségi médiát, és még azt sem tűrik el, ha egyetlen platform kikerül az uralmuk alól. Teljes hegemóniát akarnak. Ha nem értesz egyet a balliberális fősodorral, akkor azonnal lenáciznak, lefasiztáznak, kirúgnak a munkahelyedről, kiközösítenek, beperelnek, ellehetetlenítenek. Életveszélyessé vált szabadon vállalni a véleményedet, ha nem azt képviseled, ami a neoliberális woke ideológiában elő van írva. Ez a véleménydiktatúra jellemzője, ezt éltük át a kommunizmusban diktátorok alatt. Ez egy új totalitarizmus, ami sokunkban sajnos fájdalmas emlékeket idéz fel.

https://vasarnap.hu/2022/01/17/ket-ev-bortonbuntetes-varhat-a-finn-keresztenydemokrata-politikusra/

https://danubeinstitute.blog.hu/2023/02/16/a_demokracia_halalat_jelentik_a_tulzasba_vitt_emberi_jogok

süti beállítások módosítása